Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
Könyves Séták, Gyarmati Fanni naplója, Nádas Péter Budapestje [PROGRAMAJÁNLÓ]
Ezen a héten izgalmas városi sétákat, online színházi szemlét, Örkény-előadást és Nádas-fotókiállítást is ajánlunk.
A Kutyaportéka lett a legjobb az eSzínház Fesztiválon
Idén első alkalommal rendezték meg az eSzínház Fesztivált, amelynek előadásait 31 országból követték figyelemmel. A záróestén kiosztották a szakmai és a közönségdíjakat is.

Szabó Magda történelmi drámájától nem idegen a humor sem
A Kelet és Nyugat határán élő népeknek mindig el kell dönteniük, melyik irányba húznak. Ennek a bizonytalanságnak a gyökereiről szól Szabó Magda Az a szép, fényes nap című drámája, amelyet a Vörösmarty Színház tűzött műsorára. A Vajk, azaz István király megkereszteléséről szóló darab most az eSzínház Fesztiválon látható.

A Kiváló dolgozók szembesít minket a gondoskodás valódi arcával
A gondoskodás szó hallatán csupa kellemes, szeretetteljes, melegséget árasztó érzés juthat eszünkbe és ennek talán így is kellene lennie, ha minden rendben volna. Boross Martin, az Örkény Színház színészei és tíz szociális szférában dolgozó szakember viszont nem hagyja, hogy homokba dugjuk a fejünket.

Három nő és a 90-es évek legbrutálisabb maffiája
Három nő, három megrázó monológ, amik egymás váltva mesélnek arról a dunaszerdahelyi időszakról a kilencvenes években, amikor a maffia uralta a várost és a környéket.
Gimesi Dóra hőse legszívesebben egy kis tengeri uborka lenne az akvárium fenekén
Greta Thunberg svéd aktivista élete ihlette Gimesi Dóra darabját, az Emma csöndjét, amely fantasztikus elemekkel, csodálatos bábokkal egyszerre mesél a társas magányról, a környezetvédelemről, az ember és természet közötti harmóniáról.

Tatabányán dolgozták fel Pintér Bélát: a népiességet simán leváltja a focihimnusz
Pintér Béla darabjaihoz hozzányúlni egyrészről tuti siker, másrészről viszont kifejezetten vékony jég. A tatabányai Szutyok viszont egy jó példa arra, hogyan kell elkerülni az utánzást.
A Verában a felnőttek világa bonyolult, a gyerekeké pedig titkokkal teli
Monodrámában dolgozta fel Göttinger Pál és Grisnik Petra Grecsó Krisztián Libri-közönségdíjas regényét, a Verát. A Kőszegi Várszínház előadásában érzékenyen, minimál díszletek között villan fel a nyolcvanas évekbeli Szeged, a felnőttek játszmája és egy örökbefogadott kislány traumája.