Annie Ernaux kivizsgálást követel a bántalmazott francia diáklányok ügyében

Annie Ernaux kivizsgálást követel a bántalmazott francia diáklányok ügyében

ko | 2023. március 28. |

A 2022-ben irodalmi Nobel-díjat elnyerő Annie Ernaux átfogó kivizsgálást kövel annak a négy diáklánynak az ügyében, akik azt állítják, szexuális erőszak érte őket a rendőrök részéről Nantes-ban, egy, az Emmanuel Macron francia államfő nyugdíjreformja ellen tiltakozó tüntetésen.

Ernaux egyike annak a 45 személynek, akik vasárnap aláírták azt a nyílt levelet, amelyben felháborodásuknak adtak hangot az állítólagos bántalmazás miatt; mindez egy olyan időszakban történt, amikor tiltakozáshullám söpör végig az országon a nyugdíjtüntetések elleni erőteljes rendőri fellépés miatt.  

Az incidens március 14-én történt, amikor fiatalok egy csoportja visszaindult a tüntetésről, és a diákok elmondása szerint a rendőrök körbevették és erőszakosan átkutatták őket. Négy diáklány később panaszt nyújtott be hivatalos személy által elkövetett szexuális erőszak miatt. A lányok azt állítják, hogy a rendőrök fogdosták és degradáló, megalázó kijelentésekkel becsmérelték őket. Egy húsz év körüli nő azt állította, hogy „benyúltak az alsóneműjébe”, mondta el ügyvédjük, Aurélie Rolland a riportereknek.

Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát
Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát

„Eltűnik majd az összes kép” – ezzel a mondattal nyit Annie Ernaux Évek című könyve, amely akár egy régi fényképalbum, úgy tárja elénk egy élet szakaszainak változásait és az elmúlt évtizedek nagy korszakváltó pillanatait. A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása a hét könyve. 

Tovább olvasok

A rendőrök szerint ez rágalmazás, és erőszakos viselkedéssel vádolják a fiatalokat. A nők panaszai nyomán a rendőrségi felügyeletet arra kérték, hogy vizsgálja ki az ügyet, Erneaux és a többi aláíró szerint azonban egy rendőrségtől független szervnek kellene lefolytatnia ezt a vizsgálatot. „Nincs helye a nők megalázásának és az ellenük elkövetett erőszaknak abban a társadalomban, amelyben élni szeretnénk” – írták a nyílt levélben, amely a Journal du dimanche hasábjain jelent meg.  

A nantes-i ügy nem az első alkalom, hogy a Macront és kormányát erősen bíráló Erneaux felemelte hangját a nyugdíjreform és az ellene való tüntetések kapcsán. A Nobel-díjas író idén már aláírt egy másik petíciót, hogy tiltakozzon a tervezett reform ellen, amely „szemben áll a társadalmi haladással, és azokra hat a legkedvezőtlenebbül, akik fizikailag vagy szellemileg a leginkább igénybe vevő munkát végzik, és akik számára épp ezért a legkevésbé valószínű, hogy 64 éves koruk után békés nyugdíjaskorban és jövőben gondolkodhatnak”.

Forrás: France 24

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Annie Ernaux: A férfiaknak változtatniuk kell a hozzáállásukon

Szombaton, Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át a róla elnevezett díjakat. Annie Ernaux egy interjúban azt mondta, hogy nem vágyott díjakra, de a Nobel felerősítette benne az írás utáni vágyat.

...

A Nobel-díjas Annie Ernaux tovább harcol, hogy a nők választhassanak: anyává válnak-e vagy sem

Annie Ernaux a francia társadalom, a 20. századi francia történelem második felének legjelentősebb krónikása, a kollektív emlékezet megőrzője, aki a saját tapasztalatait leszűrve írja meg történeteit. Ernaux méltatásaival együtt a felelősségérzete is megnőtt, mióta a Svéd Akadémia neki ítélte az idei irodalmi Nobel-díjat.

...

Első szex és gyűlölt rítusok - Olvass bele a Nobel-díjas Annie Ernaux könyveibe!

Annie Ernaux nyerte a 2022-es irodalmi Nobel-díjat, magyarul három könyve jelent meg, kettőbe most beleolvashatsz.

Hírek
...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...