Dante leszármazottjai szeretnék felülvizsgáltatni a költő korrupciós ügyét

700 évvel azután, hogy Dantét bűnösnek kiáltották ki Firenzében, egyik leszármazottja, valamint egy jogászprofesszor felül szeretné vizsgáltatni az ügyét. A cél az lenne, hogy tisztázzák a költő nevét az egykori igazságtalan ítéletet illetően.

fk | 2021. február 02. |

Dante Alighieri neve annak idején, az 1300-as években súlyos csorbát szenvedett, és ezt most szeretné kijavítani az egyik leszármazottja. Az Isteni színjáték szerzőjét hét évszázaddal ezelőtt korrupcióval vádolták meg és bűnösnek találták. Az ítélete – mivel nem jelent meg a törvényszéken – máglyahalál volt, emiatt el is kellett menekülnie szülővárosából.

Az egyik leszármazottja, az asztrofizikus Sperello di Serego Alighieri és Alessandro Traversi jogászprofesszor most azt szeretnék, ha az olasz bíróság tisztázná Dante nevét, ugyanis annak idején szerintük politikai célokból ítélték el (fehér guelfként a fekete guelfek leszámolásának áldozata lett). Az olasz törvények lehetőséget adnak rá, hogy régebbi ügyeket is újratárgyaljanak, éppen ezért szeretné Dante utódja, hogy felülvizsgálják a korrupciós vádat, és nyilvánítsák ártatlannak a költőt.

Dante nevének tisztázása egy májusi konferenciával veszi majd kezdetét, a felszólalók között lesznek történészek, nyelvészek és jogászok is, valamint meghívták Cante de Gabrielli da Gubbiót, a Dantét elítélő firenzei hivatalnok egyik leszármazottját is.

Dante Alighieri egyébként éppen 700 évvel ezelőtt halt meg, ezért idén kiemelt figyelmet szentelnek az életművének és ünnepségsorozatot is terveznek a tiszteletére Olaszországban. Életéről pedig Pupi Avati forgat filmet. 

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Életrajzi filmet készítenek Dantéról

Életrajzi filmet forgat Dante Alighieriről Pupi Avati. A költő halálának 700. évfordulójára Olaszországban idén ünnepségsorozattal emlékeznek.

...

Nádasdy Ádám: Ez tulajdonképpen a visszatérő kötet a sokéves Dante szolgálat és rabszolgaság után 

Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete nyerte el idén az Aegon Irodalmi Díjat. A tavalyi nyári Margó Irodalmi Fesztiválon tartott könyvbemutatón pedig a szerző nemcsak költészetéről, hanem az  elmúlásról, az identitás és a szerelem kérdéséről is beszélt.

...

Dante végre újra modern – Csak egy soron nem változtatott Nádasdy Ádám

Biró Zsombor Aurél: Az első könyvemet szerettem írni, a másodikat is szeretni akarom [Alkotótárs]

Biró Zsombor Aurél: Az első könyvemet szerettem írni, a másodikat is szeretni akarom [Alkotótárs]

A Mastercard – Alkotótárs ötödik pályázatán az első tízbe jutott Biró Zsombor Aurél. Interjú.

Szerzőink

chk
chk

5 sötét fantasy, amiben az erdő el akar pusztítani

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A magány egy város, ahol életre kelnek a falak – Murakami új kötetéről

Kiemeltek
...

A Booker-díjas Douglas Stuart: Kívülállónak lenni felszabadító

Öt éve nyert Booker-díjat Douglas Stuart amerikai-skót író, regénye a Shuggie Bain. 

...

Mire elég egy élet? Akár 3599 könyv elolvasására!

A 92 évesen elhunyt Dan Pelzer egész életében nyilvántartotta, hogy mit olvasott: a listát most bárki megnézheti!

...

Mit jelent túlélőnek lenni? – Interjú Susan Rubin Suleimannal, A történelem lánya szerzőjével

Zsidó kislányként született Budapesten, majd a háború után szüleivel Amerikába menekült. Most memoárt írt az életéről. Interjú.

...

Bartók Imre: őrület, élet, halál és sakk

...

Hogyan leszünk kritikus olvasók, ha már az iskolában megmondják, mi a jó és mi a rossz? Podcast Mohácsi Balázzsal

...

Spiró György: Hungária és Magyarország nem azonos

Olvass!
...

Már az amerikai őslakosok is felfedezték a kapitalizmus pusztítását - Olvass bele a Mindenek hajnala című könyvbe!

Az emberiség történelme sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Ez a könyv pedig radikálisan máshogy meséli el. Olvass bele!

...

Radikálisan őszinte regény egy gyermekkori traumáról: olvass bele Fabricius Gábor új könyvébe!

A Merre vagyok arccal előre témája az önismeret, a terápia és az abúzus feldolgozása.

...

Kolbászok, repülők és mesebeli ajtók – Olvass bele Schäffer Erzsébet könyvébe!

Számodra mi rejlik a hetedik ajtó mögött?

...

Olvass bele A proféta éneke című Booker-díjas disztópiába!

A telefonokat lehallgatják, látszólag teljesen indokalatlanul zárnak be embereket, a családokat felbontják. De mi lehet a céljuk? Olvass bele!

...

A támadó medve olyan, akár egy elvesztett családtag – Olvass bele Karin Smirnoff regényébe!

Még a legedzettebb vadászok is megremegnek, ha a legbelsőbb démonjaik tűnnek fel előttük.

...

George Smiley-nak újra munkába kell állnia az oroszok ellen - Olvass bele John le Carré fiának regényébe!

Egy orosz ügynök váratlanul eltűnik, Európa romokban hever és az egyetlen megoldást csak is George Smiley találhatja meg.