A történet főszereplője Barna, egy negyvenes, túlsúlyos topmenedzser, férj és apa, aki tele van szorongással, és meg nem valósított álmokkal.
Spáh Dávid írt már rajzfilmet, tévésorozat-forgatókönyveket, reklámszövegeket, most pedig megjelent az első prózája. A történetet egy osztályfénykép ihlette, amin a szerző az ikertestvérével áll, ez a kép indította el a fantáziáját. Először forgatókönyvnek szánta, de ahogy egyre mélyebbre ásta magát a karakterek megírásában, regénnyé nőtte ki magát. A szöveget megmutatta Benedek Ágotának, aki továbbította Gyuricza Eszternek, a Libri Kiadó vezetőjének.
“Másfél évig minden napom ezzel telt, de iszonyú nagy szenvedés volt.”
A kötetnek többféle értelmezése is lehet, egyrészt fejlődéstörténet, felnövéstörténet, de a regény kiindulópontja, és legnagyobb kérdése mégis a kiégés. A történet főszereplője Barna, egy rendezvényszervező cég menedzsere, aki találkozik egy nővel, ekkor pedig elindul a lejtőn. Valuska László a szerző és a főszereplő közötti párhuzamról kérdezte Spáh Dávidot, aki maga is éveken keresztül a kreatív iparban dolgozott. “Akik ebben a szakmában dolgoznak, általában valami véletlen folytán kerülnek a szakmába. Aztán ha már könyékig benne vannak, elgondolkoznak rajta, hogy miért is kezdtek bele. Ilyenkor az ember be tud pánikolni. Nem tanítunk, nem gyógyítunk, nem építünk házakat, aminek van látható eredménye. Azt érezzük, hogy nélkülünk is menne tovább a világ, és ez vezet a kiégéshez.”
A Még egyszer egyik alapfelvetése a testsúly kérdése, Barna ugyanis túlsúlyos, ami miatt az egészségével is problémái vannak. Ez a szál ismét értelmezhető párhuzamként a szerző és a főhős között, mert Spáh Dávid is küzdött a súlyával, amiről nyíltan beszélt. “Sok akadálya volt annak, hogy lefogyjak, a legnagyobb én magam voltam, ezt az élményt használom a regényben. Az édesapám testnevelő tanár volt, és úgy nézett ki, mint a Dávid-szobor. Amikor annyi idős lett, mint a főszereplő, nagyon sok változás történt az életében, és akkor a Dávid-szoborból lett egy szemüveges, őszülő, pocakos ember, akinek megmaradt az eleganciája, de valami megtört benne.” A regény ebből, és a saját tapasztalataiból is táplálkozik.
Spáh Dávid regénye képszerű, olyan, mintha filmkockákon peregnének előttünk az események. Az erős vizuális hatást a szerző a reklámszakmából hozta magával.
“Sokszor kerültem filmesként abba a helyzetbe, hogy szóban kellett megértetnem azt, hogy mit fogunk látni a képernyőn.”
A regény három részből áll, amiből az egyik szorosan kötődik a borítón szereplő tollhoz, ami generációs eseményekhez kapcsolódik, mert eljön a pillanat, amikor a főszereplőnek szembesülnie kell a gyerekkori emlékeivel. “Mindannyian válaszokat keresünk, de a főszereplő nem egyszerűen válaszokat keres, hanem felelősöket.” Spáh Dávid szerint a generációjára jellemző, hogy másokat hibáztat, miközben az el nem követett tettek, ki nem mondott mondatok, és az elszalasztott lehetőségek frusztrációjában élnek. A Még egyszer ezt vizsgálja, és a főszereplő problémái kitágulnak a társadalomra. A regény annak a generációnak a nehézségeit mutatja be, akik gyerekek voltak a rendszerváltás idején, és a korszakot úgy élték meg, mint a szüleik nagy lehetőségét, a reményteli utazás szabadságát, a változás kezdetét, de a felszabadultság érzése mégsem jön el igazán. “Azt hiszem, jó páran elmondhatjuk a szüleinkről, hogy nem nyúltak bele a mézesbödönbe.”
A rendszerváltáshoz kapcsolódva a beszélgetés azzal folytatódott, hogy a magyar irodalom rendkívül gazdag az aparegényekben, ahol az apa-fiú kapcsolat áll a középpontban. A Még egyszer bizonyos szempontból aparegény is, mert a történet során a főhős önmagáról alkotott apaképe megváltozik. A szerző ennek kapcsán elmesélte, hogy kilenc év után, mostanában kezdi el igazán felfogni, hogy édesapa. “Azt is fel kell fogni, hogy én is valakinek a gyereke vagyok, és hogy ki vagyok én a gyerekeim számára. Enélkül nem hiszem, hogy ezt meg tudtam volna írni.”
Spáh Dávid szerint a regényből az derül ki, hogy akkor vehetjük igazán a kezünkbe a kontrollt, amikor nem számítunk rá. “Engednünk kell, hogy a dolgot történjenek, és el kell őket engedni, hogy irányítsuk az életünket.”
