Vámos és Dragomán elárulta, mit terveznek az Esterházy-villából alakuló alkotóházzal

Vámos és Dragomán elárulta, mit terveznek az Esterházy-villából alakuló alkotóházzal

Esterházy Péter Emőd utcai villája a tervek szerint alkotóházzá alakul. Ennek részleteiről és a tervekről a házat működtető alapítvány kuratóriumának két tagja, Dragomán György és Vámos Miklós beszélt.

ko | 2024. június 11. |

Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy Esterházy Péter egykori otthonát megnyitják az írók előtt. A Litera most a ház fenntartásáért felelős alapítvány két tagjával, Vámos Miklóssal és Dragomán Györggyel beszélgetett a kiinduló ötletről, a ház mindennapjairól és a finanszírozáshoz szükséges pénz előteremtéséről.

Mindketten jó viszonyban voltak Esterházyval

Az interjúból kiderül, hogy a kuratórium tagjai személyesen is jó barátok, és mindketten jó viszonyt ápoltak Esterházy Péterrel is, Vámos gyakran átbiciklizett hozzá, és Szigligeten is többször nyaraltak együtt. Dragomán is ismerte személyesen, és nagyra tartotta például azért, amiért figyelemmel követte és támogatta a fiatalok pályáját, de elmondta, hogy többször olvastak fel közösen, sőt,

főztek is együtt. 

Azt, hogy a házból alkotóházat lehetne csinálni, Dragomán vetette fel a Facebookon, német példákra hivatkozva, amikor meglátta Esterházy Marcell hirdetését. Vámos egy kommentet írt a bejegyzéshez, ezután felhívták egymást, és elkezdtek beszélni a részletekről. Az interjúban elhangzik, hogy Esterházy családja már többször próbált egyeztetni az önkormányzattal, de korábban nem jártak sikerrel. Kiss lászló, a 3. kerület polgármestere ugyanis azt mondta, hogy

ők nem üzemeltetheik az ingatlant, legfeljebb megvásárolhatják.

„Türelmesen meghallgattuk, mondtam aztán, hogy az üzemeltetést mi fogjuk bonyolítani, közadakozásból, én pedig egy évig fölügyelem, ingyen. Az önkormányzat dolga, hogy megvegye a házat a családtól. Ennek nagyon megörült, és tulajdonképpen megállapodtunk” mesélte Vámos Miklós.

A kuratórium harmadik tagja: Daniel Kehlmann

A német író bevonása Dragomán Györgyben merült fel, hiszen tudta, mennyire szerette Esterházyt, annak idején például nagyon bánta, hogy nem tudott részt venni a temetésén. „ (...) rögtön igent mondott, és azonnal felajánlotta, hogy összeköt a Thomas Mann-villa igazgatójával, sőt, bárkivel, akiről úgy gondoljuk, hogy a segítségünkre lehet. Pár napja személyesen is találkoztunk Berlinben, elmeséltem neki, hogy állnak a dolgok. Örült, hogy megyünk szépen előre, és biztosított róla, hogy ha feláll az alapítvány, és rendeződnek a tulajdonviszonyok, akkor,

ahogy csak tud, segít majd nekünk a külföldi kapcsolatépítésben”

 –  mondta el Dragomán György. Kehlmann szeptemberben Magyarországra látogat most megjelent, Mozgókép című regénye kapcsán, akkor egész biztosan meglátogatja majd a házat is.

Milyennek képzelik az alkotóházat?

Az alapítvány létrehozói a balatonfüredi fordítóházhoz hasonló alkotóházat képzelnek el, bár a részletek kidolgozása jelenleg is tart és megbeszélés alatt áll. A tervek szerint műfordító szemináriumok, beszélgetések,

kamarakiállítások, felolvasások, kerti partik töltenék meg élettel a házat.

Anyagi háttér

Az alaptőkét a két alapító biztosította, de a ház működtetéséhez a kuratórium tagjai hazai és külföldi kiadóktól, irodalmi lapoktól, olvasóktól várnak támogatást, a Líra például már fel is ajánlott egy nagyobb összeget. 

A házat gondozó alapítvány neve A magyar irodalom barátainak alkotóháza (MIBA), és nagyon számítanak az adakozásra, egyelőre „kalapoznak”, ahogy Vámos fogalmaz. Dragomán emellett reméli, hogy sikerül majd hasonló külföldi intézményekkel és alapítványokkal is kapcsolatba kerülniük, a Berlini Művészeti Akadémián például jövőre nyílik az Esterházy-archívum, így kialakulhat egy párbeszéd. 

(Litera)

Nyitókép: Esterházy Marcell

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nem adják el Esterházy Péter otthonát, hanem megnyílik az írók előtt

Esterházy Péter Emőd utcai villája a jövőben egy alkotóháznak nyújt otthont, ami a tervek szerint hazai és külföldi írók előtt is nyitva áll majd. 

...

Vitézy Dávid: Esterházy Péter otthona helyén ne legyen társasház

A budapesti főpolgármesteri székért induló politikus azt szeretné, ha az állam és a főváros közösen helyezné védettség alá Esterházy Péter házát, „így óvva meg kulturális örökségünk egyik legfontosabb helyszínét”.

...

Megmutatjuk Esterházy Péter eladó házát

Esterházy Péter örökösei megválnának a 65 éve a család birtokában lévő 3. kerületi villától a Facebookon megosztott hirdetés szerint.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

Polc

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...

Miért fáj ennyire nőnek lenni? – A Nacu nyara című bestseller regényről

...

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

...

Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről

...