Ahogy arról a Könyvesen is beszámoltunk, Ungváry Krisztián (legutóbbi, Mindszentyről szóló könyvének bemutatójáról itt olvashatsz) a Telexen megjelent cikkében, illetve a lent látható videóban tárgyalja Bayer Zsolt publicista hiányos múltfeldolgozását, valamint nyilas, majd ÁVH-s anyai nagyapja, Gyimes Károly karrierjét a 20. század derekán.
A hír bejárta a hazai sajtót, mi pedig olyan, a közelmúltban megjelent köteteket válogattunk, amelyek Magyarország német megszállásával, a nyilas uralommal, a hazai nemzetiszocializmus elméletével és gyakorlatával, az ellene szervezkedő ellenállással, az egyén és a hatalom korabeli viszonyaival, illetve a Rákosi-korszakba vezető átmenet éveivel foglalkoznak.
Máthé Áron: A nyilaskereszt árnyéka ‒ A magyarországi nemzetiszocializmus elmélete és gyakorlata
Suttogók, Fekete Front, Pártrend- és Pártvédelmi Osztag, Eszmevédelmi Csoport ‒ vajon milyen módszerekkel készültek a hatalom átvételére a nyilasok? Mit jelentett az, hogy a „marxi bölcselet mellett valami kielégítetlen hiányérzet maradt”, ahogyan egyik vezető ideológusuk mondta? Kik voltak a „nemzetiszocializmus apostolai”? A kötet tanulmányai a nyilasok marxista gyökerei, misztikus rajongása és mániás összeesküvési kényszerük mellett bemutatják azt is, hogy a főváros egyik belső kerületében mit jelentett a megvalósult nyilas uralom ‒ és azt is, hogy később milyen kétes körülmények között szerveződtek meg a népbíróságok, a nyilasokat mintegy ürügyként használva fel.
Pető Andrea: Láthatatlan elkövetők ‒ Nők a magyarországi nyilas mozgalomban
Pető Andrea kötete a budapesti népbíróság egyik legelső ügyének, Dely Piroska esetének krimiszerűen izgalmas elemzésén keresztül ad képet a második világháborút követő igazságszolgáltatás természetéről, valamint a nők szélsőséges radikális politikai mozgalmakban való részvételéről, részletesen szólva a nők elkövetővé válásáról, valamint a háború utáni emlékezetük kialakulásáról. A női elkövetők eddig láthatatlanok voltak a történetírásban éppúgy, mint a kollektív és az egyéni emlékezetben. A kötet elemzi a magyarországi szélsőjobboldali női politizálás okait, motivációit, formáját, fényképeit és főbb személyiségeinek életútját.
Bartha Ákos: Véres város ‒ Fegyveres ellenállás Budapesten, 1944–1945
1944. március 19-én Magyarországot megszállták a német fegyveres erők. Bár a náciellenes értelmiség javát letartóztatták vagy elhurcolták, bőséggel akadtak kisebb-nagyobb csoportosulások, szervezkedések, amelyek olykor egymással konspirálva, máskor önálló utakat járva igyekeztek menteni a menthetőt: rávenni a kormányzót a németekkel való szembefordulásra, majd az október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlet után ‒ az egyre fokozódó veszélyekkel dacolva ‒ a maguk eszközeivel küzdeni a nácik és a nyilasok ellen, megóvni a nemzeti vagyont és mindenekelőtt menedéket nyújtani az üldözötteknek. Bartha Ákos hatalmas forrásanyagra támaszkodva és az összefüggéseket megvilágító erővel feltárva mutatja be a budapesti fegyveres ellenállás fordulatokban és pálfordulásokban igencsak gazdag történeteit.
Könyvéből kiderül, hogy a második világháború alatt a magyar fővárosban működő német- és náciellenes erők zavarba ejtően sokféle ideológiai háttérrel és motivációval rendelkeztek: voltak köztük konzervatívok, legitimisták, kommunisták, liberális demokraták, cionisták, sőt radikális jobboldaliak is. Az ismertebb példák mellett a szerző részletesen szól a kiugrás előkészítésén dolgozó tiszti szervezkedésekről, a németellenes nacionalista-fajvédő csoportosulásokról, a Teleki tér környékén összpontosuló cionista fegyveres ellenállásról és az embermentésben fontos szerepet játszó kisegítő karhatalmi alakulatokról. Felbukkannak kalandorok, árulók, provokátorok, kommunista akciógárdisták, szó esik a fegyveres ellenállás árnyoldalairól ‒ és természetesen arról is, hogy sokan még a legsötétebb órákban is képesek voltak bátran és emberségesen cselekedni.
Máthé Áron: Vörös karszalag ‒ Ideiglenes karhatalmi osztagok 1944‒1945-ben
1944 végétől 1948-ig gyökeres ‒ ha úgy tetszik: „forradalmi” ‒ változások zajlottak az országban, miközben hagyományos értelemben vett forradalom nem történt. A szovjet megszállás magában hordozta a bekövetkező eseményeket, amelyek már a kezdetektől a kommunista diktatúra kiépítése felé mutattak. Ezek a fejlemények azonban nem következhettek volna be a kommunista irányítás alatt álló fegyveres csoportok kényszerítő ereje nélkül. Az új, „demokratikusnak” nevezett rendőrségi állomány részben ezeknek a fegyveres egységeknek a tagjaiból tevődött össze. Máthé Áron könyve azt vizsgálja, hogy a kommunista párt hogyan alapozta meg a saját értelmezésükben „proletárforradalomnak” ‒ enyhébb megfogalmazásban „népi demokratikus fordulatnak” ‒ nevezett átmenetet. A kötet célja, hogy bemutassa az uralomváltás zavaros időszakában létrejött fegyveres csoportokat, azok összetételét és működését, különös tekintettel a „málenkij robot” jelenségére. A könyvből megismerhetjük az új, 1945-öt követő időszak rendőrségének előfutárait is, illetve a kommunista párt harcát a fegyveres erők feletti ellenőrzés megszerzéséért.
Csillaggal nem jó járni most ‒ Kis Pál budapesti fényképész naplója (1944. október ‒ december)
Kis Pál Király utcai napfényműterme a két világháború közötti portréfotózás kiemelkedő műhelye volt, ahol híres színészek, írók, operaénekesek is megfordultak. A fényképészt 1944 októberében a nyilasok elhurcolták, majd néhány hét múlva megszökött, visszatért a fővárosba, és egy körúti üzlethelyiségben rejtőzött. A munkaszolgálatban és a bujkálás során írt, szuggesztív erejű ceruzarajzokkal illusztrált naplója megrendítő olvasmány: a szerző felidézi a Pest határában végzett kényszermunkát, beszámol családja és szomszédai sorsáról a csillagos házban, a szökés körülményeiről és a bujkálás napjaiban szerzett tapasztalatairól. December elején Kis Pált letartóztatták és Buchenwaldba deportálták, itt halt meg 1945 januárjában. A kézirat a háború után előkerült a körúti rejtekhelyről, ma Izraelben, a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában őrzik. A napló mellé a kötet szerkesztői Kis Pál legszebb fényképeiből és egyéb dokumentumokból válogattak, a szöveget pedig Závada Pál és György Péter írásai keretezik.
Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság ‒ A zsidó vezetés Magyarországon és a Holokauszt, 1944‒1945
Magyarország 1944-es német megszállását követően a hazai zsidó közösségek vezetői feloldhatatlan dilemma előtt találták magukat: működjenek együtt a németekkel és a nácibarát magyar kormánnyal, vagy válasszák az ellenállás útját? A rendelkezések a fővárosi zsidó vezetőket a budapesti zsidó tanácsba, a vidékieket pedig különböző helyi tanácsokba tömörítették. A gettósítás során sokszor e tanácsokra hárult a beköltözés megszervezése és felügyelete. A német és kollaboráns magyar követeléseket szintén ők kommunikálták a közösségeik felé, a deportálások előtt pedig nemegyszer a zsidó tanácsok vezetőinek kellett szelektálniuk a gyűjtőtáborokban, hogy ki kerüljön Auschwitzba, és kit küldjenek máshova. A háború után súlyos vádak érték a zsidó vezetőket külföldön és Magyarországon is. Talán nem véletlen, hogy a történészek máig vitatkoznak szerepükről. De valójában mit tudtak ők Auschwitzról a deportálások előtt? Miért nem riadóztatták a vidéki zsidóság tömegeit? Kiváltságos helyzetben voltak-e, vagy ugyanúgy szenvedtek, mint a „kis zsidók”? Kollaboránsnak számítanak-e, vagy nem volt választásuk? Mi volt Horthy Miklós szerepe a budapesti zsidók megmentésében? Veszprémy László Bernát könyve kényes kérdéseket boncolgat, miközben számtalan külföldi és hazai levéltár forrásai alapján próbálja megérteni a zsidó vezetés holokauszt alatti viselkedésének történetét.
Borhi László: A túlélés stratégiái ‒ Élet és halál a náci és kommunista diktatúrákban (1944‒1953)
Borhi László a bloomingtoni Indiana University tanára és a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója. Ez a 2022-ben megjelent kötete az egyén és hatalom viszonyát vizsgálja a nácizmus és a sztálinizmus terrorisztikus tereiben. A hétköznapi ember tapasztalatán keresztül igyekszik megvilágítani az elnyomás, a terror mechanizmusát és a vizsgálat tárgyát képező három fő helyszín ‒ a náci táborok, a nyilas terror Budapestje és Rákosi Mátyás Magyarországának ‒ emberi kapcsolatait, vagyis e társadalmak történetének egy szeletét.
Megpróbálja megragadni a huszadik század önkényuralmi rendszereinek legmaradandóbb tapasztalatát: a félelmet és szorongást. Átlagemberek, férfiak és nők, gyerekek és idősek választott stratégiáit ismerteti, amelyekkel túlélték a szokatlanul nagy nyomást jelentő körülményeket. A túlélés fogalmát a szerző a szó legtágabb értelmében használja. Nemcsak a biológiai értelemben vett önfenntartást érti alatta, hanem a gazdasági, társadalmi státus, az emberi méltóság megőrzését vagy akár azt az igényt, hogy valaki úgy élhesse az életét, ahogyan régen. Következtetése, hogy a történelmet nem láthatatlan struktúrák, hanem végtelen kegyetlenségre és önzetlen jóságra egyaránt képes emberek irányítják, és hogy még a legnehezebb körülmények között is lehetséges volt a jó melletti kiállás.
Búvópatakok ‒ A jobboldal és az állambiztonság, 1945‒1989 (Szerk. Ungváry Krisztián)
Köztudott, hogy a pártállami diktatúra idején minden jobboldali gondolat eredendően üldözendőnek számított. De vajon hogyan élték túl a hagyományos politikai felosztás szerint jobboldalinak tekintett személyek és mozgalmak a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer üldöztetéseit? Kik választották az évtizedekre szóló, csendes „alámerülést”, és kik azok, akik továbbra is aktívan képviselték korábbi eszméiket? És vajon a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján meg lehet-e különböztetni a jobboldalhoz köthető valós társadalmi jelenségeket az állambiztonság konstruált ügyeitől? Az Ungváry Krisztián által szerkesztett tanulmánykötet a Kádár-rendszer állambiztonsága szempontjából „jobboldalinak” tekintett hagyomány és gondolkodás, illetve az ezt képviselő csoportok 1945 és 1990 közötti történetéből ad reprezentatív válogatást.
Mivel e meglehetősen széles – a progresszív konzervatív eszmétől a kisgazdákon át az egyetemi szervezkedésekig és a radikális szélsőjobboldali mozgalmakig terjedő – politikai paletta szereplői és nézetei a kommunista és államszocialista diktatúra idején egyként „ellenségesnek” minősültek, a kötet tanulmányai mindenekelőtt az állambiztonsági iratok feldolgozására épülnek. Az összeállítás áttekintést nyújt az olvasónak a belügyminisztérium „jobboldali” ellenségképéről, részletesen tárgyalja a prominens kisgazda és kereszténydemokrata politikusok sorsát, illetve nyomon követi a háború előtti szélsőjobboldalhoz köthető mozgalmak utóéletét is. E hiánypótló kötet kitűnő írásai nem csupán arra világítanak rá, hogy a jobboldali hagyományok hogyan élték túl búvópatakszerűen a háborút követő fél évszázadot, de a ma jobboldalinak tekintett attitűdöket és mentalitásokat is jobban érthetővé teszik.
Nyitókép: Nyilaskeresztes honvédtisztek 1944. október 16-án Budapesten. Háttérben egy őrséget adó német ejtőernyős. Forrás: Wikipedia.
