Puskás Panni: Illúzió, hogy az ember kivonulhat a társadalomból

Puskás Panni: Illúzió, hogy az ember kivonulhat a társadalomból

Puskás Panni második kötetének címe, a Megmenteni bárkit nagyon nagy asszociációs mezőt teremt, mindenképpen kézbe kell vennünk a kötetet ahhoz, hogy közelebbit megtudjunk a regényről. Első könyve (A rezervátum visszafoglalása két éve a Margó-díj rövidlistájára került) elbeszéléseket tartalmazott, most azonban nagyobb struktúrát épít, három női hang segítségével egy olyan történetet hoz létre, melyben napjaink több társadalmi problémája megjelenik, de a lélektaniság is begyűrűzik ezek közé. A szerzővel a frissen megjelent könyvről beszélgettünk, szóba került többek között a punk szubkultúra, a szabadság természete, a másik ember és a világ megmentésének vágya, valamint Siracusa védőszentje, Santa Lucia is.

Fotó: Valuska Gábor

Kolozsi Orsolya | 2023. április 27. |
puskás panni
Megmenteni bárkit
Magvető, 2023, 226 oldal
Puskás Panni: Megmenteni bárkit könyv

Az előző könyved, A rezervátum visszafoglalása novelláskötet volt, a Megmenteni bárkit azonban regény. Ha egy dolgot ki lehetne emelni, ami a legnagyobb kihívást jelentette a novellákhoz képest, mi lenne az?

Azt a kérdést kellett feltennem magamnak, hogy tudok-e nagy struktúrában gondolkodni. Nemcsak novellista voltam korábban, hanem újságíró is, tehát nagy rutint szereztem már rövid szövegek megírásában. Ehhez képest a regény műfaja nagy szemléletváltást jelentett, kifejezetten komfortzónán kívülinek tűnt. Hogy mennyire lett sikeres a kísérlet, azt természetesen nem én szeretném eldönteni.

A regényed hősei, a három főszereplő és a mellékszereplők is láthatóan szoronganak, tudatmódosító szereket használnak, pszichoszomatikus tünetektől szenvednek, talán mert mindannyian üresek belül, keresnek valamit, de nem találják. Ilyennek látod az embereket? Szorongónak és üresnek?

Sokfélének gondolom az embereket, de azt látom, hogy össztársadalmi jelenség a nyugati társadalmakban, hogy próbálunk valami értelmet találni az életünknek.Nem vagyok szélsőbalos, állandóan a kapitalizmust bíráló ember, mégis azt gondolom, hogy ez a típusú berendezkedés, a fogyasztói társadalom, a jólét új kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene élni az életünket, és nem vagyok biztos abban, hogy mindig a legjobb helyen keresgéljük a választ. Sokszor a legkisebb ellenállás felé megyünk, aztán egyszer csak tátongó űrt kezdünk érezni magunkban, mert talán mégsem az a legjobb, ha a legegyszerűbb utat választjuk minden helyzetben. Eszembe jut egy reklám, ami nem tudom, mit reklámoz, de egy női hang azt mondja benne nagyon szexin, hogy törődj magaddal. Miközben szerintem épp ettől szenvedünk, hogy állandóan felszólítanak bennünket, hogy törődj magaddal, húzd meg a határaidat, és egyre jobban pörgetnek bele minket az egoizmusba, pedig jól attól vagyunk, hogy együtt vagyunk és egymással vagyunk. A regényben ezt szerettem volna kicsit megkapargatni több szempontból is.

-

A cím is értelmezhető úgy, hogy ez az űr, a szereplőkben lévő hiányérzet mások megmentésével, vagy legalábbis segítésével tölthető be? 

Szerintem nagyon sok mindenre vonatkozhat ez a cím. Nekem első körben kérdésként jutott eszembe, ami arra vonatkozik, hogy lehetséges-e egyáltalán megmenteni bárkit? Ha igen, akkor hogyan. A minap valaki megkérdezte tőlem, hogy sikerült-e már valakit valaha megmentenem? A válaszom az, hogy nem. Próbálkoztam vele, de nem. Ilyesmire az ember mindig csak tétova kísérleteket tehet, a siker pedig a vártnál mindig kevesebb, és mégis azt mondom, hogy érdemes.

Három különböző elbeszélője van a regénynek, akik nyelvileg és nézőpontjukban is különválnak, de mindhárman E/1-ben szólalnak meg, belső nézőpontból. Mennyire volt nehéz elkülöníteni ezeket a hangokat? Illetve megterhelő volt-e érzelmileg három igencsak problémás ember bőrébe bújni?

Könnyű volt elkülöníteni őket egymástól, mert időben külön-külön írtam mindegyiket. Az volt a technikám, hogy elkezdtem az egyik szálat, megírtam addig, amíg a másik szállal nem találkozik, és akkor elkezdtem az elejéről a következőt, azt is megírtam odáig, majd a harmadikat is elindítottam. Azért volt ez praktikus megoldás, mert megismerni egy szereplőt hosszabb ideig tart, és ahogy jöttek egymás után a fejezetek, szépen épültek ezek a figurák – mire összetalálkoztak, kész karakterekké váltak. Hogy pszichésen megterhelő volt-e? Nem, mert én ilyen szempontból inkább a technikára, a figurára, a témákra figyelek. Együtt is érzek valamennyire a szereplőimmel, de nem azonosulok velük. Természetesen mindegyik tartalmaz belőlem valamennyit, szerintem egy író sem tudja leválasztani magáról, saját élettapasztalatáról a hősét. De pszichés megterhelést inkább az okozott, amikor elakadtam a szöveggel. 

Akkor inkább technikai jellegű problémákba futottál bele, mint érzelmiekbe?

Szerintem az a ritkább, hogy egy író érzelmileg azonosul a saját történetével. Persze, előfordul, hogy valóban a saját történetét írja meg. Ha valaki megírja élete történetét, az nyilván terápiás folyamat lesz számára, ott kimondhat olyan dolgokat, amikre addig nem is gondolt, vagy újraértelmezheti múltjának egy-egy darabját. Ezzel szemben nekem nincsenek igazán megírható traumáim – így kénytelen vagyok a fikcióval dolgozni, ami számomra bőven elég érdekes, és szerencsére egy cseppet sem megterhelő. Vagy, hogy pontosabb legyek:

a világban zajló folyamatok megterhelőek, nem pedig a szöveg, amivé alakítom őket.

Nem szeretnék feminista olvasatot adni a szövegnek, de feltűnő volt, hogy a három női főhős mellett felbukkanó férfiszereplők egytől egyig gyenge, problémás, gyámoltalan karakterek. A valóságban is ennyire esetlennek, erőtlennek látod a férfiakat? Mert a klasszikus, erős macsók egészen biztosan hiányoznak ebből a könyvből.

A klasszikus macsó figurák nem annyira érdekelnek, az én generációmban, illetve a környezetemben pedig szerencsére egyre kevesebb is van belőlük. Az előző könyvem után ez a feminista olvasat persze nagyon adja magát, mert ott sok szövegben volt feminista indíttatás, de ebben a kötetben nem ez volt fontos. Azért írok főleg nőkről, mert azt hiszem, jobban értem, hogy mi van velük. Kicsit remélem, hogy ez nem marad így örökre, de ha esetleg mégis, az sem baj, ott van például Sofi Oksanen, akinek a műveiben nagyítóval kell keresni a férfiakat. Azon gondolkodom, van-e ebben a könyvben olyan pillanat, ami a feminista politikai gondolkodásommal egyértelműen összefügg, de szerintem nincs.

A legellentmondásosabb karakter a regényben az anya, aki levélben, a lányának fejti fel az élettörténetét, és tulajdonképpen magyarázkodik, hárítja a felelősséget. Egyik pillanatban sajnálatra méltó embernek, áldozatnak, másik pillanatban pedig nagyon önzőnek látjuk. Ő a kötetben az egyetlen anya, és azzal, ahogyan ő az életét vezette, kiderül, hogy sokat ártott a gyerekeinek. Szerinted tényleg ennyire meghatározó az, ami gyerekkorban történik, és ha igen, ki lehet belőle valaha is keveredni? 

Természetesen meghatározó, de ki lehet belőle keveredni. Ami az érdekes, hogy a másik két szereplő összes önzőségét, botlását, hibáját simán meg lehet bocsátani, az anyának viszont nem bocsátunk meg. Ez akár lehetne feminista elemzés tárgya, hogy miért haragszunk ennyire erre a szereplőre, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy ő is nagyrészt a körülmények áldozata. Miért neki a legnehezebb megbocsájtanunk? Az anyának ez a társadalmi szerepe, iszonyatos gyűlölettel tudunk fordulni egy anya felé, akiről nagyon keveset tudunk, de szerintünk nem méltóképpen viselkedett a gyerekével a közértben, a villamoson vagy a játszótéren. De ez csak most jutott eszembe, igazából nem ennek megmutatása volt a célom munka közben.

Olyan szereplőket akartam megírni, akik közel állnak egymáshoz, és hatást gyakorolnak egymásra,

ami lehet egy anya-gyerek kapcsolat, de én ezt az emberi kapcsolatot rengeteg másik relációban is el tudom képzelni. Ebben a könyvben inkább az emberi kapcsolatainkról akartam beszélni, nem annyira a szülő-gyerek kapcsolatról, bár ez is benne van. Nekem az, hogy valamit a mikrohelyzeteken keresztül a széles társadalmiról mondjak, sokkal fontosabb volt, mint hogy pszichológiai kérdéseket feszegessek.

Nagyon sok társadalmi probléma merül fel a regényben, a menekültek kérdésétől, a multinál dolgozó embereken át a homofóbiáig. A generáció, amelyről írsz, mennyire tud kiállni társadalmi problémák mellett? A kis buborékainkban tiltakozunk persze, de leginkább nem történik semmi. Fel kellene állnunk a fotelból, oda kellene menni, ahol segítségre van szükség? Mi lehet az érvényes válasz ezekre a problémákra?

Nem tudom. Olyan régóta élek egy olyan rendszerben, amelyik semmilyen módon nem akar azzal foglalkozni, hogy vannak olyan emberek, akik adott esetben segítségre szorulnak, hogy igazából nagyon kevés a mozgásterem, holott engem mindig is érdekelt, hogy aktív módon vegyek részt a világ megváltoztatásában. Ennek voltak nagyon konkrét pontjai, először a feminista mozgalomhoz csatlakoztam, aztán pártpolitikai ügyekben aktivistáskodtam, de egy idő után azt éreztem, hogy nincs értelme. Aztán elmentem dolgozni a Baltazár Színházhoz, hogy sérült emberek munkáját segítsem, most pedig az Utcajogász sajtósa vagyok. Nagyon jó érzés, amikor beállhatok egy ügy mögé, és tudom a háttérből segíteni. Persze, fontos ügynek tartom a szépirodalmat is: egy nagyon pici buborék rendkívül fontos ügyének. 

-

Az aktuális problémák, a jelen társadalmi kérdései mellé beleírtál egy régi szereplőt is a regénybe, egy szimbolikus alakot, Santa Luciát. Miért fontos neked, hol találkoztál a történetével?

Santa Lucia Siracusa védőszentje, a történet egy jó része is ebben a városban játszódik. Az egész úgy kezdődött, hogy azért választottam magamnak nyári úticélként Siracusát, mert a regényben szereplő hajó, az Open Arms valóban ott akart kikötni, csak nem engedte az olasz kormány. Szicíliába nagyon bele lehet szeretni, egyfelől lélegzetelállítóan gyönyörű, és két utcával arrébb meg rémesen lepukkant, rengeteg benne az ellentmondás. Siracusában vonzó a történeti multikulturalizmusa is: voltak ott például normannok, arabok, görögök, miközben erősen kötődik a katolikus hagyományhoz is, a belvárosának nagy része egy természeti katasztrófát követően például a barokkban épült újjá. Ráadásul Olaszországban van, ami az európai kultúra legfontosabb helyszíne, a kulturális örökségünk túlnyomó része ott található. Ha valaki azt mondja, hogy azonosítsam az európaiságomat egy várossal, akkor Róma sokkal előbb jut eszembe, mint Brüsszel. Olaszország a kereszténység bölcsője is, és az abból kialakult értékrend feladatokat ad nekünk, ha tudomást akarunk róla venni, ha nem. Nem vagyok vallásos, de azt gondolom, ha valóban ezt a hagyományt kívánjuk követni, ahogy egyébként a Nemzeti Együttműködés Rendszere is erre ösztönöz minket, akkor nekünk ezen értékek szerint kellene működnünk a világban. Ezt akartam ütköztetni a regényben azzal, hogy egyáltalán nem így élünk, állatira nem így. Santa Lucia története arról szól különben, hogy miközben ő mindenáron a vallásnak akarta szentelni az életét, hozzá akarták kényszeríteni egy férfihoz. Ő pedig fogta magát, kikaparta a saját szemét, és elküldte ajándékba a vőlegénynek, hogy álljon el a házasodási szándékától – és a szenvedései még csak itt kezdődtek. Ez természetesen irodalmi kincsesbánya: a vakság témája például már az ókortól része kulturális hagyományunknak, rengeteg jelentést hordoz már önmagában is,

de engem legfőképp az önfeláldozás és a megszállottság motívuma érdekelt Santa Lucia történetében. 

Az ehhez képest nagyon is távolinak tűnő punk szubkultúra is megjelenik a regényben, de nem kizárólag pozitív vonatkozásokban. A már említett, levelet író anya teszi fel a kérdést egy helyen, hogy milyen szabadság az, ha nem mondhatom el, hogy nem szeretnék szipuzni, hogy köszönöm, de nem kérek a zacskóban körbekínált hígítóból. Nyilvánvaló, hogy fontos neked ez a világ, mégis rámutatsz az ellentmondásaira. Mit jelent számodra ez a szubkultúra?

Az egész könyvben arra törekedtem, hogy ne csak egy oldalát mutassam meg a dolgoknak, a szereplőknek vagy akár egy szubkultúrának. De van hozzá személyes kötődésem is. A könyvben korábbi időszakról írok, mint az én tinédzserkorom, aminek az az oka, hogy a Fekete Lyuk és a punk szubkultúra budapesti fénykora már lefutott addigra, mire hozzánk, Győrbe megérkezett a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején. A történetem Budapesten játszódik, de igazából a Győrben megélt élményeimet is tartalmazza, az én punk-korszakomat. Több olyan haverom volt akkoriban, aki az utcán élt. Ők nem mentek haza, mert nem látták őket szívesen otthon, sátrakban laktak, télen állandó probléma volt, hogy megfagynak-e, egész nap tarháltak, itták a kannás bort. A saját értékrendjüket és elvárásrendszerüket pedig rám akarták erőszakolni, de nem tudták száz százalékosan. Persze, én is lazán leszólítottam az utcán bárkit, hogy adjon egy kis aprót, de közben bejártam a gimibe, és nagyjából haza is értem mindig az anyámmal megbeszélt esti időpontban. Már akkor felmerült bennem, hogy hogyan vagytok ti szabadok, ha attól függ az életetek, hogy az utcán járó ember megsajnál-e benneteket, és ad-e nektek pénzt ételre, alkoholra. Hogyan vagytok szabadok, ha télen probléma, hogy ne fagyjatok meg? Rájöttem, hogy ez is csak látszatszabadság. Egy társadalom azért társadalom, mert szabályokra épül, melyeknek meg kell felelnünk, ha benne akarunk élni, és akkor is, ha nem.

Illúzió, hogy az ember kivonulhat a társadalomból. A szabadság, ha létezik ilyen egyáltalán, inkább intellektuálisan működik.

Szerintem akkor vagyunk szabadok, ha minél többet tudunk a világról és minél kompetensebb döntéseket tudunk hozni a saját és a környezetünk sorsát illetően. Szabadok akkor vagyunk, ha képesek vagyunk felelősséget vállalni. De az a típusú szabadság, amire egy ilyen anarchista punk csávó akkoriban vágyott, az nincs, nem létezik. 

-

Az egyik hős azt mondja, „nincs remény a boldogságra, de csinálni kell tovább”. Ez lehet az ars poeticád? Ahogy a teljes szabadság egy illúzió, úgy a boldogság is az?

Nem, egyáltalán nem. Szerintem lehetünk boldogok. Persze nehéz boldognak lenni itt a pszichés betegségek nagy korszakában, de valószínűleg nem volt a történelemben túl sok olyan időszak, amikor könnyű volt. A boldogság sok minden függvénye: annak, hogy kikkel vesszük körül magunkat, hogy találunk-e célt és értelmet az életünknek, hogy képesek vagyunk-e szeretni és elfogadni mások szeretetét, szóval nagyon sokféleképpen kell jól lenni ahhoz, hogy boldogok legyünk. 

És fogsz még olyan regényt írni, ahol valaki megtalálja a boldogságot? 

Arra törekedtem, hogy ez ennek a regénynek a végén is megtörténjen – aggodalommal hallom, hogy lehet, ez mégsem sikerült.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Puskás Panni regényében punkok, menekültek, forradalmárok küzdenek a boldogulásért

Puskás Panni első regényében három nő élettörténete tárul fel, három különböző hang szólít meg az olvasás során. Más korú, más élethelyzetű hősök, de van bennük valami közös: mindannyian a boldogulásukért küzdenek, és azért, hogy értelemmel töltsék fel a sokszor értelmetlennek tűnő világot. Olvasss bele!

...
Nagy

Puskás Panni: Az irodalom kerüli az aktuálpolitikát, de ez engem nem érdekel

E/3 címen új sorozat indult a Könyves Magazinon, amelyben női szerzőket kérdezünk nőiségről, írásról, felnövésről. Ezúttal Puskás Panni mesélt nekünk átverésről, felelősségvállalásról, punkról és az írás szabadságáról.

...
Nagy

Puskás Panni: Azt vártam a könyvtől, hogy hatással legyen az olvasóira

Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Ezúttal Puskás Panni mesélt az első kötetig vezető útról. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

...
Zöld

Litkai Gergely: A szemetesünk a legjobb tükör, hogy lássuk, min kell változtatnunk // Dobd ki a szemetest!

A Bookline Zöld új podcastjában Tóth Andi Dobd ki a szemetest! című könyvéről beszélget Litkai Gergely és Szebenyi Péter, a Klímapolitikai Intézet munkatársa, környezetvédelmi influenszer.

...
Nagy

Költészet napja – Ismerj meg 6 új verseskötetet és a szerzőiket! [2. rész]

A magyar költészet napja alkalmából készített összeállításunkban 6 frissen megjelent verskönyv szerzőjét ismerhetitek meg, és a köteteikből is mutatunk egy részletet. Kerber Balázs, Láng Orsolya és Takács Nándor válaszai és szövege.

Szerzőink

...
Vass Norbert

Költészet napja – Ismerj meg 6 új verseskötetet és a szerzőiket! [1. rész]

...
Horányi Hanna Zelma

10 videó, amiben cigány írók, költők beszélnek [ROMA IRODALOM]

...
sa

7 Oscar-díjas adaptáció, amit most láthatsz a Netflixen

A hét könyve
Kritika
Anyává válni egy korábbi világ darabokra törését is jelenti
...
Nagy

Költészet napja – Ismerj meg 6 új verseskötetet és a szerzőiket! [1. rész]

A magyar költészet napja alkalmából készített összeállításunkban 6 frissen megjelent verskönyv szerzőjét ismerhetitek meg, és a köteteikből is mutatunk egy részletet. Lapis József, Rékai Anett és Simon Bettina válaszai és szövege.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

10 videó, amiben cigány írók, költők beszélnek [ROMA IRODALOM]

Szeretet, fájdalom, vér, béklyók, család, idegenség. A Roma Hetek alkalmából összegyűjtöttünk tíz videót, amelyek a roma irodalom kiemelkedő íróit és költőit mutatják be az elmúlt évtizedekből.

...
Hírek

Az úttörő CIA-ügynök szerint a Bond-filmek borzasztóan ábrázolják a női kémeket

Jonna Mendez önéletrajzában megírta, milyen volt 27 évig titkosügynökként dolgozni és nőként feljebb jutni a ranglétrán, de a Bond-filmek és Hollywood is megkapta a magáét.

...
Nagy

Fehér Renátó: Holdosinál a szégyen leginkább viaskodás [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Fehér Renátó Holdosi József egyik regényéről írt.

...
Nagy

5 könyv, amit valószínűleg nem olvastál, mégis azt mondod, hogy igen

Vannak könyvek, melyek egyebek mellett arról is híresek, hogy sokkal többen vannak, akik úgy tesznek, mintha olvasták volna őket, mint amennyien valójában olvasták. Nézd meg, melyik az az öt, ami egész biztosan közöttük van. 

...
Nagy

Judith Butler: A gender kifejezést világszerte a félelemkeltés eszközeként használják

A genderelmélet egyik megalkotója, Judith Butler eredeti, nagy hatású könyve után 34 évvel újra a genderről írt, ám ezúttal azt vizsgálja, mi lett ebből a kifejezésből olyanok keze között, akik szerint társadalmilag konstruált nemekről beszélni veszélyes.

...
Nagy

Amber Smith bátran ír a traumáról, ami felszabdal egy lányt

Amber Smith debütáló könyve, az Amilyen akkor voltam a nemi erőszak traumájáról ír szívszorító pontossággal.