Interjút készített a Salon az itthon is népszerű Andy Weirrel, amiből elég hamar kiderült, hogy bár az újságírót nagyon felzaklatják a közelmúlt eseményei (a járvány áldozatainak különösen magas száma az Egyesült Államokban, a Capitolium ostroma, a rendőri erőszak, a klímaváltozás), és már-már úgy látja őket, mint egy megvalósult sci-fi rémálom elemeit - Weirt nem igazán lehet kizökkenteni az inkább optimista, kiegyensúlyozott álláspontjából.
Weir mindjárt az interjú elején leszögezte, hogy nem fog lelkiismeret-furdalást érezni az élete örömteli eseményeiért vagy a sikerért, csak mert sok minden rosszul működik a világban. “Még olyankor is, amikor a világ nem egy pandémia kellős közepén van, maláriajárvány pusztít Afrikában például. És ez nem túlzás vagy vicc, hanem csak egy tény. (...) Sajnálom a sok szenvedést. Ha tehetek bármit, hogy megállítsam, szóljatok.”
Az új regényéről elmondta, hogy ugyan még a járvány előtt befejezte, ő is érzi, hogy mennyire aktuális lett. A Project Hail Mary főhőse az asztronauta Ryland Grace, aki egyszer csak két holttest mellett ébred fel egy űrhajón és nem emlékszik semmire. Megtudja, hogy egyedül rajta múlik, hogy az emberiség és maga a Föld megmenekül-e, így belekezd a küldetésbe - aztán persze kiderül, hogy nincs is olyan egyedül, mint gondolta.
A történetben szerepet kap egy földönkívüli mikróba is, ami viszont nem az embereket fertőzi meg, hanem a csillagokat az űrben.
A járvány kapcsán Weir kifejtette, hogy nem gondolja, hogy a Covid-19-nek olyan drámai hatása lesz a sci-fi műfajára, mint sokan most jósolják. “Az ösztönöm azt súgja, hogy a pandémia nem fogja nagyon befolyásolni a science fictiont, mert az és a fantasy alapvetően az eszképizmusról szólnak. Egy kis időt eltöltesz a könyv világában, és jól érzed magad távol a világtól, amiben élsz. Az utolsó, amire vágysz, hogy egy könyv visszarángasson.” Az író szerint az is számít, hogy a világjárvány egy globális, közös élmény, amit ugyan nem felejtünk el, de nem akarjuk mentálisan újraélni.
Az írói módszerei kapcsán Weir elmondta, hogy a történetmesélés nála soha nem írhatja felül a tudományos tényeket. Nem töri meg a fizika törvényeit, legfeljebb egészen pici dolgokban, amik nem lesznek azonnal nyilvánvalóak az olvasói számára.
Az, hogy egyébként az olvasó szórakozása mennyire fontos szempont Weirnek, többször is előkerül. “A sztorijaim 100 százalékban az olvasó szórakoztatására koncentrálnak, nincs üzenet vagy morál. Nem akarok senkit nevelni vagy megváltoztatni a véleményét valamiről. Azt akarom, hogy mikor végeztél a könyvemmel és felteszed a polcra, csak azt érezd, hogy »Ez jó volt!« (...)
Nem vagyok olyan arrogáns, hogy azt gondoljam, valamiféle kötelességem van, vagy jogom megmondani az embereknek, hogyan gondolkodjanak vagy éljék az életüket.”
Mivel Weir nagyon nem akarja untatni az olvasóit ezért aztán gyakran azt is próbálja elképzelni, melyik bekezdés lehet az, aminél hajnali egykor úgy döntenek, hogy oké, most már tényleg menniük kell aludni. Hol, mikor teszik félre a könyvet?
Ezek után nem meglepő, hogy Weir cselekményközpontú szerzőnek vallja magát. Szerinte a könyvei sikerét egyfelől ennek köszönheti, másfelől viszont annak, hogy optimista. “Hiszek az emberiségben. Hiszek abban, hogy nagyon jó faj vagyunk. És abban is hiszek, hogy hosszú távon egyre jobbá tesszük a Földet.”
Ezek után persze adta magát a téma, hogy mit gondol a klímaváltozásról. Weird ebben viszonylag józan álláspontot képvisel: “Nem hiszem, hogy bármilyen szabályozás vagy a klímaváltozás lassítására, visszafordítására vonatkozó terv működne addig, míg a technológia fejlődése el nem éri azt a szintet, amikor a zéró-kibocsátású energiaforrások már olcsóbbak, mint a fosszilisek.”
Interjút mi is készítettünk korábban Weirrel, azt ITT tudod elolvasni.
