A Petőfi Irodalmi Múzeumban január 27-én köszöntötték a 80 éves Bereményi Gézát, „a 20. századi és kortárs magyar kultúra egyik legfontosabb, megkerülhetetlen alakját”. A múzeum és a Magvető Kiadó közös rendezvényén Szegő János beszélgetett Bárány Tiborral, Grecsó Krisztiánnal, Járai Márkkal, Szaniszló Judittal. Grecsó Krisztián köszöntését pedig maga a szerző és a Magvető is megosztotta Facebook-oldalukon.
Bereményi Géza 80. születésnapját mi is megünnepeltük, évfordulós cikkünkben Grecsót is kérdeztük.
„Mindnyájan Bereményi Géza kortársai lehetünk”
„A mítoszok a legfontosabbak, mert ez egy kietlen, mítoszmentes ország. Hősök kellenek, mágikus helyek, hogy a túlélésen túl jusson más is, mesélhető, megélhető élet, város, szabadság, emlékek, szerelem” – fogalmazott Grecsó Krisztián: Mintha lenne című köszöntőjében.
Úgy folytatta: „Bereményi Géza a legnagyobb magyar mítoszteremtők közé tartozik, hatása és jelentősége Krúdy Gyula és Kertész Mihály távlataival érthető csak meg. És amikor ilyen nagy svunggal belevágok a közepébe, nem csak az íróként megalkotott fiktív világainak valóságosságára (és a visszahatásra) gondolok, miszerint a Teleki tér a mi Casablankánk.”
Hozzátette:
A valódi mítoszoknak nem csak esztétikai értelemben van jelentőségük, de az életben, a téli hétköznap estékben, egy rideg keddben is megtanítanak élni.
Ahol az iskola befejezi, ahol a jólfésültség véget ér… ott általában nem kezdődik semmi. Ott az örökös Fáskerty elvtársak vannak, akik sosem voltak és sosem lesznek olyan szívesek.”
Grecsó kitért arra is, hogy Bereményi milyen komplex művész, sőt, a klasszikus definíciók mellett saját kategóriákat is kialakít. Szerinte a születésnap egyébként csak ürügy, hogy megpróbáljunk ránézni „arra a hatástörténeti lavinára, ami mindenestül ő”. Számára ez elsősorban Budapest, a város meghatározása, képeinek, hangulatainak feltárása. Bereményi alakjaival népesül be, az ő műveinek, jeleneteinek helyszíne.
„Bereményi valamikor a hatvanas években rácsodálkozott, mit jelent élni. Megtanulta és meg akarta mutatni, hogy mi lát. – vázolta a szerző jelentőségét, felidézve saját személyes emlékeit. – Alig múltam gimnazista, amikor először hallottam minden idők legmegrázóbb és legszebb magyar dalszövegét.
Zokogtam, tomboltam, mert megértettem, hogy az élet igazságtalanságainak gyémánt-szerkezetét Isten alkotta.
Géza szánalom és harag nélkül, történetet mesélve mutatja ezt meg.”
Végül emlékeztette a közönséget arra, hogy kivételes szerencseként „mindnyájan Bereményi Géza kortársai lehetünk.” A jelenleg is aktív szerzőtől pedig azt kérte: „Géza, írjál még sokat, fejezd be az önéletrajzod második kötetét, okozz nekünk olvasóknak, hallgatóknak, nézőknek még sok örömet, és ha másképp nem megy, vonuljunk máma illegalitásba, hátha van remény.”
A köszöntő teljes szövege itt olvasható.
Nyitókép: Gál Csaba (PIM)
