Több millióval körözte le az Egri csillagok József Attilát és a dél-amerikai irodalmat

Igazi ritkaságok kerültek elő az Antikvárium.hu múltheti aukcióján. Több millióért ment el az Egri csillagok szerző által dedikált példánya, de egy József Attila magánkiadás és Mario Vargas Llosa regénye is versenyben volt. 

sza | 2025. május 19. |

Vasárnap este lezárult az Antikvárium.hu 25. dedikált könyvek aukciója, ahol többek között Gárdonyi Géza, József Attila, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond művei keltek el milliókért. Az Egri csillagok, az Így írtok ti és a Légy jó mindhalálig antik, de jó állapotban lévő darabjai találtak új gazdára az árverésen, helyenként annyira népszerű volt egy kiadvány, hogy több száz licit is érkezett rá.

A legnépszerűbb darab kétségkívül Gárdonyi Géza Egri csillagok című 1909-es, kétkötetes kiadása volt, ami 78 licit után 2,2 millió forintért kelt el. Külön érdekesség, hogy ilyen régi könyvek esetében ritkán kerül elő olyan kiadvány, ami a szerző élete során jelent még, sőt az még ritkább, hogy maga az író dedikálta volna is, a regényből ezelőtt csak egyetlen alkalommal került elő hasonló példány, közel 10 évvel ezelőtt, olvasható az Antikvárium.hu oldalán.

Gárdonyi Géza
Egri csillagok
Móra, 2023, 600 oldal.

Az Egri csillagok, amellett hogy talán az egyik legmegosztóbb kötelező olvasmány, nagy irodalom- és filmtörténeti jelentősége van. A híres adaptáció 1968-ban készült, viszont sokkal korábban volt egy némafilm változat is a regényből, amit még Gárdonyi anyja is megnézett. Korábban újraolvastuk a regényt, és megnéztük ma mi tud nyújtani ez a klasszikus történet, sőt annak is utánajártunk, mi is a probléma a kötelezők körül. A regényből pedig még a 2010-es években török fordítása is készült.

Milyen kincseket rejt egy ilyen aukció?

Ezt követte az aukcióban József Attila 1932-es Külvárosi éj című szerzői magánkiadása, ami 710 ezer forintért talált gazdára. Harmadikként pedig Karinthy Frigyes Így írtok ti című kiadványa követte 465 ezer forintos áron. De a listán még megtalálhatjuk Herman Ottó, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Szerb Antal aláírt köteteit is.

Az aukciós listán elsősorban magyar írók, költők műveit találjuk, de pár világirodalmi érdekesség is feltűnhet. Például Dante Alighieri Az új élet című kiadványa, amit fordítója Ferenczi Zoltán írt alá, Stefan Zweig Három mester című, német nyelvű kötete, saját aláírásával.

Még a latin-amerikai irodalom nemrég elhunyt írója, Mario Vargas Llosa Don Rigoberto feljegyzései című regénye is szerepel a listán, Llosa saját aláírásával.

Az aukció érdekességei voltak még, egy Jászai Mari által aláírt bekeretezett papírlap, Rákosi Mátyás A magyar jövőért című kiáltványa, amit Rákosi Mátyásné is aláírt, illetve Ifj. Jankovics Marcell rajzfilmrendező és apja által aláírt képes- és levelezőlapok.

A teljes lista itt megtekinthető.

Fotó: NFI

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A kövek alatt nőtt fű - 100 éve halt meg Gárdonyi Géza

Száz éve, 1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza író, az Egri csillagok - minden idők egyik legolvasottabb magyar regényének - szerzője. Élete tele volt irányváltásokkal, saját magát pedig úgy jellemezte: "a kövek alatt nőtt fű".

...

Az első Egri csillagok-filmet még Gárdonyi anyja is látta, most előkerült pár képkocka

A száz évvel ezelőtti operatőrnek és a Vicuskát alakító színésznőnek köszönhetően maradtak fenn az első Egri csillagok kockái.

...

Bevalljuk, hogy szerettük az Egri csillagokat [Mesék Minden Mennyiségben podcast]

Komolyan vesszük a gyerekeket, éppen ezért fontosnak érezzük, hogy olyan könyveket kapjanak a kezükbe, amelyekhez igazán kapcsolódni tudnak. A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Könyves Magazin közös podcastjében ezúttal a történelmi regények, ismeretterjesztő könyvek, képregények kerültek a középpontba.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Csak rá kell nézni a sikerlistára: ezt jelenti, hogy Krasznahorkai Nobel-díjas

...

Új kiadásban jelennek meg Gillian Flynn regényei, amik átírták a thiller irodalmat

...

Ismerd meg a Duna szerepét a klímaváltozásban a Futurotechán!

...

David Szalay Booker-díjas regénye jövő ősszel, a Libri Kiadónál jelenik meg magyarul 

...

Megjelent a Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye

...

David Szalay nyerte a Booker-díjat

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? Gyurkó Szilvia legújabb kötetéből kiderül.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A pszichológus, aki szembenéz a klímaváltozás hatásaival: Solveig Roepstorff a Futurotheca fesztiválon!

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

Listák&könyvek
...

10 dolog, amit minden könyvmolynak ki kellene próbálnia egyszer

...

4 regény, ami segít szembenézni az apával, aki sosem szeretett

...

3 emlékezetes regény, amit újraírt egy másik szerző