Beleolvasó fekete_vince vers magvető

Fekete Vince versei a test tusáját, a gyász visszatükröződéseit mutatják meg

Könyves Magazin | 2022. május 06. |
Fekete Vince
Halálgyakorlatok
Magvető, 2022, 100 oldal
-

„Nincs történet a buborékok mélyén” – írja az új kötet Alászállás című versében Fekete Vince. A Halálgyakorlatok költeményei egy közeli hozzátartozó elvesztésén keresztül a halál eseményszerűségét mutatják meg, a test tusáját és a lélek lehetőségeit, a gyász visszatükröződéseit, a két part – élet és halál – közötti hullámtöréseket, érzékcsalódásokat és horizont-összeolvadásokat; a kötetnek keretet is adó metaforákkal: az apályt és a dagályt.

Hogy a halál közvetlen közelében az élet közvetett és hirtelen távoli lesz. Míg a halál fogalma fekete lyukként mintha elnémítaná a nyelvet, addig a kötetben a meghalás gyakorlata inkább feldúsítja azt, ekképpen lesz a variációkból létesülő versszólamokban meghatározó a nyelvi zajlás, a retorikai morajlás, a pontosító beszéd – mintha a megfelelő szavak a helyes sorrendben, ha meg nem is állítják, de talán lassítják és tompítják a zuhanást. Így lesznek a Halálgyakorlatok sűrű versei egyszerre metafizikus, bölcseleti költemények és a távozás valóságos mivoltát érzékeltető lírai naplójegyzetek.

Fekete Vince: Halálgyakorlatok (részlet)

 

(Távozó nyelv)

 

Anyám mesél, nagyapád negyvenhatban,

vagy mikor, nem tudom, de te tudod, mit

akarok mondani, beledobta oda, a kútba?,

 

igen, ott van azóta is, biztosan, már meg is

rozsdásodhatott, az az izé, az a…, az a…,

 

nem akar engedelmeskedni a nyelv a szájában,

ez a dermedt és fémszerű húsdarab, tudod,

mire gondolok, mondja, tudom, mondom,

 

a pisztolyt, vagy kézigránátot?, nem tudom,

 

bizonytalanodik el hirtelen, aki birtokosa volt

a szónak valamikor, mert nem találja, nem jön,

 

azt mondja, nincsen, máshol van, és tudja, hogy

tudom, mire gondol, mint aki csak az egymáshoz

tartozás hangjait érti és képezi, az a miféle,

 

az a hogyishívják, pisztoly, mondom, pisztoly,

mondja, s hogy az utóbbi időben, mióta ezeket a

gyógyszereket adják neki… Azok, ők?, kérdezem,

 

igen, nincsenek szavai, gyors, könnyű szavak,

amilyenek valamikor, meggyőzők, finomak, és

érvek sincsenek, hiába próbálgatja a szavakat,

a helyes kiejtést, mert az sem jön mindig, csak

 

néha, váratlanul, ott a kútban, oda dobta, hogy

nehogy megtalálják, mert ha igen, akkor mi lesz?,

mi lett volna, nem tudja, mondja, megölik?, nem

 

tudja, itt van karnyújtásnyira, pár méterre tőlünk,

a föld felszínétől, az udvartól, a betongyűrűk alján,

a sárban, az iszapban, a lerakodásban, mint a nyelv

 

is, az ő nyelve, az is karnyújtásnyira, úgy tűnik, és

mégsem éri el, a pincében, alattunk, a szoba alatt, a

mélyben, ott, valamilyen polcokon, lehajol, nyúl értük,

 

mint egy gyerek, mint gyerekkorában, nyújtózkodik,

s amikor már-már elérné, ujjbegyei érintenék a kérgüket,

súlyosan vissza-

 

zökken, visszazuhan, és remegnek-rezegnek ezek a

polcok, a gyerekkoréi, a felnőttkoréi, esnek és zuhannak

róluk a dolgok, mint a befőttek, bucskáznak alá, valahová,

a mélybe, az iszapba, a sárba, a sötétségbe…

 

 

(Holtág)

 

Sürgölődik körülöttem, etetni akar

folyton, egyél,

neked készítettem, neked, érted csináltam,

 

időnként

váratlanul megsimogat, hisz hazajöttem, hozzá

jöttem, hozzá, aki évek óta egyedül él, az ösben,

ott, ahonnan kihalt

anyja, apja, szinte mindenkije, és most

itt vagyok neki én,

 

a ritkán látogató szomszédok, ismerősök helyett

az övé erre az órára, másfél órára, el akar mondani

mindent,

hogy mi történt ma, mit csinált a kertben, mit a

pincében,

 

hogy a tyúkok, a csirkék, s hogy nem lesz

többé már

macskája soha, aki, igen, Aki munkából hazaérve

a tornácon

várja, mindent akar, mindent ide, nekem adni, és

beszélni,

 

mindent elmondani, hogy milyen volt régen,

gyermekkorában,

a szülők idejében, amikor este kiültek a padra,

és sötétedésig trécseltek

a szomszédokkal, de most nincs

 

senki, csak ez az Anu, de az bolond, az még

annyira sem tud beszélni, mint én, mondja, meséli,

megszületett,

gyermek volt, majd felnőtt, megismerte, beleszeretett,

összeházasodtak,

gyerekeik születtek, nevelt, felnevelt, aztán szinte

minden

közelebbi hozzátartozóját eltemette,

de túlélte,

 

nem roppant belé, nem roskadt meg alatta, s most

itt áll előttem, mellettem,

hetvenhét évesen, mint egy gyermek, rebbenő

tekintettel, rettenetes fiatalkori, élete

virágjabeli

évtizedek után, amikor az embernek valamivel oldani

kellett

 

azt az iszonyatot, ami akkor volt, apádnak például

alkohollal, el is vitte

ötvennégy évesen, és magára maradt a semmilyen,

csavargyáras

fizetésével, a gyerekeivel, ott, a gödör szélén,

élete derekán,

 

és bele akarta dobni magát, utána akart menni, ment is

volna,

ha nem vagytok Ti akkor, mondja, olyan mélység van

a tekintetében, aminek

alján nem hallatszik az értelem csobbanása, beszélni

akar, mondani

akar, mindent elmondani, de a történetek nem állnak

össze, nincs

lassan áramló idővonal, csak ez a feneketlen mélység,

csupán

 

egy-egy cserép a múltból, tanácstalanul felvesz

egyet-egyet közülük,

de kiesik a kezéből, elejti, elveszíti, nem találja, nem

tudja

összerakni

őket –

 

(Ördöghalak)

 

Micsoda mély tengerféneken fekszenek

a szavai, rajtuk a tér és az idő

keresztmetszete,

 

mint valami hieroglifák,

csak éppen ő nem tudja megfejteni már

őket, nem tudja felébreszteni

ezeket a szunnyadó

 

élőlényeket, nem támadnak

fel már soha, nincs több életük, némák,

fenyegetőek, hiába szólongatja

 

kérdéseivel, mert nem felelnek,

nem láthatóak, sötétek, élettelenek,

elszökött belőlük a dolgok

értelme, üzenete,

 

nincs is üzenetük, nem mondanak semmit már

senkinek, neki sem,

hiába élt velük annyi

 

évtizeden át, felismerhetetlenek, nem hívhatja

elő semmiféle ördöngös technikával,

nem is próbálkozik, illetve igen, de nem

 

sikerül, sem ma, sem holnap, holnapután

még úgy sem, tegyél le, mondjál le

róluk, mondaná, de szakad meg a szív

 

a fájdalomtól, hiszen hogy mondhatnál le

róluk, akiket legjobban szerettél,

próbálkozol inkább, kapargatod a

 

kérgüket, hámozni próbálod őket,

de minek, rájössz, sikertelen minden

fáradságos munkád, nem tudod kiváltani

 

magad már az idegenségből, szavaid otthona

a mély, a hideg-rideg sötét, kétszáz méterrel

az óceánok felszíne alatt az ultrafekete bőr

 

által kibocsátott ultrafekete fény, mint a

prédaállatoké, amit a vadászó halak, a kutatókereső

értelem nem képes

megvilágítani, mert

 

bőrük a fény 99,96 százalékát elnyeli, és

ez a fény nem tud

menekülni ebből az anyagból,

 

az anyag lényegében láthatatlanná válik

az emberi szem számára, a háromdimenziós

tárgyak kétdimenziósnak tűnnek, így jól

 

elrejtőzhetnek a környező

feketeségben –

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Philip K. Dick elképzelte, irányíthatja-e egy szuperszámítógép a világot

Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Cserna-Szabó András regénye egy kumisz szagú, groteszk road movie, a főszerepben egy berber törpével

Attila hun király idején forrong a világ, az akkori eseményeket pedig Zerkó meséli el, aki kalandos élete során volt rabszolga és isten, udvari bohóc és börtöntöltelék, cirkuszi látványosság és hímringyó - legfőképpen pedig szemtanúja Róma, Bizánc és a hunok küzdelmének. Olvass bele Cserna-Szabó András új regényébe!

...
Beleolvasó

Zoltán Gábor novelláiban a kíméletlenség és részvét szétválaszthatatlan

Zoltán Gábor novellistaként kezdte pályáját, de kisprózakötetet utoljára 1999-ben adott közre. Levegőt venni című könyve így több mint húsz év novelláinak keresztmetszete. Olvass bele!

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Nagy

Katonatisztnek szánták, humanista író lett belőle - Ottlik Géza 110

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

...

Palya Bea: Egygyökerű a beszéd és a zene. Minden hangadás kapcsolódás

...

Megtörni a hallgatást [Ms. Columbo Olvas]

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

Hírek
...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

...
Hírek

Nádas Péter a Világló részletekért elnyerte a Berman Irodalmi Díjat

...
Hírek

Meghalt Vangelis

...
Hírek

Megmenekült és megújult a Hévíz folyóirat

...
Szórakozás

Megvan, ki játssza Coriolanus Snow-t az Éhezők viadala előzményfilmjében

...
Hírek

Mi történne a világgal méhek nélkül?

...
Szórakozás

Julianne Moore főszereplésével készül az új Atwood-adaptáció

...
Hírek

Ősszel jelennek meg Alan Rickman naplói

...
Beleolvasó

Szeifert Natália Örökpanorámája egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kíséri nyomon

...
Hírek

Orbán Viktor a mindennapos olvasásra buzdít

...
Hírek

Libri-díj, Nick Cave-doksi, Irodalmi Diszkó [Programajánló]

...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!