Szeptember végén jelenik meg Amerikában Karl Ove Knausgard regénye, a The Morning Star, ami egy elég nagy műfaji váltás az eddigi autofiktív írásokhoz képest. A Vulture-nak adott interjújában a Londonban éló norvég író (aki pér éve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, interjúztunk is vele) azt mondta, ezúttal valami nagyon mást akart írni, mint a Harcom-sorozat volt. Abban a regényfolyamban alapvetően egyetlen hangot szólaltatott meg, és az egész világot ezen az egy hangon ábrázolta, az új könyvben viszont azt szerette volna,
ha több hang is megszólalhat.
"Ebben a könyvben azt akartam, hogy a hangok között láthatóvá váljék a külvilág" - mondta, hozzátéve, hogy az évek során sok olyan téma foglalkoztatta, amelyek azután nem kaptak helyet a könyveiben. Nem tervezett meg semmit előre, csupán azt tudta, sok hangot akart, és fontos szerepet szánt egy csillagnak.
A kötet fülszövege szerint az új regény kiindulási pontja a következő: az égbolton egyszer csak megjelenik egy hatalmas csillag, ám még a csillagászok sem tudják biztosan, miféle égi jelenség lehet. A kezdeti érdeklődés lassan elcsitul, az élet pedig megy tovább - de nem pontosan úgy, ahogy annak előtte. A szereplők életére valamiképp kihat a csillag felbukkanása, és mindannyian új kihívásokkal találják szembe magukat.
Az interjúban KOK azt mondta, hogy a regény nagy részét a járvány alatt írta, és csak miután befejezte jutott eszébe, hogy az egész pandémia valamiképpen kihatott a könyvre is, még ha ez nem is tudatosan csapódott le benne, de végig érezte, hogy valami van odakint (halál, mentőautók, maszkok, kesztyűk - valami rettenetes). Felidézte, hogy a járvány kitörésekor az emberek nem hagyhatták el az otthonaikat, a fenyegető veszély pedig egyszerre volt külső és láthatatlan. Közben az otthon falai között zajlott a családi élet -
ez a külső-belső kontraszt azután része lett a regénynek is.
Kiderült az is, hogy Knausgard-nak sok-sok éven át a Drakula volt a kedvenc könyve, gyerekként sokszor újraolvasta, szereti is ezt a fajta szépirodalmat, íróként viszont nem engedi meg magának, hogy alámerüljön ebben a világban, ahol, ha bármi problematikus felmerül, elő lehet kapni egy démont. Az ilyesfajta könyvekben szerinte bármi történik is a világban, mindenből történet lesz, ezzel viszont szerinte elvész valami. A Harcom-sorozatban fontos célja volt megélni a jelen pillanatiságát,
amikor még nincsenek történetek
- mielőtt még létrejönnének a narratívák.
KOK ugyanakkor mindig is szerette a fantasztikus irodalmat (García Márquezt, Borgest, Calvinót, Cortázart emlegette), ő maga viszont azt gondolta, hogy nem tudna ilyet. Mindig olyasmiről írt, ami nagyon közel állt hozzá. Szerinte mindenkinek megvannak a maga szabályai és korlátai - akár az életben, csak a korlátainkat éppenséggel nem látjuk, hiszen azok a részünket képezik. Így aztán első alkalommal tényleg megpróbált túllépni a saját árnyékán. Beszélt arról is, hogy 29 évesen jelent meg az első regénye, utána viszont öt évig tartott, mire befejezte a másodikat,
a rá nehezedő nyomás miatt ugyanis nem tudott írni.
Meg kellett tanulnia, hogyan kezelje ezt a fajta nyomást, és hogy kimondja: azt csinál, amit akar. Ennek ellenére mindig nagy kétségekkel kell megküzdenie. A vele szemben támasztott elvárások - ahogy fogalmazott - az ellenségévé váltak.
Mivel KOK főleg az autofikciós művei révén vált ismertté, vajon mennyire áll fenn, hogy az olvasói akaratlanul is őt keresik az írásaiban? Az író erre azt mondja, muszáj megfeledkeznie arról, hogy az emberek azt gondolják majd, róla szól egy-egy történet. Elmesélte, hogy az új könyvében az egyik szereplő részegen vezet. Az egyik családtagja, miután elolvasta, felelősségre vonta a szerzőt, noha KOK saját bevallása szerint soha nem vezetett ittasan. Az emberek a szereplőivel azonosítják, de nem tehet ellene semmit.
Beszélt arról is, hogy nem áll szándékában visszaköltözni Norvégiába - immáron 19 éve él távol a hazájától (először Svédországban, majd Angliában), és nagyon elégedett a londoni életével. Felidézte, hogy amikor Bergenben élt, nem tudott Bergenről írni, teljes képtelenség volt számára, ám amikor már Svédországban élt, akkor tudott írni róla,
a távolság lehetővé tette.
Tervezi, hogy egyszer majd ír Londonról, de most még nem képes rá, túl friss az élmény. Norvégia KOK fikciós univerzuma, számára maga Norvégia is fikció. Ahogy a táj is, de nem megy vissza, hogy ellenőrizze a részleteket. Az emlékezet és az írás szerinte ugyanannak az éremnek a két oldala.
Knausgard elárult néhány részletet az új könyvéről is, amelyen jelenleg dolgozik. Kiderült, hogy egyszer csak megtalált 30 oldalt egy olyan kéziratból, amelyet még 2011-12-ben kezdett el írni. Annak idején félredobta, olyan rossznak találta, nem is mutatta meg senkinek, még a szerkesztőjének sem. A közelmúltban viszont ráakadt, elkezdte olvasni, és egész érdekesnek találta. Majd írni kezdett, és a kézirat mostanra 700 oldalasra duzzadt, és olyasmivé vált, amire - KOK megfogalmazésa szerint - sosem számított.
Karl Ove Knausgard 2008-ban kezdte el írni Harcom című hatkötetes sorozatát, amelyből most már mind a hatot kiadták magyarul: Halál, Szerelem, Játék, Élet, Álmok, a legutóbbi pedig nemrég jelent meg Harcok címmel. (A borítók által kiadott képet is érdemes megnézni.) A Harcokba ITT olvashattok bele.
