A „3 könyv”-szabállyal küzd az Amazon az MI generálta könyvek ellen

ro | 2023. szeptember 21. |

Az Amazon felületén egyre-másra tűnnek fel az olyan magánkiadásban megjelent kötetek, amelyekről erősen feltételezhető, hogy a szerzőjük nem egy hús-vér író, hanem a mesterséges intelligencia. A cég éppen ezért korlátozást vezetett be, és kimondta, hogy mostantól egy szerző naponta legfeljebb három könyvet tölthet fel. Az Amazon közleményben tudatta, hogy habár nem kiugróan magas azoknak a kiadványoknak a száma, amelyekről azt gyanítják, hogy az MI generálta őket, de éppen a visszaélések megelőzése érdekében döntöttek úgy, hogy limitet vezetnek be.

Ebben az esetben lényegében a Kindle Direct Publishing nevű felületről van szó, ahova a szerzők maguk tölthetik fel könyveiket, amelyeket azután pénzért bárki letölthet. Korábban ilyen korlátozás nem volt, de az Amazon azt állítja, hogy aktívan figyeli a generatív MI villámgyors fejlődését, és persze az olvasásra, írásra, könyvkiadásra gyakorolt hatását is. Az új intézkedés egyelőre nagyon kevés szerzőt érint (azaz nem tömeges jelenségről van szó), ugyanakkor az Amazon fenntartja magának a jogot, hogy ha kell, akkor a jövőben szigorítani fog.

Az esetről beszámoló Guardian megszólaltatott egy szakértőt is: Miriam Johnson egyetemi tanár szerint az intézkedés valamennyire majd nyilván csökkenti az MI által írt könyvek számát, de akik ilyen kötetekkel árasztják el a piacot és ezzel keresnek pénzt, azok majd biztosan találnak valami kiskaput. Alig egy hete amúgy az Amazon arra kérte minden szerzőjét, hogy jelezze, ha könyvét MI generálta vagy segítette. Johnson szerint habár az ötlet jó, de kérdés, hogyan fogja ezt majd az Amazon ellenőrizni.

Az elmúlt napokban amúgy a cég felületéről több olyan MI által írt könyvet is el kellett távolítani, amelyeket egy Jane Friedman nevű szerzőnek tulajdonítottak (tévesen), illetve az Amazonon megjelentek olyan gombász könyvek, amiket az MI generált és pontosan ezért az azokban foglalt tanácsok akár potenciálisan veszélyesek is lehetnek, de találtak már MI által írt utazási könyveket is.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Atwood és Chabon is tiltakozik a mesterséges intelligencia térnyerése ellen

Eddig nyolcezer amerikai szerző írta alá a petíciót. Azt kifogásolják, hogy az engedélyük és anyagi kompenzáció nélkül használták fel műveiket az MI fejlesztéséhez. 

...

Két amerikai író is perre megy a mesterséges intelligencia miatt

Két amerikai író is arra jutott, hogy ChatGPT fejlesztése mögött álló cég, az OpenAI jogtalanul használta fel a könyveiket a chatbot tréningezésére, emiatt pedig bírósághoz fordultak.

...

Már Arany János kézírását is vizsgálja a mesterséges intelligencia

Nyelvfeldolgozó algoritmusokat és a 18-19. századi kézírást felismerő eszközöket is fejlesztenek a Miskolci Egyetemen.

...

Jehan Paumero: Azt hittem, a hazám Franciaország, az otthonom Magyarország

...

Vida Vera: Ne csak főzni tanuljunk meg, legyen közvetlen kapcsolatunk a természettel!

...

Kollár Betti a Kosársuliról: Mindig merítek a saját életemből

Hírek
...

Hogyan mondható el a középkorúság története? – Jövőre érkezik az új Grecsó-kötet!

...

Barnás Ferenc regénye megjelent angolul

...

2025-ben ezek voltak Barack Obama kedvenc könyvei

...

„Több mint egy milliót buktam” – Grecsó Krisztián a pályája elejéről mesélt

Kiemeltek
...

Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

A norvég írót gyermektelenségről, az élet elpazarlásáról és jövőbeli terveiről is kérdeztük. Interjú.

...

Egy kisváros, ami még az öngyilkosokból is hasznot húz és meglincseli a hősét

Kritika Gerard Donovan regényéről.

...

„A klímaaggodalom egy teljesen racionális reakció” – interjú Solveig Roepstorff dán pszichológussal

Mennyire számítanak a kis lépések, ha a klímaváltozásról van szó? Solveig Roepstorff pszichológus elárulja.