Online színházi maraton 9 napon át – eSzínház Fesztivál 2024-ben is

Az eSzínház Fesztivál ideje alatt a nézők számára korlátlanul érhetők el olyan színházak és társulatok előadásai, mint például az Örkény Színház, a Csiky Gergely Színház (Temesvár), a Vígszínház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, Madách Színház, a Radnóti Miklós Színház, az Exit Generáció vagy épp a KultBazaar Egyesület. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá az Art is Business, a Könyves Magazin, a Papageno és a radiocafé különdíjai is átadásra kerülnek. A szervezők a nézők szavazataira is számítanak, hiszen ezek összesítése után derül ki, hogy melyik előadás nyerte el a Közönségdíjat.

A fesztivál céljai

Az eSzínház Fesztivál ’24 célja kettős: egyrészről geográfiai korlátokat leküzdve megmutatni a színházak értékes alkotásait, másrészt bemutatni, hogy az online vetítésre (streamre) adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, új megközelítést,

így biztosítva egyedi élményt a nézők számára határon innen és túl.

Az eSzínház Fesztivál ’24 a bevétel jelentős részét a színházak és társulatok részére fizeti meg, így támogatva munkájukat, működésüket. 

Közönségdíj, szakmai díjak és különdíjak

Az Alapítvány a Magyar Színházakért és az eSzínház immáron hagyományt tart fenn, hiszen idén már negyedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, és ismételten kiosztásra kerül az eSzínház Közönségdíj, a szakmai díjak és a különdíjak. Az eSzínház Fesztivál ’24 alatt a Közönségdíjra a nézők szavazhatnak, méghozzá akkor, ha legalább belenéztek az adott előadásba. A szavazatokat a számítógép összesíti és ez alapján dől el, hogy melyik előadás nyeri el az eSzínház Fesztivál ’24 Közönségdíját, amiről ténylegesen a nézők döntenek.

A közönség szavazása mellett szakmai zsűri is értékeli az előadásokat. A zsűri tagjai: Sodró Eliza színművész, Török Tamara dramaturg, Puskás Tamás igazgató-rendező, Závada Péter költő-drámaíró és Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője. Szakmai díjak kerülnek átadásra az alábbi kategóriákban:

a legjobb digitális adaptáció (azaz a legjobb online vetítésre adaptált előadás), a legjobb női főszereplő, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb látványtervezés.

Továbbá kiosztásra kerülnek Art is Business, a Könyves Magazin, a Papageno és a radiocafé különdíjak is. A nyertesek pénzdíjazásban is részesülnek. A szétosztásra kerülő pénzdíjak teljes összege: 1 millió forint.

Szakmai beszélgetések

A fesztivált élő és ingyenesen megtekinthető online szakmai beszélgetések kísérik. A nyitó „kerekasztal” résztvevői Kováts Adél, Mácsai Pál, Zsoldos Dávid és Légrádi Gergely (szeptember 22., 19:00), témája pedig Szöveg, kameraképek, idő és ritmus a színpadon – trendek és kihívások. A második beszélgetés részvevői a Katona József Színház: Találkozás című, kizárólag online megtekinthető előadásának alkotói (szeptember 25., 19:00), az esemény témája Hogyan készült a Találkozás? - ahogy az alkotók látták.

A résztvevő társulatok

A fesztiválon a következő színházak és társulatok előadásaival találkozhatnak a nézők: Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely), Baltazár Színház, Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár), Exit Generáció, Kultbazaar Egyesület, Katona József Színház, Madách Színház, Örkény István Színház, Radnóti Miklós Színház, Spinoza Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Vígszínház, Vörösmarty Színház és Weöres Sándor Színház.

Minden előadás a fesztivál teljes időtartama alatt megnézhető akár egyedi jegyvásárlással, akár bérlettel. A kedvezményes, early bird bérletvásárlás augusztus 21-én indul.

Az eSzínház Fesztivál ’24 trailerét itt nézheted meg:

Előadások

  • Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely):Árvácska (Móricz Zsigmond kisregényének motívumából írta Vidovszky György, rendező: Vidovszky György)
  • Baltazár Színház: Kvantumtorna (szerző: Vörös István, rendező: Elek Dóra)
  • Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár): Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott (szerző: Adrián Sitaru, rendező: Adrián Sitaru)
  • Exit Generáció: Madártávlat (szerző: Hárs Anna, rendező: Farkas Ádám) 
  • Katona József Színház: Rozsdatemető 2.0 - A Hábetler család 100 éve (szerző: Fejes Endre - Tasnádi István, rendező: Máté Gábor)
  • KultBazaar Egyesület: A helyzet ura (szerző: Dézsi Fruzsina, rendező: Polgár Csaba)
  • Madách Színház: A két egyetlen (szerző: Fráter Zoltán, rendező: Szirtes Tamás)
  • Örkény István Színház: A várományos (szerző: Jean-Luc Lagarce, rendező: Ascher Tamás)
  • Radnóti Miklós Színház: Szabad lebegés - Variáció Bálint András Szerb Antal estjére (rendező: Deák Krisztina)
  • Spinoza Színház: Herzl (szerző: Ann Silberberg és Forgách András, rendező: Czeizel Gábor)
  • Szegedi Nemzeti Színház: 1984 (George Orwell azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Horgas Ádám, rendező: Horgas Ádám)
  • Vígszínház: Szélvész után is szép vagy (szerző: Cseh Dávid, rendező: Dino Benjámin)
  • Vörösmarty Színház: A kőszívű ember fiai (szerző: Jókai Mór - Selmeczi Bea - Szikora János, rendező: Szikora János) 
  • Weöres Sándor Színház: Kivilágos kivirradtig (Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján a színpadi szöveget készítette: Tóth Réka Ágnes, rendező: Horváth Csaba) 

 

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

25 könyv, amit ősztől a színházakban néznénk ‒ Tompa Andrea, Halász Rita, Dan Brown vagy Karl Marx?

Thomas Mann és Kosztolányi Dezső, Aesopus és Marx, Hajnóczy Péter és Halász Rita. Átböngésztük az évadterveket a Játékszíntől Veszprémig, kiválasztottuk a legígéretesebb előadásokat az olvasóknak.

...
Szórakozás

A Tompa Andrea és Halász Rita regényeiből készült adaptációkat hamarosan színházban is láthatod

Ráadásul a külföldi sikereket is halmozzák: Tompa Andrea Walesben járt, Halász Rita pedig két nyelven is megjelenik jövőre.

...
Zöld

Nobel-békedíjra jelölték a palesztin Szabadság Színházat

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

Vajon nem veszítünk el valami létfontosságút azáltal, hogy az életünkben rejtve hagyjuk a halált? Hayley Campbell olyan emberekkel készített éleslátó és őszinte interjúkat, akiknek az elmúlás a mestersége. Olvass bele!

...
Zöld

Harari az AI-ról: Soha ne idézz meg olyan erőt, amit nem tudsz irányítani

Felejtsd el a hollywoodi képsorokat az utcákon randalírozó, fegyveres robotokról, az AI valósága sokkal veszélyesebb – figyelmeztet az izraeli történész és író Harari az új könyvében, amiből a Guardian közölt exkluzív részletet.

...
Zöld

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Folyton reménytelen elemzésekkel találkozol? Olvasnál már végre valami lelkesítőt is az ökológiai válság kapcsán? Mutatunk egy részletet.

Hírek
...
Beleolvasó

A bestseller szerzőpáros legújabb könyvéből kiderül, a szerelem fontosabb-e vagy a dollármilliók

...
Hírek

Visszatér a katalán mágia: októberben már olvashatjuk Irene Solà új regényét

...
Gyerekirodalom

Tiniknek rendez könyvcserepikniket a Bookline

...
Zöld

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...
Zöld

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...
Hírek

A Petőfi-versnek, amin a császár is kiakadt, most előkerült egy eredeti darabja

Olvass!
...
Beleolvasó

Bosszú, hatalmi viszályok és egy mindenre elszánt hercegnő – Olvass bele a középkori thrillerbe!

A 12. században élt Akvitániai Eleonóra ihlette a spanyol író, Eva García Sáenz de Urturi történelmi thrillerét. A hercegnő bosszút akar állni apja haláláért, ezért kockázatos döntésre szánja el magát. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.

...
Beleolvasó

Ez elment horgászni, az megette... - Olvass bele a Bram Stoker-díjas horrorba!

John Langan különös hangulatú regénye a gótika és a horror, a mítosz és a valóság keveréke. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Európa bűnrészes számos menekült halálában – Olvass bele Timothy Garton Ash új könyvébe!

A sztártörténész Timothy Garton Ash nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy személyes tapasztalatait és tudását ötvözve bemutassa Európa történetét a 20. század közepétől napjainkig. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.

A hét könyve
Kritika
És az megvan, amikor három techmilliárdos megtudja, hogy itt a világvége?
...
Nagy

Daniel Kehlmann: A cinkosságról akartam írni, ami elpusztítja a lelkedet

Mozgókép című regénye apropóján beszélgettünk Daniel Kehlmann-nal arról, megvalósítható-e a művészi szabadság elnyomó rezsimek idején. Mit tesznek az emberrel az apró kompromisszumok? Interjú.