Grecsó Krisztián, Dés László és Geszti Péter a premieren (forrás: Vígszínház)
„Molnár regénye a hazaszeretet és a hétköznapiból hőssé váló ember gyönyörű és banális története, azé az álomé, hogy lakik bennünk egy jobb én. És hogy tudunk úgy kötődni valamihez, egy eszméhez, egy talpalatnyi földhöz, hogy azt akkor sem vehetik el tőlünk, ha elvették” – hangsúlyozza Grecsó Krisztián, aki színpadra írta Molnár Ferenc klasszikusát, A Pál utcai fiúkat. A zenés darabnak a napokban volt a premierje a Vígszínházban, a főbb szerepekben Wunderlich József (Boka), Vecsei Miklós (Nemecsek), Csapó Attila (Geréb), Józan László (Áts Feri) látható, a rendező Marton László. Grecsó Krisztián katarzisról, csapatmunkáról mesélt nekünk, és kiderült az is, melyik szereplő áll a legközelebb a szívéhez.
Aki magyar iskolába járt, annak A Pál utcai fiúk megkerülhetetlen olvasmány. Neked milyen emlékeid vannak róla?
Megrázó és felemelő, életem első katarzisa. Nem akartam hinni a szememnek. Akkoriban még nem uralta a képzeletünket Hollywood és én mégsem voltam képes elhinni, hogy az író „megöli” a főhőst. Meg voltam őrülve. Újra és újra elolvastam, nem hittem a szememnek, és sírtam.
Egy mai gyereknek szerinted milyen értékeket közvetít a regény, miért érdemes időről-időre elővenni ezt a történetet?
Szerintem ez nem változik, ugyanazt, amit nekünk. Meg amit a szüleinknek. Nem hiszem, hogy a hazaszeretet, a hűség, a barátság, a bizalom most más mondana. Molnár regénye a hazaszeretet és a hétköznapiból hőssé váló ember gyönyörű és banális története, azé az álomé, hogy lakik bennünk egy jobb én. És hogy tudunk úgy kötődni valamihez, egy eszméhez, egy talpalatnyi földhöz, hogy azt akkor sem vehetik el tőlünk, ha elvették.
(Képek forrása: Vígszínház)
Amikor megkerestek a színpadi adaptáció ötletével, milyen darabot képzeltél el? Milyen volt akkor a te PUF-világod, és ebből mennyit sikerült a szövegkönyvben, illetve később a színpadon megvalósítani?
Először jól kétségbeestem, hogy Molnárt kell színpadra írnom a Vígszínházban. Hát nem véletlenül van az előcsarnokban a mellszobra, nem elég, hogy a magyar színpad legsikeresebb és talán legnagyobb alakja, de ezt a ragyogó regényét még nem nagyon sikerült átírni színpadra, mert egy igazi eposz! Eredendően nem színpadi anyagból van. Filmszerű, és mégis egymásba folynak a jelenetek, dominó-dramaturgiája van, alapjaiban narratív szöveg, ráadásul nincsenek benne lányok. Úgyhogy nekem először semmilyen, aztán megpróbáltam, hogy szól egészen mai nyelven. Tragédia volt. Újra kellett kezdeni a munkát.
Milyen volt csapatban írni? Kikérted bárki tanácsát írás közben? Kellett módosítani a szövegen a próbák alatt? A zenés betétek mennyiben befolyásolták a te munkádat?
Az őspéldány létrehozása mindig közösségi munka. Ott volt velünk Molnár Ferenc, Török Sándor szelleme, de akár Fábri Zoltán is, a valós csapaton túl. Marton László, Radnóti Zsuzsa mindenben segített, és nem is gondolnád, hogy Dés milyen nagyszerű dramaturg, és Gesztinek is remek szeme van, ráadásul rajong a könyvért. Nem beszélve arról, hogy ezt nem lehet egymás nélkül; ez nem úgy megy, hogy én írok valamit, aztán utólag lesz egy dal ide meg oda. Úgy kell felépülnie a szövegkönyvnek, hogy alá menjen a dalnak. Elő kell készíteni a terepet, akár konkrét dialógus, kérdés-válasz szinten. Geréb megkérdezi a megalázott, megfürdetett Nemecseket, hogy „Jó volt?”. Ernő már dalban válaszol.
Mennyire kellett aktualizálni az eredeti szöveget? Cél volt-e egyáltalán az aktualizálás?
Közhely, de tényleg úgy van, hogy a remekművek mindig olvassák az aktuális helyet és időt. Ez a regény aktuális volt Kádár alatt, és nagyon másképpen szól most. A gyerekek minden áron magukénak tekintenek egy becsületkódexet és egy polgári erkölcsöt, de emellett egyfajta hozzájuk nem illő hivatali és katonai nyelvet használnak, önkéntelenül parodizálva azt, a szüleiket majmolva torz tükröt tartanak elénk, és ebben a tükörben látszik a hazugság, a kivagyiság, a tolvajlás, a naplopás. Nem véletlen, hogy a köznyelv része lett a gittegylet, az einstand. A szövegkönyvben magában ilyen szempontból is kapott egy vajszínű árnyalatot Molnár lenyűgöző nyelvi humora, de nagyon vigyáztam, hogy ne vigyem el a téteket. Rácz tanár úr, Richter szerint, „visszamenőleges hatállyal” tiltja be az egyletet, mondjuk.
A regényekben a szerző teremti meg a szereplőit, az adaptációnál egyrészt készen kapod őket, másrészt a színészek is sokat hozzátesznek a maguk karakteréből. Ez inkább segítette vagy nehezítette a munkádat? Mit tapasztaltál: vannak olyan Grecsó-mondatok, melyek valakinek nem állnak jól?
Meglepő, hogy Molnár milyen sokat bíz a narrációra ebben a könyvben. A legszebb részek, a megható közlések, a humor legnagyobb része nem a dialógusokban, hanem a narratív szövegrészekben van. Vagy az egyleti naplóban akár. Az elbeszélő hangja változik, ha másik karakterről, helyről beszél, a figura gyakran meg sem szólal. Egész jelenetek vannak, ahol molnári világra kellett és lehetett írni, de konkrétan egy mondat sincs tőle. Például a nagy nyitójelenet, ahol megismerjük a csapatot a Bunsen-égő lángjával, a regényben egy mondat. Tanóra sincs több, és több dialógus, poén van, amit a nagyszerű regény szelleme hozott, de így nincs benne a könyvben. Például Boka le akarja fokozni Nemecseket a Füvészkertben, mire Ernő közli a tábornok úrral, hogy őt már nincs hova. De ez ettől zseniális könyv, a karakterek élnek, és lehet őket használni.
Ha csak egyetlen szereplőt választhatnál ki a PUF-ból, aki szerinted a leginkább grecsós, vagy aki a legközelebb áll hozzád, ki lenne az?
Ez nem olyan egyszerű. Ha olyan idős kort kell nézni, amilyenek a fiúk, akkor Boka. Őrsvezető voltam, zenekarvezető, színtársulatot alapítottam, mit tudom én. Ez mára teljesen elmúlt. Talán csak annyi maradt meg a „bokás” énemből, hogy van bennem veszteségtudat. Hiszen egyedül ő érti igazán, mekkora pótolhatatlan veszteség érte őket egy álom és egy igaz barát halálával.
