Ébredtél már úgy, hogy azt érezted, minden ugyanolyan, mint előző reggel? Felkelés, reggeli, iskola – mintha az egyhangú napok során megállt volna az idő?
Dáviddal pontosan ez történik. Szerinte csütörtök van. Az anyukája szerint szerda. Majd megismétlődik az előző napja. És megint. És megint. Ráadásul mintha senki más nem venné észre, hogy az örökszerdában ragadtak!
A fiú kétségbeesetten nyomozni kezd: vajon miért történik ez az egész? Rékával, a szomszéd lánnyal hamarosan egy bűnügy kellős közepébe csöppennek, ahol mindenki gyanúsított, akivel találkoztak ezen a bizonyos szerdán – és senkiről sem tudni, hogy igazat mond vagy titkol valamit…
Ismerjétek meg Wéber Anikót, az Örökszerda szerzőjét részletesebben ebből az interjúból!
Wéber Anikó: Örökszerda
1. fejezet: FÉNYHOZÓ KÍSÉRTET
Júnó úgy nyüszített, mintha csapdába esett volna. Dávid a vonyítására ébredt. Álmosan megdörzsölte a szemét, és ránézett a telefonjára. Mindjárt éjfél, és Júnó nem hagyja abba az ugatást. Valami baja lehet...
Dávid feltérdelt az ágyán, és kinézett az ablakon, de onnan nem látta a kutyát. Tudta, hogy apa Angliában van üzleti úton, anya pedig sosem ébred fel semmilyen zajra, ha mélyen alszik, ezért neki kell lemennie megnézni, mi történt.
Gyorsan felkelt, belebújt a papucsába, és lesietett a földszintre.
Amint kilépett a kertbe, Júnó farkcsóválva előtte termett, majd a kapu felé szaladt. Dávid követte a tekintetével, és azonnal látta, mi a baj. Júnó kölyke, a két hónapos Dakota már megint kimászott a kerítés alatt, és az út közepén ült.
– Hát ezért nyüszítettél – suttogta Dávid. – Visszahozom Dakotát – simogatta meg a kutya fejét, majd kinyitotta a kaput, és kisétált a rémült kölyökhöz.
Amint leguggolt, Dakota az ölébe ugrott, és összenyalta a kék pizsamáját. Dávid elnevette magát, aztán hirtelen elhallgatott. Az út túloldalán, a szemközti ház előtt egy lány állt, és őt bámulta. Olyan fehér volt a bőre és a hálóinge, hogy szinte világított a sötétben, de Dávidot nem ez rémisztette meg, hanem a mozdulatlansága.
Nem szólt. Nem pislogott. Meg sem moccant. Az arca nem mutatott semmilyen érzelmet. Mintha csak egy szobor vagy látomás lett volna. Vagy egy kísértet. Dávid úgy érezte, hogy megbabonázták, és ő sem tud többé megmozdulni. Még Dakota sem forgolódott az ölében.
A fákon sem rezzentek a levelek. Az utcai lámpa sem zúgott.
Csönd volt, majd hirtelen a távoli templom tornyában megszólalt a harang. Tizenkettőt kongatott.
Az utolsó kondulásra éles fény villant, ami elvakította Dávidot. Becsukta a szemét, és amikor újra kinyitotta, eltűnt az éjszakai utca, és a szobájában találta magát.
Az ágyában feküdt. Gyöngyözött a homloka. Az ablakon betűzött a reggeli nap, és anya a küszöbön toporgott.
– Belázasodtál éjszaka? Ha még rosszul vagy, holnap sem mehetsz suliba.
– Semmi bajom! – morogta Dávid, és lerázta magáról a takarót. Megpróbálta felidézni az éjszakát, de kóválygott a feje. Ezek szerint az egészet csak álmodta? Vagy igazából megtörtént? Ha csakugyan járt az utcán, akkor miért nem tudja megmondani, hogyan került vissza az ágyába?
Ha pedig nem ugatott Júnó, és nem ment ki hozzá, akkor miért emlékszik mindenre olyan élesen?
Talán mégis lázas, és rémképet lát. Másképp nem lehet, hiszen nem is a kék pizsamája van rajta, mint az éjszakai emlékben, hanem a fehér. A papucsa is a helyén van, az ajtó mellett.
Dávid próbálta elűzni a zavaró gondolatait, és kómásan kitámolygott a konyhába. Anya rántottát sütött, miközben a reggeli híreket nézte a tévében.
– Április 13-a van, de igazi nyári időre számíthatunk. Napközben 25-28 fok várható – mondta a csinos meteorológus hölgy. Anya túlkiabálta az adást.
– Vedd le a fehér pizsamádat, még bedobok indulás előtt egy mosást. Öltözz fel, aztán gyere reggelizni!
Negyedóra múlva Dávid már nappali ruhában, unottan hallgatta anyát. Sokkal szívesebben lett volna az osztálytársaival a kiránduláson, ehelyett harmadik napja itthon dekkolt egyedül.
Hogyan lehet valaki olyan ultrapeches, mint ő?
Hogyan tudott éppen az első ottalvós osztálykirándulásuk előtt megfázni és belázasodni? Anya nem engedte el, hiába könyörgött neki. De ma már szerda van. Este végre hazaér az osztálya Pécsről, és holnap találkozhat velük. A doki azt mondta, hogy csütörtökön már ő is mehet suliba, ami azért jó, mert ez az első éve a hatosztályos gimiben, és a csütörtök-péntek tanítás nélküli nap lesz. Királyválasztás. A tizenegyedikes osztályok fognak versengeni egymással. Ők pedig szavazhatnak, hogy ki legyen a király. Jó buli lesz. Csak ezt a szerdát kell még kibírni valahogy.
