Margó Extra: Thuróczy Szabolcs már színházi emberként csúszott rá az olvasásra

Margó Extra: Thuróczy Szabolcs már színházi emberként csúszott rá az olvasásra

Habár csütörtökön kezdődik az őszi Margó, a Margó Extra-beszélgetéseket már most meg tudjátok nézni. Székely Kriszta rendező után Thuróczy Szabolcsot faggatta Ott Anna - a beszélgetésből kiderül, hogy is áll az életrajzokkal, ki a kedvenc költője és a közelmúlt olvasmányai közül melyiket tartja a legkatartikusabbnak.

Ruff Orsolya | 2020. október 13. |

  • Thuróczy Szabolcs éjjeliszekrényén jelenleg több életrajzi kötet is hever. Már olvasta jó barátjáról, Mucsi Zoltánról szóló új kötetet: Bérczes László beszélgető könyvét „benyalta másfél éjszaka alatt”, és habár sok sztorit tud Mucsiról, mégis sok új dolog volt benne. Megtalálható még az ágya mellett Molnár Gál Péter memoárja, amely a Tények és tanúk sorozat részeként jelent meg, valamint Keith Richards életrajzi könyve. Arra a kérdésre, hogy kire bízná, hogy róla írjon életrajzi könyvet, Kővári Orsolya kritikust említette. De elmondta azt is, hogy Bödőcs Tiborral néha szóba jön köztük, hogy kiadnák az sms-eiket, amiket 3-4 éve írnak egymásnak.
  • Thuróczy édesanyja tanítónő, az apja ügyvéd, és ő is elvégezte a jogot, ami nem volt megerőltető, mert saját bevallása szerint nem töltött vele annyi időt. Egyetemistaként már „színházazott”, például Szolnokon, ahol Spiró György volt akkoriban az igazgató. Gyerekként sportiskolába járt, ahol 7-8. osztályban ciki volt, ha valaki olvasott. Miután bekerült a színházba, szépen alakult át figyelme. Nagyban hatottak rá a filmek is – példaként említette a Tiszta Amerika című Gothár-filmet, amelynek Esterházy Péter írta a forgatókönyvét. Amikor ezt megtudta, elkezdett Esterházy-könyveket olvasni. Meghatározó olvasmányélménye volt a Javított kiadás, és különösen nagy hatással volt rá az a jelenet, amikor EP a hideg csempéhez nyomja a fejét – Thuróczy azt mondja, azt az állapotot ő is megélte („katartikus szembesülés volt”).
  • A fontos olvasmányai között említette még Ottliktól a Hajnali háztetőket, Csáth Géza naplóját, és József Attilától a Szabad-ötletek jegyzékét. Húszéves kora közül kezdett evidenciává válni, hogy ha vonaton utazik, mindig legyen nála könyv.
  • Szóba kerültek a Pintér-drámák is, és Thuróczy a közös munkáról elmondta, hogy mindig Pintér Béla hozza a szöveget, és mivel 25 éve ismerik egymást, sokszor beleírja a szófordulatait is. Sokféle próbaidőszakon vannak túl, előfordult olyan is, hogy csak a darab 20 százalékával álltak neki a próbának, és Pintér menet közben írt hozzá, írta át, vagy dobott ki részeket.
  • Thuróczy nagy kedvence Faludy György, mindent olvasott tőle. A viszonylag friss megjelenések közül mélyen érintette Anna Politkovszkaja Orosz naplója, melyben az orosz újságírónő egyebek között leírta, hogy valószínűleg meg fogják ölni – így is történt. Élete egyik legkatartikusabb olvasmányélménye József Jolánnak az öccséről írt könyve volt. Kedvenc József Attila-verse: Nagyon fáj.
  • Nagyon szereti a Tények és tanúk sorozatot, és arra a kérdésre, hogy ő kit interjúvolna meg egy ilyen könyvhöz, a kortárs szerzők közül Háy Jánost és Spiró Györgyöt említette.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.