John Scalzi csillagászati összeget kap a következő könyveiért

John Scalzi csillagászati összeget kap a következő könyveiért

A Tor kiadói csoport bejelentése szerint további tíz kötet megírására szerződtek a többszörös díjnyertes bestselleríróval, John Scalzival.

vn | 2024. július 30. |

A tavalyi könyvfesztivál díszvendégét, John Scalzit a magyar olvasóknak sem kell bemutatni (mi interjúztunk is vele). Az újságíróként induló Scalzi az egyik legnépszerűbb amerikai sci-fi szerző napjainkban. A tengerentúlon közel 5 millió példányban fogytak el a könyvei. 26 éve vezetett blogján pedig kifejti a véleményét közéleti kérdésekről is.

Mesés történetek mesés honoráriumért

Angol nyelven közel két évtizede a Tor kiadói csoport gondozásában jelennek meg Scalzi művei, és a jelenlegi megállapodás értelmében ez így lesz még jó ideig. Az író így kommentálta a szerződéskötést: „A könyvkiadásban a folytonosság nem magától értetődő, a szerzők egyik kiadótól vándorolnak a másikig”. Ezért is különösen fontos neki,

hogy az eddigi sikerekre építve a Torral közösen dobják piacra a tervezett műveit.

Amint a Reactoron megjelent hírből kiderül, a következő tíz könyvére Scalzi hét számjegyű (dollárban értve) előleget kapott. Az új szerződés keretében írandó első kötet 2029-ben jelenik meg a tervek szerint, persze addig sem maradnak Scalzi nélkül az olvasók. A When the Moon Hits Your Eye című kötet 2025 márciusában érkezik az angol nyelvű könyvpiacra.

Kicsoda John Scalzi?

Scalzi a sci-fi számos rangos díját elnyerte már. Többek között többszörös Hugo-díjas, Locus- és Audie-díjas, de jelölték már a Nebulára és a Goodreads Choice-ra, debütáló,

Vének háborúja című könyvéért pedig John W. Campbell-díjat kapott.

Magyarul számos kötete olvasható, az említett első regény mellett a Fejvesztve, a Vörösingesek, a Szellemhadtest vagy a Zoe története. Legutóbb a 2023-as Könyvfesztiválra időzített Állati gonosz című regénye jelent meg magyar nyelven.

A Könyvfesztiválon tartott beszédében (amiről itt írtunk részletesen) Scalzi többek között arról beszélt, hogy a szerzők szerinte nem próféták, hanem ugyanolyan esendő emberek, mint bárki más.

Viszont lehetőségük van arra is, hogy ráérezzenek, mi történik a világban.

Szerinte arrogáns húzás a sci-fi-től, hogy „az ötletek irodalmának” tartja magát, viszont azzal egyetért, hogy ez a műfaj a spekulációk és a lehetőségek terepe. Példának hozta a nukleáris fenyegetést: annyi sci-fi szól az atomháború következményeiről, hogy ennek köszönhetően az átlagember már pontosan tudja, miért akarja ezt elkerülni.

A sci-fi így egyfajta szimuláció, és ugyanúgy figyelmeztethet most például a klímaváltozásra vagy egy milliárdos kaszt kialakulásának veszélyeire.

Forrás: Reactor

Nyitókép: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

John Scalzi: Szabados Áginak nem kell bocsánatot kérnie tőlem

Az idei Budapest Nagydíjas szerző a Whatever című blogján reagált a Könyvfesztiválon őt laudáló Szabados Ágit a médiában ért kritikákra.

Fotó: Valuska Gábor

...

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

Miért vesz valaki templomot magának? Segít-e az alkotói válságban a zenélés? Hogyan reagálnának az emberek, ha tényleg megjelenne az igazi mesterséges intelligencia? John Scalzival, a Könyvfesztivál díszvendégével beszélgettünk. Interjú.

...

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? A Könyvfesztivál megnyitóján jártunk.

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Az egész világot meghódító Egy kis élet borítója kiválóan szemlélteti, hogy a fájdalom és az orgazmus nincs is olyan távol egymástól.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Olvass!
...

Királynő volt, korona nélkül, fekete, töredezett körmökkel: Olvass bele Marie Vareille regényébe!

Négy nő, háborúk, traumák, titkok és tiltott vágyak.

...

Egy social media-influenszernek is lehet pokoli élete? – Olvass bele a Yesteryear című bestsellerbe!

Hamarosan olvashatjuk az Aranykort, amely megmutatja, hogy a social media-világ tökéletessége igencsak törékeny.

...

Ki ölte meg a vikingek vezetőjét? Olvass bele A viking fiai – Bosszú című könyvbe!

Ragnar Lodbrok, a legendás viking fiai bosszúra szomjaznak apjuk halála után. De ki volt a gyilkos?