Ki ne emlékezne Egri János "villamosszékére" az Elmebajnokságból vagy Vitray Tamásra és a legendássá vált thonetszékére a beszélgetős műsoraiból? Rózsa György pohár vizére a Kapcsoltamból, Dévényi Tibor pontos labdáira a Három kívánságból, Vágó István kis cetlijeire a Van benne valamiből vagy Juhász Elődre és a Zenebutik élő adásainak varázsára? Vagy épp Gálvölgyi Jánosra, aki mindent és mindenkit emlékezetessé tett a paródiáival? És a bemondókra, a ma már eltűnt szakmára, amelyet Endrei Judit, Kertész Zsuzsa és Kovács P. József képviselt mindennap a képernyőn? Tőlük akartuk ellesni a divatot, utánozni a frizurát és a beszédfordulatokat. Ők voltak a mai influenszerek előképei, hiszen egy egész ország ízlését, véleményét és gondolkodásmódját befolyásolták a magyar televíziózás aranykorában.
Az interjúkat olvasva kirajzolódik a Kádár-korszak utolsó két évtizede, a rendszerváltás és az azt követő zűrzavaros időszak, a hazai televíziózás története, hullámvölgyei és -hegyei, legemlékezetesebb műsorai és pillanatai.
Radnai Péter: A magyar televíziózás legendái (részlet)
Az úgy volt…
„Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, hogy volt, meséljek már. Én általában tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy semmi.”
Így kezdődött Janikovszky Éva csodás írása, amire olyan jól emlékszem gyerekkoromból. Velem is sokszor megesett, hogy nem akartam mesélni arról, hogy mi hogyan történt, de ezúttal minden másképp van. Amikor kiderült, hogy nagy büszkeségemre könyv lesz a beszélgetéseimből, amihez előszót kell írnom, nyilván felmerült, hogy miként pattant ki Az első influenszerek ötlete. Nos ez is, mint sok minden más, a koronavírus miatti bezárkózásnak köszönhető. Amíg otthon voltam, sokat néztem a tévét, és egyszer valamelyik csatornán szembejött velem egy beszélgetéssorozat az ellenzéki kerekasztalról. Feledy Péter volt a riporter, és én ottragadtam. A rendszerváltozás idején érettségiztem, illetve kezdtem egyetemre járni.
A politika mindig is érdekelt, a televíziózás pedig gyerekkorom óta meghatározta az életemet.
A családi legendák szerint állandóan tévét néztem, ezért amikor 1990-ben egyetemi gyakornokként bekerültem a televízióba, tulajdonképpen ismerősként üdvözöltem az aulában és büfében szembejövő „kollégákat”, akiket nézőként már mind ismertem, és akiknek persze fogalmuk se volt arról, hogy ki az a fiatalember, aki mindenkire ráköszön.
Miközben 2020 tavaszán néztem, ahogy Feledy beszélget Szabad Györggyel, Tölgyessy Péterrel és a többiekkel, az jutott eszembe, hogy felhívom őt telefonon, egyszer meséljen már nekem személyesen erről az időszakról. Kíváncsi voltam, milyen volt a televíziózás a hirtelen jött szabadságban, hogyan tudták ők abban az időben bemutatni a közéletet, milyen riportalany volt Antall József, hogyan került rá a pizsama a legendás interjúban (válasz a könyvben!). Aztán elmeséltem az ötletemet az egyik mentoromnak, Román Péternek, aki azt mondta, hogy miért nem kamera előtt beszélgetek. Innentől beindult a fantáziám, és arra gondoltam, hogy tovább tágítom a kört. Persze ehhez kellett az az elképesztő két-három óra Feledy Péter lakásán (ami egyébként olyan, mint a 20. század történetét feldolgozó múzeum rengeteg izgalmas dokumentummal), hogy rájöjjek,
ezek a régi kollégák mennyi izgalmas dologról tudhatnak, ám alig kérdezi őket valaki.
Arra gondoltam, hogy csinálok egy próbaforgatást, amire Feledy mellé hívok még egy alanyt. Azért jutott eszembe Gát György, mert ő teljesen az ellentéte Feledynek: életpályájában, habitusában és talán világnézetében is. Összeszedtem egy remek stábot, találtam egy gyönyörű helyszínt és felvettük a két beszélgetést 2020 szeptember elsején. Elkezdtem beszélni róla a kollégáknak, de még mindig nem tudtam, hogy mi lesz a felvétel sorsa. Szerencsém volt, mert a munkahelyemen, az AMC-nél épp a digitális platform fejlesztése előtt álltunk, és az ezért felelős kollégának, Szaniszló Csabának, illetve a cég vezetőjének, Málnay B. Leventének megtetszett az ötlet. Készüljön egy ilyen sorozat először oda! Csaba javaslata volt az is, hogy kerüljön bele egy mai fiatal youtuber (ő lett Trunk Tomi), aki a fiatal nézőknek némi vizuális segítséggel elmagyarázza az én korosztályomnak még egyértelmű, de nekik már teljességgel ismeretlen fogalmakat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a történetek, anekdoták megértéséhez (ezeket keretesben olvashatják a beszélgetésekben).
A beszélgetések koncepciója az volt, amit a Szabadság tér 17. körül autózva minden beszélgetés elején elmondtam. Nem nosztalgiázni szerettem volna, hanem bemutatni azokat a talán nem csak általam tisztelt, régi kollégákat, akik még az internet, a Google, YouTube, Spotify előtt „nyitották ki” a világot az akkor még szigorú és zárt rendszerben élő embereknek. Meggyőződésem ugyanis, hogy
az én generációm először a tévében láthatta, hogy milyen színes, érdekes a legvidámabb barakkon kívül az élet.
Ezek a kollégák, ahogy a Szabadság tér körül autózva elmondtam, nem licenszeket vásároltak, hanem a saját ötleteiket valósították meg. Ma ez már szinte lehetetlen.
Nekem mindezt a helyszínen végighallgatni felvétel közben, a nézőknek pedig akár a YouTube-on, akár a Spektrumon követni, igencsak érdekes és maradandó élményt jelentett – remélem másoknak is. De olvasni őket még különösebb érzés. Így lehet igazán megérteni, hogy milyen volt a televíziózás a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években és a rendszerváltás után. Mennyire revelatív volt, gyakorlatilag minta nélkül létrehozni új dolgokat, a beszélgetések szerkesztett verziói valószínűleg igen szokatlan szemszögből rajzolják meg a Kádár-korszak történelmét és hétköznapjait.
Ezúton köszönöm még egyszer a riportalanyaimnak, hogy vállalták a beszélgetést, Önöknek meg jó és értékes szórakozást kívánok a könyvhöz.
Radnai Péter
