5 könyv, amelyben az emberiség már meghódította a Holdat [Holdra szállás 50]

5 könyv, amelyben az emberiség már meghódította a Holdat [Holdra szállás 50]

Forgách Kinga | 2019. július 19. |

holdraszallas1.jpg

Kép forrása: Wikipédia

Ötven évvel ezelőtt, 1969. július 20-án az emberiség egy történelmi pillanathoz érkezett: megvalósult egy régi álom, a holdra szállás. Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin egy elég labilisan működő holdkomppal sikeresen landolt az égitest felszínén, majd tettek egy két és fél órás űrsétát. Ezalatt az idő alatt holdkőzet- és holdpormintát gyűjtöttek, fényképeket készítettek és felállították az amerikai zászlót, de emellett műszereket, egy lézertükröt és egy emléktáblát is elhelyeztek. A kockázat, amit az űrhajósok vállaltak ezzel az utazással, elképesztő volt. Ez volt az első kísérlet a Hold meghódítására, és az Apollo-programnak még csak az ötödik űrutazókkal végrehajtott repülése volt. A sas azonban sikeresen leszállt és az űrutazás résztvevői ezzel beírták magukat a történelemkönyvekbe: „Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek.” Bár a holdra szállás tényét sokan tagadják – egyesek a lobogó zászlóra és az árnyékokra, mások a technológia kezdetlegességére hivatkoznak –, a szakértők szerint számos tárgyi bizonyíték létezik arra, hogy valóban megtörtént, például a holdkőzetminták, amelyeket a világ számos tudósa megvizsgált, valamint a Holdon elhelyezett tükrök, amelyeket azóta is használnak a kutatóbázisok. A NASA tudományos magyarázatokkal folyamatosan cáfolja az összeesküvés-elméleteket. Ami biztosan tény, hogy az emberiség az elmúlt ötven évben nem gyarmatosította a Holdat, mint ahogy azt sokan képzelték korábban. A holdra szállás ötvenedik évfordulója alkalmából most olyan könyveket ajánlunk, amelyek megmutatják, hogy milyen lenne, ha mégis belaktuk volna a Hold krátereit. 

Verne Gyula: Utazás a Holdba - Utazás a Hold körül

Verne Gyula: Utazás a Holdba

Fordította: Kilényi Mária, Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2010, 460 oldal, 2849 HUF

 

Verne Gyula több olyan könyvet is írt, amellyel rendesen megelőzte a korát, ilyen az Utazás a Holdba is, amely eredetileg 1865-ben jelent meg, több mint száz évvel azelőtt, hogy az ember valóban eljutott a Holdra. Regénye az amerikai polgárháború után játszódik: a béke beálltával a baltimore-i tüzérklub tagjai unatkozni kezdenek, ezért kitalálják, hogy fellőnek egy ágyúlövedéket a Holdra. A vállalkozásból egy véletlen esemény folytán emberekkel végrehajtott nagyszabású holdutazás lesz. Érdekes módon Verne egy-két ötletét később a valóság is igazolta: a kilövés regénybeli helyszíne például nem esik messze a Cape Kennedy űrkikötőtől, de megjósolta azt is, hogy a holdra szállást világszintű érdeklődés fogja övezni. 1969-ben egyébként az ő tiszteletére a parancsnoki űrhajó a regényei nyomán a Columbia nevet kapta.

Kim Stanley Robinson: Vörös Hold 

Kim Stanley Robinson: Vörös Hold

Fordította: Farkas Veronika, Agave Könyvek, 2018, 416 oldal, 3980 HUF

 

Kim Stanley Robinson regényében a Holddal olyasmi történt, amire valószínűleg sokan számítottak már 1969-ben, a holdra szállást követően is: az ember gyarmatosította az újonnan megkaparintott területet. 2047-ben járunk, a Holdat már húsz éve kolonizáltuk, Kína a déli sarknál létesített hatalmas, földalatti bázist, az Egyesült Államok pedig az égitest északi felén hajt végre kutatásokat. A regény elején Fred Fredericks kvantumgépész érkezik a Holdra, hogy beüzemeljen és átadjon egy titkosított kommunikációra alkalmas telefont a kínai Holdhatóság vezetőjének. Miután átadja a telefont, a kínai vezető holtan esik össze, a hatóságok pedig az amerikai gépészt vádolják meg a mérgezéssel. Fredericks menekülni kényszerül, amiben társa lesz egy Csan Csi nevű terhes lány, a kínai pénzügyminiszter lánya, és Ta Su, az idősödő költő, akinek a közbenjárásával a párosnak sikerül eljutnia Kínába, ahol aztán a világ egyik legjobban felszerelt titkosszolgálata elől kell elrejtőzniük. A könyvről szóló kritikánkat ITT találjátok.

Arthur C. Clarke: Holdrengés 

Arthur C. Clarke: Holdrengés

Fordította: Szentmihályi Szabó Péter, Kossuth Könyvkiadó, 1993, 338 oldal

 

Arthur C. Clarke sok szempontból az egyik legfontosabb sci-fi szerző volt, aki ráadásul azok közé az írók és feltalálók közé tartozott, akiknek számos teóriája valóra vált: megjósolta például a mobiltelefonok elterjedését, a műholdról sugárzott tévéadásokat és az emberiség „globális könyvtárát”, azaz az internetet is. A Holdrengés című műve sem áll olyan távol a valóságtól, hiszen az űrturizmusról szól. Elképzelt egy menetrend szerinti járatot, amely embereket visz a Hold felszínére. Könyvében az egyik ilyen útnál tragédia történik, egy hajó szerencsétlenül landol és elsüllyed a Hold portengerében. Mentőakció indul, hogy kimentsék a 22 utast és a személyzetet, de a holdi körülmények között ez nem könnyű.

Anson Robert Heinlein: A Hold börtönében 

Anson Robert Heinlein: A Hold börtönében

Fordította: Bihari György, Metropolis Media, 2010, 422 oldal, 2000 HUF

 

Heinlein klasszikusa három évvel a holdra szállás előtt jelent meg, tehát abban az időszakban, amikor már nagyban zajlott az Apollo-program. A Nebula- és Hugo-díjas szerző könyvét a világ egyik legfontosabb science-fiction regényeként tartják számon. A történet 2075-ben játszódik, amikor a Holdat már benépesítette az ember, pontosabban azok az elítéltek, akiket az emberiség oda száműzött, hogy bányákban és földalatti mezőgazdasági telepeken dolgozzanak. A körülmények nehezek, a tartós holdélet tönkreteszi a testet, elszökni pedig lehetetlen. A holdi fegyencek között idővel egyre inkább erősödik a földellenes hangulat, míg aztán ki nem robban a Föld és a Hold közötti függetlenségi háború.

Andy Weir: Artemis 

Andy Weir: Artemis

Fordította: Rusznyák Csaba, FUMAX KFT, 2017, 316 oldal, 3790 HUF

 

Az élet nemcsak a Földön tud kemény lenni, hanem a Holdon is. Andy Weir regényében legalábbis az emberek (az űrbéli körülményeket leszámítva) hasonló problémákkal küzdenek odafent is, mint idelent. A helyszín a Hold első és egyetlen városa, amelyet egy görög istenről Artemisről neveztek el. A kétezer fős településen minden nemzetiség és vallás képviselteti magát (a magyarok is), és ahogy egy átlagos városban, itt is csak zajlanak a hétköznapok; a gazdagoknak az élet könnyű, a szegényeknek nehéz. A történet főszereplője, Jasmine Bashara, aki szaúdi bevándorlók lánya, foglalkozását tekintve pedig hordár, de a mellékest csempészéssel keresi meg. Egy nap váratlan ajánlatot kap, egy bűntényt kell végrehajtania, amely olyan pénzügyi haszonnal kecsegtet, hogy siker esetén minden gondja megoldódna. Csakhogy tudtán kívül egy összeesküvés kellős közepébe csöppen, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.