Kis Nobelt kapott Sjón a Svéd Akadémiától

sa | 2023. február 22. |

A Gondolat Kiadó számolt be róla kedden a Facebook-oldalán, hogy Sigurjón Birgir Sigurðsson, azaz művésznevén Sjón izlandi költő, regényíró, szövegíró és forgatókönyvíró nyerte el a Svéd Akadémia Északi Irodalmi Díját, amit Kis Nobelként is emlegetnek.

A díjat olyanoknak ítélik oda az északi országokban, akik valami jelentőset alkottak azokon a területeken, amiket az Akadémia fontosnak tart. A díjat április 12-én adják át, és az elismeréssel 400 ezer svéd korona (ez most majdnem 14 millió forint) is jár.

A reykjavíki születésű Sjón első verseskötete 16 éves korában jelent meg, azóta a műveit 30 nyelvre fordították le. Sjón az izlandi főváros kulturális életének jelentős alakja lett, például a Medúsa nevű új-szürrealista csoport egyik alapító tagja.

Zenélt Björkkel, majd dalszövegeket írt neki, valamint együtt írták az I've Seen it All című számot, amiért megosztva Golden Globe-ra és Oscarra is jelölték őket a legjobb eredeti betétdal kategóriájában (a Táncos a sötétben című filmben szerepelt). Sjón a filmes világban is aktív maradt, részt vett például Az északi forgatókönyvének megírásában is.

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával
Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.

Tovább olvasok

CoDex 1962 című regénye a hét könyve volt nálunk, akkor azt írtuk róla, hogy “az ősi mondavilág és a tudomány, élet és halál, a valóság és a képzelet találkozásából táplálkozó történeten kalauzol keresztül.”
A Gondolat Kiadó ígérete szerint magyarul hamarosan olvashatjuk új kötetét, Az Argó suttogását, Patat Bence fordításában.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Sjón egy szerelmi történetet, egy krimit és egy sci-fit írt meg egy kötetben

Sjón korábbi regényeihez képest a CoDex 1962 sokkal hosszabb, szerteágazóbb és személyesebb, és még a prágai gólem története is megjelenik benne. Ez a hét könyve.

...

Hitler, a Harcom, Knausgård és a fordítás (Beszélgetés Patat Bence fordítóval)

Végéhez ért az utóbbi évek izgalmas irodalmi kísérlete, megjelent a Harcom hatodik kötete, a Harcok. A nagy irodalmi projektről, a fordításról és persze Hitlerről is kérdeztük Patat Bence műfordítót.

...

Milyen irodalmot olvasson, aki Izlandra utazna?

Izlandról az a hír járja, hogy ott szinte mindenki író, de milyen könyvvel indítson az utazó - vagy az, aki még csak most ismerkedik a szigetország irodalmával?

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.