A szépíróként, teológusként, esszéistaként egyaránt népszerű amerikai írónő, Marilynne Robinson Gilead-trilógiájának első és utolsó része évek óta olvasható magyarul, a középső kötet azonban csak most jelent meg Mesterházi Mónika kiváló fordításában, Itthon címmel. Barack Obama egyik kedvenc írója trilógiájának mindhárom részét egy képzeletbeli amerikai kisvárosba, Gileadba helyezte. Az első rész, a Pulitzer-díjas Gilead, a városka tiszteletesének, a hetvenhét éves John Amesnek hétéves fiához írott testamentumát, életére visszatekintő számvetését tartalmazza, középpontjában az apák és fiúk kapcsolatai állnak. A harmadik rész (Lila) az özvegy, idősödő tiszteletes és egy fiatal nő barátságának, lassan bontakozó szerelmének megörökítése. A középső rész a tiszteletes legjobb barátját, a szintén lelkipásztor Robert Boughtont és bonyolult családi kapcsolatait állítja az olvasó elé. Az élete végéhez közeledő férfi húsz év után újra találkozik nyolc gyermekének egyikével, a család fekete bárányával, alkoholista, a börtönt többször megjárt fiával. A történet egyértelmű bibliai parafrázis, a tékozló fiú példázatának újraírása, amely a megbocsátás és a megértés egyszerűnek tűnő, mégis rendkívül összetett problematikáját járja körül.
Marilynne Robinson: Itthon
Fordította: Mesterházi Mónika, Magvető Könyvkiadó, 2019, 456 oldal, 4999 HUF
A cselekmény szinte jelentéktelen, a szöveg valódi tétje a lelkekben játszódó ellentmondásos és bonyolult változások bemutatása. Az analitikus regények hagyományának megfelelően a külső történések helyett a belső folyamatoké a főszerep. Nemcsak a cselekmény szegényes, de a tér is korlátozott, négyszázötven oldalon keresztül szinte végig be vagyunk zárva abba a házba, ahol egykor a hangos, vidám Boughton család legszebb napjait élte. A kissé megkopott, mégis valamiféle méltóságot képviselő épület és kert ad otthont annak a néhány hetes folyamatnak, melynek során Jack igyekszik elnyerni apja bocsánatát. A valamikor boldog, áldással és gyerekzsivajjal teli ház a színhelye ennek a megbékélési folyamatnak, ezzel a térbeli bezártsággal is a két férfi szembenézésére (önmagukkal és egymással) helyezve az összes lehetséges hangsúlyt. A középkorúvá vált férfi és haldokló apja mellett azért van még valaki a házban, aki nem kevésbé fontos szereplő: a fiú egyik húga, Glory, aki azért költözik haza, hogy egyre gyengülő apját ápolhassa. Bár a mindentudó narrátor egyes szám harmadik személyben szólal meg, a nézőpont mégis a nőé, aki ezt a folyamatot ijedt és reményteli figyelemmel kíséri, és aki maga is igyekszik megérteni alig ismert bátyja helyzetét, személyiségét. Két férfi nagy története az Itthon – egy nő szemszögéből. Egy végtelenül megértő és elfogadó nőéből, aki – a férfiakkal ellentétben – mély meggyőződéssel hiszi, hogy az emberek képesek megváltozni. Nagyon érdekes, hogy az éppen csak felvillantott Lila (aki a harmadik kötet főhőse) is ezen a véleményen van, mintha csak a nők volnának képesek hinni abban, hogy az ember megváltozásának reménye mindig fennáll. A férfiak, legalábbis ebben a regényben, sokkal szigorúbbak ezzel kapcsolatban. Boughton tiszteletes nem biztos abban, hogy fia megváltozhat, de maga Jack sem hisz igazán saját változásában, épp ezért nem biztos, hogy képes új életet kezdeni.
Az apa és fia közötti kapcsolat mellett az Itthon nem kevés figyelmet fordít a testvérpár lassan elmélyülő kapcsolatára, melyet az egész kötetre jellemző finomsággal és érzékenységgel közvetít. Ez a lassú folyású, törékeny és áttetsző próza valószínűleg azért ilyen nyelvileg, mert maguk a szereplők is ilyenek. Az emlékeket a jelenbe vetítő kötet szereplői végtelenül lassan és óvatosan közelednek egymáshoz, egyrészt csalódásaikból okulva, másrészt az őket beburkoló csöndet és magányosságot féltve. Mindhárom szereplő az életére tekint vissza: az apa azért, mert a végén jár, két gyermeke pedig egy-egy megrendítő erejű csalódás miatt. Nemcsak egymáshoz próbálnak közel kerülni, de önmagukat is próbálják megérteni – a két dolog persze szorosan összetartozik, hiszen a másik megismerése és megértése mindig önmagunk megismerése és megértése egyben. Az elhibázott életekre való visszatekintésben egyáltalán nincs düh vagy bármiféle erős indulat, inkább csak szomorúság és beletörődés. Az önmagukat és egymást elemző gondolatokban, beszélgetésekben sok olyan téma előkerül (többek között az igazság és jóság viszonya; a hit keresése és a képmutatás; a megbocsátás és a megértés egymást feltételező volta; az eleve elrendelés), melyben a teológus Robinson válik láthatóvá, de ezeknek a kérdéseknek a végiggondolása sohasem lesz tolakodó, vagy didaktikus betét, hanem olyan hétköznapisággal jelenik meg, hogy a vallásos közegben nehezen mozgó, vagy attól idegenkedő olvasó számára is van relevanciája. Az író ráadásul soha nem válaszokat ad, hanem csak a kérdéseket, és megválaszolásukban rejlő nehézségeket fedi fel.
A fentieken túl a regény középponti kérdése az idegenség, a sehová nem tartozás érzése. Miért van az, hogy vannak, akik gyerekkoruktól idegenek a közegükben? Ki tehet erről? Lehet-e változtatni ezen? Jack örökös idegenségére az apja a következőképpen reagál: „Csak nem ismertem még egy gyereket, aki ne érezte volna magát otthon abban a házban, ahol született. A többiek, tudod, mind hazajönnek az ünnepekre. Mindig olyan volt, mintha egy nagy vendégség volna, a játékok, amiket játszottak, a zaj, amit csaptak, és anyátok csak nevetett a mindenféle ugratáson meg badarságon. Te meg, ha módját találnád, itt se lennél.” Lehet-e bárki is otthon, aki idegen? Hogy Jack végül megtalálja-e az otthont, megnyugvást hozva ezzel apja és húga életébe is, az a regényből kiderül. Az Itthon a csendes, hétköznapi tragédiák könyve, amelyben párbeszédeink tehetetlensége, a családi kötődések terheltsége is lelepleződik. Minden szomorúsága ellenére mégis vigaszt sugárzó, elmélyülésre késztető, a befelé fordulást, az önmagunkkal való találkozást segítő kötet, hosszú, tűnődő téli estékre tökéletes olvasnivaló.
Szerző: Kolozsi Orsolya
