Móricz - ismét más fénytörésben

iSophie | 2014. szeptember 26. |

Moricz_DSC_7555_1928.jpgIndulatos, kitörésszerű, expresszív szövegeket írt, érdekelte a női sors, a Barbárok című novellát pedig hiába tartották a maga korában a legnagyobb alkotásának, ő nem szerette annyira. Ezek is elhangzottak azon a konferencián, melyet az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke és a Móricz Zsigmond Társaság rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével az ELTE BTK kari tanácstermében. Az eseményen ott volt a Móricz-kutatók színe-java, csaknem mindenki, aki az utóbbi huszonöt évben megszólalt Móricz-ügyben.

„Móriczt kifosztotta az idő” – írta híres 1987-es esszéjében Esterházy Péter, utalva arra, hogy az író életművét évtizedeken át csak mint a realizmus mintapéldányát értelmeztek, kizárólag az egyes művekben ábrázolt társadalmi viszonyokat vizsgálva, és mindeközben nem, vagy alig foglalkoztak azok nyelvi-stilisztikai megalkotottságával. Valószínűleg ez okozhatta, hogy Móricz már évekkel a rendszerváltás előtt háttérbe szorult a többi nyugatoshoz képest, hiszen az írásai egyszerűen nem tűntek többé korszerűnek. Szerencsére már a kilencvenes években megindult az úgynevezett Móricz-újraolvasás, mely az életmű új, a nyelv felől való megközelítését tűzte ki céljául. A mostani konferencián részt vett az újraolvasók többsége (csak néhány név: Szilágyi Zsófia, Benyovszky Krisztián, Baranyai Norbert, Szirák Péter, Cséve Anna, Hamar Péter, Faragó Kornélia, Kulcsár Szabó Ernő, Angyalosi Gergely, Gintli Tibor, Fráter Zoltán), és bár az egész életművet újraértelmező megközelítések már nem hangzottak el, az egyes szövegeket illetően nagyon izgalmas újraértelmezéseket ismerhettek meg az érdeklődők. A konferencia legnagyobb tanulságai és érdekességei szerintünk a következők voltak:

Móricz szenvedélyes

Bár a konferencián a szenvedély szó talán konkrétan nem hangzott el, több előadó is kiemelte a Móricz-szövegek indulatos, kitörésszerű, expresszív jellegét, mely főleg az élőbeszéd-szerűségből és a remekbe szabott, szócsataszerű párbeszédekből következik, illetve abból, hogy a szereplői és az elbeszélői szólam gyakran összeolvad. Egy Móricz-regény tele van feszültséggel: a szexualitás és a különféle heves érzelmek (harag, düh, szégyen) jelenléte folyamatos; Az Isten háta mögöttben például több, mint ötvenszer fordulnak elő az „arcát elöntötte a vér” kifejezés különböző variációi.

Szólamok egybeolvadása

A Móricz-próza egyik legjellegzetesebb eleme a különféle szólamok dinamikus kezelése. A szabad függő beszéd (vagyis a szereplőktől való jelöletlen idézés) gyakori alkalmazása miatt az elbeszélői és a szereplői szólamok időnként egymástól csaknem elválaszthatatlanok – később viszont újra szétválnak. A szövegeknek így sajátos ritmusa lesz, mely különösen izgalmassá teszi olvasásukat és elemzésüket.

Móricz F.2902.jpg

Irónia

Sok móriczi írás eredendően ironikus, vagy legalábbis olvasható ironikusként – csakhogy ezt sokáig senki nem vette észre. A Légy jó mindhalálig patetikus eszmefuttatásait (melyek valószínűleg nagyban hozzájárulnak, hogy - az egyébként nem gyerekeknek szánt könyv - az általános iskolások egyik leggyűlöltebb kötelező olvasmánya legyen) például egyáltalán nem kellene komolyan vennünk, hiszen azok Misi, nem pedig az elbeszélő szólamához tartoznak, így céljuk nem feltétlenül az, hogy heroikus magasságokba emeljék a szenvedő kisfiút, hanem éppen az ellenkezője. Egyébként a regénytől a humor sem idegen.

Női szemmel

Csak az utóbbi években kerültek a kutatások előterébe azok a szövegek, melyekben Móricz női szereplőit helyezik a középpontba. Ilyenek például a harmincas évek Budapest-regényei, például Az ágytakaró, A fecskék fészket raknak, Az asszony beleszól. Pedig Móriczot a jelek szerint különösen érdekelte a női sors, és már egészen korán ábrázolt olyan kényes témákat, mint például a nők ellen irányuló családon belüli erőszak.

Mitizálás, allegorizálás

A szocializmus korában nem igazán vetődött fel, hogy a nagy parasztíró művei tele vannak keresztény és egyéb mitológiai utalásokkal. Pedig ez a helyzet, méghozzá már a legelső, Hét krajcár című novelláskötettől kezdve, melynek falun élő szereplői kis továbbgondolással megfeleltethetők a görög mitológia különféle hőseinek. A Barbárok című novella pedig (melyet egyébként Móricz nem szeretett annyira, bár a korban ezt tartották legnagyobb alkotásának) tele van biblikus motívumokkal, a gyilkos Veres juhász például az ószövetségi ikerpárok durva, vörös arcú vagy hajú tagját juttathatja eszünkbe.

A képekért köszönet a Petőfi Irodalmi Múzeumnak!