„Minden történet, ami a holokauszt túléléséről szól, csodákkal teli” – írja Roxanne de Bastion. A brit zenész nagyapja, Bástyai István zenéjével meghódította a harmincas évek Budapestjét: bárokban, hotelekben, színházakban lépett fel, emellett filmzenéket és saját zeneműveket is írt.
1942-ben munkaszolgálatra, majd koncentrációs táborba küldték. Megmenekülését követően elhagyta Magyarországot, és Angliában telepedett le Stephen de Bastion néven.
Roxanne de Bastion a Budapest zongoristája című könyvben örökítette meg nagyapja történetét. A kötet ezen a héten jelenik meg Angliában, kiegészítve egy albummal, amin Bástyai felújított, újra felvett és újragondolt zenéi találhatóak.
A nagyapa zongorája
„A családomnak van egy zongorája. Billentyűin meglátszik az érintések nyoma. Jobb felső sarkán apró lyukak jelzik, hogy édesapám babaként harapdálta a fáját” – írja Roxanne de Bastion a Guardianben megjelent cikkében.
A zongora 1905 óta van a de Bastion (Bástyai) család tulajdonában.
Csak a csodának köszönhető, hogy épen átvészelte az elmúlt közel százhúsz évet.
Legkiemelkedőbb tulajdonosa Bástyai István volt, a két háború közötti Magyarország legendás zongoraművésze.
Unokája, Roxanne sokáig csak néhány titokzatos részletet ismert nagyapja életéből: hogy sikeres zongorista volt, hogy túlélte a koncentrációs tábort, és hogy egyszál magában gyalogolt keresztül Oroszországon.
Mikor 2019-ben meghalt az édesapja, a veszteség arra indította de Bastiont, hogy jobban megismerje nagyapját, aki nemsokkal születése után hunyt el. A családjában maradt
fényképalbumok, levelek, kézzel írt kották,
koncertfüzetek, forgatókönyvek kazetták egy rendkívüli életet tártak fel előtte.
Emlékszel még?
A már Angliában élő Bástyai István egy nap nekilátott, hogy magnóra mondja élettörténetét. De Bastion cikkében bevallja, hogy sokáig nem merte meghallgatni a kazettákat: nem állt készen a borzalmakra, ami nagyapjával és családjával történt a vészkorszakban.
„Idegesen nyomtam meg az indítógombot. Nagyapám hangját hallgatva azonban rájöttem, hogy sokkal többről mesélt, mint az üldöztetés éveiről. Úgy éreztem, mintha Stephen kézen fogott volna, hogy végigvezessen egész életén” – írja de Bastion.
A zenész előtt megelevenedett Bástyai élete: a kiváltságos gyerekkor, az ifjúkori kalandok, a húszas-harmincas évek Budapestjének hedonisztikus forgataga.
Bástyai tehetséges volt és eltökélt; ragyogó jövő állt előtte.
Aztán 1942 októberében a frontra küldték mint munkaszolgálatost. Mikor a szovjetek előretörése elől menekülő katonák magára hagyták a csapatát, Bástyai gyalog indult Magyarország felé. A frontra küldött több mint ezer zsidó közül csak nyolcan tértek vissza. Mind a nyolcat koncentrációs táborba küldték.
A táborok felszabadítása után István visszatért Magyarországra. Egészen valószínűtlen módon legnagyobb sikerét csak ezután érte el: 1946-ban a híres jazz énekes, Fényes Kató elénekelte Emlékszel még? című számát, ami a háború utáni évek egyik himnuszává vált.
A siker ellenére Bástyai többé nem érezte magát biztonságban Magyarországon. Egy menekülteket segítő szervezettel kijutott Angliába, ahol Stratford-upon-Avonben telepedett le – a zongorájával együtt. Új hazájában az asszimiláció nehézségei miatt nem tudta folytatni derékba tört karrierjét – ennek ellenére sohasem hagyta abba a zeneszerzést.
„A könyv megírása után visszatértem a családi házba, hogy az ő zongoráján, az ő kézzel írott kottáit használva játszhassam el Stephen dalait.
Képtelenség szavakba önteni a pillanat varázsát
– hogy hallhattuk, ahogy a zongora még egyszer elénekli Stephen életművét. Generációs gyógyulás, a zenén keresztül” – zárja a cikkét de Bastion.
Nyitókép: Wikimédia, Amazon
(Guardian)
