Végre egy olyan kötet, amiben rendes versek vannak. Végre! Végre olyan versek, amiket meg lehet érteni. Végre! Végre olyan könyv, amiben benne van a mindenség, én és te. Végre! Végre olyan versek, mint régen, amiket mégsem írhattak volna meg régen. Végre olyan végre, ami tényleg végre.
Háy János: Szerelmes, istenes, okosos – Háy-kódex (részlet)
A kötetben szereplő versek sorrendje megegyezik a 2022-ben felfedezett Háy-kódexben található sorrenddel. A versek kapcsolhatók régi költőkhöz, kiknek az életműve, s a neve is jószerével ismeretlen a szélesebb olvasóközönség előtt. A kötet végén a művek címét és fellelhetőségét közöljük, valamint a szerzők listáját és rövid életrajzát. A versek alatt, az oldalszám mellett a régi versek szerzőinek nevei futnak, mintegy emlékeztetőül, hogy valaha léteztek, és valaha ők voltak, akik tettek azért, hogy eleven maradjon a magyar nyelvű költészet.
Hát te ki vagy? János vagy?
Vagy János nem vagy, csak egy pap,
kinek kezében ott a csap?
Netán János vagy, aki pap?
Aki kupát kap vagy kupán csap,
kupát is kap, kupán is csap,
mert ez olyan kupás nap.
A mindenét, ki vagyok én,
aki ilyen vígan él,
aki senkitől nem retten,
aki senkitől sem fél.
János vagyok, a mindenét,
én vagyok az, aki elébb,
megkérdezte, ki vagyok én,
kinek szólhat ez a levél,
miben írják, én vagyok én,
egy öreg pap, aki kövér,
akit neveznek a nevén,
s részegen, mint a csap,
fekszik az utca kövén.
Én szomorú árva,
sorsomba bezárva,
jutottam el mára,
bűneim poklára.
Azt beszélik rólam,
nem hiszek a jóban,
sem a tiszta szóban,
csak a bűnfolyóban.
Pedig a rózsaszál,
ha árokparton áll,
ha tüske szúrja át,
nem veszti illatát.
Életért futottam,
bordélyba jutottam,
elvettek, eladtak,
de tiszta maradtam.
Sáros lett a testem,
patyolat a lelkem,
én uram ne hagyj el,
bűneim felejtsd el.
Lám, a madarak reggel
énekelni kezdnek,
éppen azt csinálják,
mire teremtve lettek.
A nap és a hold,
s a fényes csillagok
úgy járnak az égen,
ahogy nekik kell.
Minden mögött ott
a teremtő rend.
Emlékezz hát, ember,
te mire lettél teremtve!
Hogy szívedbe az ő
szíve van lehelve,
hogy a te képed,
mint az övé, olyan lett.
Nyelvedre nyelvet tett,
mondhatsz butát,
s mondhatsz bölcset.
Akaratot kent a lelkedbe,
hogy mindenben
te választasz, te döntesz,
hogy tehetsz, ha tenned kell,
s hogy rajtad szárad,
ha nem teszel.
Tunyává hát ne tedd
a testet és a lelket,
őrizd meg elevennek.
Se fektedben, se keltedben
nem lehetsz haszontalan,
cselekedj szüntelen,
bár gond gondot szül,
de gondok nélkül
senki nem lehet gondtalan.
Unalmas a vénség,
megmondja, hogy mi mért,
mi a rossz, mi érték.
Azt hiszi, bölcsesség,
mit hoz az öregség,
a leélt sok-sok év.
Holott csak nevetség,
elfojtott irigység,
mert ő már alig él.
Körmére ég kedve,
menne, de nincs merre,
ha volna, nincs miért,
nem küzdhet senkiért.
Valaha egyszer volt,
most csak a léten folt,
épp letörlés előtt,
keresi a jövőt,
de semmit nem talál,
csak azt, hogy most is fáj.
Az órák elfolynak,
az idők eljárnak,
soha meg nem állnak.
Hol hideg, hol meleg,
szép idő s fergeteg,
balsors vagy szerencse,
a sorsod kevercse.
Császár lesz koldussá,
uraság kapássá.
Angyali nagy szépség,
kit egy kis betegség,
elhervaszt s porrá tész.
Vitézi bátorság,
elhagy és másé lesz.
Nagy tölgyfák kidőlnek,
tornyok megrepednek,
márványba metszett
írás is elveszhet.
Az acél elvásik,
rozsdaporrá válik.
Még a föld is elagg,
beleszárad a mag.
Szerelmesed ki volt,
vagy utál, vagy már holt.
Látod, hogy változás
minden szempillantás,
nincsen állandóság,
sokáig valóság
ezen a világon.
Mikor a kereszted
többé nem eresztett,
fájdalomban függtél
és szomjan epedtél,
akkor mit gondoltál?
Hol van a szeretet,
hogy ilyen kínod lett?
Atyádtól elhagyván,
akkor mit kívántál?
Bizony nem ezüst volt,
nem arany, nem gyöngy volt,
amit te akartál.
Engem szomjúhoztál,
értem kínt vallottál,
érettem szenvedtél,
érettem meghaltál.
Aztán feltámadtál,
a földet véreddel
festetted, hogy engem
megtölthess élettel.
Meglásd, a napot a fekete ég befogja,
mindahányan a sötétnek leszünk a foglya.
Világtalanok lesznek lakói a földnek,
ami eddig épnek látszott, mind összetörnek.
A mennyekből bűzös és mérgező fellegek
szállnak, s az emberek úgy hullanak, mint legyek.
A tengerek és a szelek veszettül zúgnak,
közeledik a vég szolgának és úrnak.
Elmerül alattunk sokezer tartomány,
nem marad utánuk csak az üres homály.
A világ csak pusztul tovább, de nem tér meg,
a bűnben fetrengők még mindig nem félnek,
a teremtőtől megbocsájtást nem kérnek,
a vég hozza immár mindenkinek a véget,
mert addig lesz gonosz, amíg tart az élet.
Igen munkálkodnak és……rajta
És igen vigyáznak…………………
És igen szánakoznak……………….
És igen serénykednek……………..
A bolond parasztok…………………
Az istentől kérik, hogy…………….
Az ő földesuruk elvesztését……….
Kitépni a belét……………………
A bolond falu, bolond népe……..
…………………………….azt kérte
És ő szarra szóra, lett a nemzet vitéze,
Két kezével…….pedig jobb lenne élve
……………………… meg a törököket,
…………………………… a törököket,
……………………………. . törököket,
…………………….... meg a törököket.
A magyarokat……meg a törököket,
………………………. még háromszázzal,
és még néggyel………..egy egész néppel,
nyakukat…………………..puszta kezével.
És mikor azzal végzett, odajött vala,
És még azt is…………megölte vala,
És..…………………..kitekerte vala,
Tette, mert……………….ilyen vala.
Szem nem látta.
Fül nem hallotta.
Embernek gondolata
soha nem gondolhatja.
Mégis arra gondolsz,
hogy van,
hogy eltörli
azt, ami rossz,
hogy megbünteti
azt, aki rossz,
hogy könnyet fakaszt,
ahol a könny kevés, és
könnyet apaszt,
ahol sok,
hogy erős vár,
ami mindőnkre vár,
hogy mikor kell,
szívünkre súlyt tesz,
és mikor kell,
szívünkről súlyt vesz el,
hogy aki hisz benne,
örökké lesz.
Milyen rettenetes lészen,
ha a legfőbb bíró eljön érted,
hogy az igazság nevében
ettől fogva mindent ő intézzen.
Ó, nyavalyás, ha itt a végitélet,
vajon ki emel szót érted,
amikor még a bátrak is félnek.
Ki lesz akkor a barátod,
mikor még a merész sem bátor.
