Pénteken mi is írtunk arról, hogy mikor a japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi elismerését, az Akutagava-díjat, elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomán áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben a nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.
Kudan Tokyo-to Dojo-to című regénye a közeljövőben játszódik, amikor a mesterséges intelligencia már teljesen a hétköznapok részévé vált, és egy építészről szól. A témát ismerve a chatbot használata tehát nem is tűnik olyan légből kapott ötletnek, főleg, hogy a szerző mindössze a regény kb. 5 százalékát generálta az AI-al, a hír mégis végigfutott a nemzetközi médián.
Rie Kudan ezzel épp azt akarta megmutatni, hogy a mesterséges intelligencia szavai hogyan alakítják át az elképzeléseinket.
Utóbbi oka is érthető, ha vetünk egy pillantást az elmúlt egy-két év eseményeire ebből a szempontból:
- 2022 szeptemberében nagy port kavart, amikor egy coloradói képzőművészeti díjat olyan műalkotásnak ítéltek oda, amiről kiderült, hogy azt a Midjourney nevű program készítette. Az eset kapcsán mi is írtunk A kreativitás kódja című kötetet bemutatva arról, hogy vajon lefordítható-e az emberi kreativitás algoritmusokra.
- 2023 augusztusában kiderült, hogy számos világhírű szerző (köztük Zadie Smith, Stephen King, Rachel Cusk és Elena Ferrante) műveit is engedély nélkül használta az Open AI a ChatGPT fejlesztéséhez. Több ezer író, köztük Nora Roberts, Viet Thanh Nguyen, Michael Chabon és Margaret Atwood is tiltakozott az eljárás ellen, és írók egy csoportja, köztük a Pulitzer-díjas Michael Chabon hasonló okokból be is perelte a Metát.
- Mindeközben megjelentek a piacon az AI-generált könyvek, ezért az Amazon például korlátozást vezetett be, mindezt olyan esetek után, mint amikor hamisan töltöttek fel egy szerző neve alá AI-generált köteteket.
- A hollywoodi írók és színészek sztrájkjának is fontos témája volt az AI térnyerése.
A ChatGPT tavaly év elején sokak számára akár még ostobácska játékszernek is tűnhetett, hiszen könnyedén bizonyíthatóan téves válaszokat adott egyszerű, ténybeli kérdésekre is, ugyanakkor két dolog hamar nyilvánvalóvá vált. Egyfelől a fizetős chatbot sokkal okosabb, ráadásul a „buta” társát sem kell félteni a gyors tanulástól. Másfelől a jogi (például szerzői jogi) aggályok mellett egyre több biztonsági kérdés is felmerült olyan dilemmák mellett, hogy vajon az AI elveheti-e az írók – és más szövegalkotással dolgozók munkáját.
Salman Rushdie nem izgatja magát
Az elmúlt időszakban persze számos író megfogalmazta a véleményét arról, hogy ebből a szempontból szerinte kell-e aggódni a mesterséges intelligencia miatt. Salman Rushdie például különösebben nem zavartatja magát miatta. Egy sajtótájékoztatón elmesélte, hogy valaki 300 szónyi szöveget kért egy AI-tól az ő stílusában, az eredmény pedig az író szerint „tiszta szemét” volt:
„Bárki, aki valaha olvasott tőlem 300 szót, azonnal felismerné, hogy ezt nem írhattam én.”
A Guardian kérésére több szerző is összefoglalta, problémás vagy hasznos eszköznek találja-e a szöveggeneráló algoritmusokat. Egyikük, a sci-fi író Nick Harkaway (John le Carré fia, aki egy új George Smiley-regényt ír) felhívta a figyelmet arra, hogy amikkel most találkozunk, azok nem igazi mesterséges intelligenciák, csupán „óriási statisztikai modellek”. Úgy látja, ma a nagy nyelvi modellek (LLM) egészen tűrhető, viszont banálisba hajló szöveget írnak, amiket a jövőben is duplaannyi idő és pénz lesz kijavítani, mintha, mondjuk, a reklám- vagy filmcégek felkérnének egy profi írót. Szerinte nem arra kell eszközöket fejlesztenünk, amiben az emberek már most jók, hanem az AI igazi helyét ott látja, ahol valóban fel tudja gyorsítani a fejlődést, mint például a biotechnológia és a gyógyszerkutatás.
A Deep Mind társalapítója, Mustafa Suleyman könyvében számba veszi a következő technológiai hullám fő vonásait, drasztikus hatásait az államra és az egyén életére, majd az olvasót konkrét javaslatokkal engedi útjára.
Tovább olvasokAz AI a tökéletes klisédetektor
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a különböző szöveggeneráló algoritmusokat és tartalomgyártó eszközöket ne lehetne kreatívan, az írást kiegészítve használni. A gondolattal tavaly Moskát Anita is eljátszott, és a Panodyssey nagyköveteként műhelynaplójában részletesen beszámolt arról, hogyan próbálta meg egyre olvashatóbb leírás generálására utasítani az OpenAI chatet, és milyen szövegek jöttek létre a teszt eredményeként. Szerinte az AI tökéletes klisédetektor, és amit leír, azt mindenképpen érdemes kihúzni a saját szövegünkből, viszont pont emiatt hasznos lehet ötleteléshez: „Nem azért, mert jó ötleteket remélek tőle, hanem mert gyakran nem merem elkezdeni az ötletelést.
Az ötletelés lényege, hogy ki kell potyognia minél több gyengének,
míg elérkezünk az igazán eredetiekig, de az én agyam leblokkol ilyenkor, rögtön az izgalmasokra ugrana. Félek kimondani a rosszakat, mintha valaki helytelenítően ciccegne fölöttem, és csak ülök órákig az üres papír felett. Ha egy MI listázná helyettem a gyengéket, megszabadítana ennek a terhétől, és máris bátrabban kezdenék bele.”
"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.
Tovább olvasokAz AI-ra mások is hasznossá formálható eszközként tekintenek. A Ghostwritersandco üzemeltetői (ez egy szellemíró, tehát eleve mások által megbízott írók oldala, ami így tesz egy plusz csavart az ő nézőpontjukba) szerint a különböző AI-szolgáltatások például a következőkben segíthetnek: történetépítés, karakterfejlesztés, hangfelvételek írott szöveggé alakítása, automatizált szerkesztés és korrektúra, párbeszédek kipróbálása, címgenerálás, új szavak/kifejezések kitalálása.
Ebben a cikkben főleg irodalmi oldalról jártuk körül az AI körül felmerült dilemmákat, viszont ha a nagyobb képet nézzük, a téma összecsúszik az alkalmazott szövegalkotási területekkel (például a használati utasítások és egyéb tájékoztatók megírása), ezért érdemes vetni egy pillantást arra is, hogy ezen a fronton hogyan értékelik ezeket az eszközöket. Némi keresést követően a visszatérő pro és kontra érvek között leginkább az alábbiakat találjuk. Bár az AI gyors, nyelvileg, illetve a helyesírást tekintve pontos és nem gátolják olyan emberi-biológiai tényezők, mint az alkotói válság, blokk vagy a fáradtság, jelenleg képtelen helyettesíteni az embert az alábbiakban:
- az emberre jellemző kreativitás és érzelmi intelligencia;
- általános tartalmat generál, amiből hiányoznak az egyedi perspektívák és meglátások, így nem tud árnyalt gondolatokat kifejezni úgy, ahogy arra egy ember képes;
- nem tudja a tartalmat meghatározott közönségre szabni;
- szükség van emberekre, hogy ellenőrizzék a munkáját.
Az általános ítélet így az, hogy nem valószínű, hogy az ember valaha teljesen lecserélhető lesz író gépekre.
Persze ez a vélekedés közel sem győz meg mindenkit, az az érv is visszatérő és megfontolandó, hogy az AI fejlődése és fejlesztése igazából beláthatatlan. A gépi írók potenciális rémképe, nem meglepő módon, az irodalomban is megjelent. Magyarul például a Könyvesen is elolvashatod a korábban Brandon Hackett néven publikáló Markovics Botond Az utolsó író című novelláját:
Brandon Hackett, azaz Markovics Botond tíz éve megjósolta, milyen kihívás elé állítja majd a szerzőket (és az olvasókat) a technológiai fejlődés. Olvasd el a novellát!