Emilia Hart: Vészlény - Boszorkányok lányai (részlet) - konyvesmagazin.hu

Emilia Hart három, évszázadok által elválasztott nőről szóló debütáló regénye magával ragadó, felkavaró olvasmány a megtörhetetlen női akaraterőről és a természet gyógyító erejéről. A fantasy női főhősei, Kate, Altha és Violet más-más korszakban ugyan, de hasonló problémákkal szembesülnek a férfiak által uralt világban.

emilia hart
Vészlény – Boszorkányok lányai
Ford. Kalapos Éva, Alexandra, 2024, 406 oldal
-

2019. Kate az éj leple alatt menekül el Londonból családja düledező vidéki házikójába. A borostyánnal beszőtt ház és a körülötte burjánzó kert mintha teljesen más világba tartozna, mint ahonnan idemenekült erőszakos partnere elől. A lány azonban arra is rájön, hogy a rég meghalt nagy-nagynénje, Violet által ráhagyott hely titkokat rejteget, amelyek egészen a 17. századi boszorkányperekig nyúlnak vissza.

1942. A társadalmi konvenciók és elnyomó apja által gúzsba kötött Violet a világ megismerésére vágyik, ám ehelyett családja düledező kúriájában kell töltenie napjait. A magányos lány megpróbálja megfejteni fiatalon elhunyt anyja titkait, aki halála előtt állítólag megtébolyodott, és nem hagyott rá mást, mint egy V betűt mintázó medált, a hálószobájának padlójába vésett Vészlény feliratot és megválaszolatlan kérdések seregét.

1619. Althára anyja hagyta rá a növények titkát, ami nemzedékek hosszú sora óta öröklődik a Vészlény családban. A falusiak gyakran fordulnak hozzá segítségért, ám a különleges nőket mindig gyanakvás övezi, és miután egy helyi földművest saját nyája tapos halálra, Althát gyilkosság és boszorkányság vádjával állítják az ítélőszék elé. 

Emilia Hart: Vészlény – Boszorkányok lányai (részlet)

Fordította Kalapos Éva

Miután Frederick elment, Violet a szobájában töltötte a hetet.

– Szerelmi bánat – hallotta Metcalfe dadus szavait, amikor Graham átjött, hogy megkérdezze, nem látták-e a biológiakönyvét.

– Ki miatt? – sziszegte az öccse, aztán hangosabban folytatta: – Az ég szerelmére, Violet, ne kezdd te is!

Aznap, valamivel később egy üzenetet csúsztatott be az ajtó alatt:

FELEJTSD EL A VÉN SZARHÁZIT. OLYAN VAGY, MINT APA, AMIKOR AZ ÖLEBÉÉRT EPEKEDIK!

Violet nem válaszolt neki.

Azt hitte, hogy könnyebben elfelejtheti azt, ami az erdőben történt, ha senkinek sem beszél róla. De tévedett. Éjjelente Frederickkel álmodott, újra érezte, ahogy beléje nyomul, miközben a lombok suhogva örvénylettek a feje felett.

Mintha a férfi egy spórát ültetett volna el az agyában, amely egyre csak sokszorozódott, és beette magát az agysejtjeibe.

Úgy érezte, megfertőzték. Folyton csak az öléből kicsurranó, ragacsos anyagra gondolt.

Pedig ezt aztán végképp el akarta felejteni, egyszer s mindenkorra. Mert ahányszor csak eszébe jutott, különös érzés fészkelte magát a lelkébe – egy akaratlan kapcsolat fenyegetése. A ragacsos anyag állandóan egy szót idézett fel benne, amelyet Graham biológiakönyvében olvasott. Spermatofór. Ezt használták a hím rovarok a nőstények petéinek megtermékenyítésére. De nem volt hajlandó tovább gondolkodni ezen, és arra sem tudta rávenni magát, hogy megkeresse ezt a részt a könyvben, amelyet a mocskos ruháival és harisnyájával együtt a matrac alá rejtett.

Az idő nagy részében takaróba burkolózva reszketett, bár már jócskán benne jártak a nyárban. Mintha kívül került volna a saját testén – a szoba rémálmok nélkül is forgott körülötte, a csontjait pedig mintha ólommal töltötték volna meg. Folyton fürödni vágyott, mintha lemoshatná magáról a szennyezett bőrt, és egy új, tiszta réteget találhatna alatta.

Reggel, mint rendesen, még hallotta a seregélyek kiáltását, este a tücskök ciripelését, de most új, fájdalmas hangok is keveredtek az eddigiek közé: az anyját hívó bagolyfiókáé, a törött szárnyát sirató denevéré, egy haldokló méhé. Néha szinte elviselhetetlen súllyal nehezedett rá a levegőben rezgő szenvedés. Mintha minden fény eltűnt volna az életből, akár egy aszott, rothadt almából.

Eleinte talált némi megnyugvást az anyja holmijában. Morg tollának selymes, pöttyös szálaiban, a finom W-vel ékesített medálban, az apró kulcsban, amely évekig rejtőzött benne.

De minek a kulcsa lehetett? A házban nem voltak bezárt szobák.

Azon gondolkodott, Frederick nem hazudott-e az anyjáról, amikor fehér arcú, kétségbeesett nőként írta le, akit be kellett zárni valahová. Néha szinte el is hitte, hogy a férfi csak kitalálta az egészet, de ekkor mindig eszébe jutott a lambériába karcolt szó.

Weyward.

Egyik este, amikor az egerek mocorgásától eltekintve csend volt a házban, a szó mellett guggolt, és azon töprengett, vajon az anyja a kulccsal vájta-e a betűket a festékbe. A gondolat csaknem elviselhetetlen volt, ezért kétségbeesetten igyekezett felidézni a zsebkendő által kiváltott emlékeket: a levendulaillatot, a sötét, puha hajzuhatagot, a meleg ölelést… néha úgy tűnt, valóban emlékszik is Morgra, ahogy fekete gyöngyhöz hasonló, csillogó szemével méregeti…

Még azt sem tudta, hová temették az anyját. Kiskorában néha hosszú délutánokon át bolyongott a templom mögötti, használaton kívüli sírkertben, és a sírköveket tanulmányozta. Órákig térdelt a zöld zuzmóval borított, hideg talajon, de hiába. A legfrissebb sírokon is rég elhunyt Ayresek nevei álltak, akik már több mint száz éve nyugodtak itt.

Talán a falu temetőjében hantolták el. Hiszen onnan származott, nem igaz? Violetben felmerült, hogy elszökik, és megkeresi a sírját. De mi értelme volna? Attól még ugyanúgy halott lenne.

Violet pedig még mindig egyedül lenne. Teljesen egyedül azzal, ami az erdőben történt.

Csak egy módja volt, hogy kiűzze Frederick emlékét az elméjéből és a testéből. A sejtjeiből.

Nem tudta biztosan, hisz-e a mennyben vagy a pokolban (bár az előbbibe valószínűleg be sem engednék, miután Frederick így bemocskolta). Violet a tudomány szerelmese volt, és jól tudta, hogy a teste a halála után a földbe kerül, a férgek és más rovarok pedig lebontják, hogy táplálékul szolgáljon a növények számára.

A bükkfájára gondolt: legszívesebben alatta nyugodott volna, hogy táplálhassa, ő pedig ne érezzen többé semmit.

A „semmi” a képzeletében úgy borult rá, mint egy nehéz, sötét takaró vagy az éjszakai égbolt. Az elméje és a teste megszűnne létezni, a spórákkal együtt, amelyeket Frederick hagyott benne. Végre szabad lehetne.

Tervezgetéssel töltötte a hosszú napokat. Alkonyatkor érezte magát a legjobban, amikor az égbolt ibolyaszínű volt – „violet”, ahogy őt is hívták –, és a tücskök halk éneke töltötte be a szobát. Szeretett volna a fénnyel együtt távozni.

Itt fenn, északon a nyári nappalok majdnem éjfélig nyúltak, így hát mindenki aludt már, amikor végre elszánta magát. Belebújt kedvenc, zöld ruhájába, és még egyszer, utoljára megfésülködött a tükör előtt. Az arcán lévő csípés rózsaszínné halványult, amelyet félhold alakú, ezüstfehér félkör vett körbe.

Az alkonyi fény aranyló borostyánszínbe vonta a szobáját. Violet kinyitotta az ablakot, és kihajolva még egyszer magába szívta a völgy látványát. Innen látszott az erdő is, sötét folt a zöld dombok alján. Lenézett. Elég magasan volt – ha jól saccolta, legalább tíz méterre a földtől. Elképzelte, ahogy a teste összegyűrődik, akár a kankalin szirmai. Csak egy rövid levelet hagyott az ablakpárkányon, amelyben arra kérte a családját, hogy temessék a bükkfa alá.

Felmászott a párkányra, a hűvös levegő végigsimított az arcán. Még egyszer mélyen beszívta a levegőt, és már épp készült előrelendülni, szemét az üres horizontra függesztve, amikor egyszer csak puha simítást érzett a kézfején.

Egy szitakötő volt, áttetsző szárnyai aranyosan ragyogtak a napfényben. Mint annak, amit Grahamtől kapott pár héttel ezelőtt.

Hirtelen kopogtak az ajtón, és Graham – akiről Violet azt hitte, rég alszik – berontott a szobába.

– Most komolyan, Violet, nem veheted el a dolgaimat kérdezés nélkül… Jézusom, mi az ördögöt keresel te ott? Egy rossz mozdulat, és szétkenődsz a kertben.

– Bocsánat – Violet gyorsan lecsusszant az ablakpárkányról, és a zsebébe gyűrte a búcsúlevelet. – Csak… nézelődtem. Innen látszik a vasút is, tudtad? – Graham odavolt a vonatokért.

– Nem, Violet, bár világéletemben ebben a házban éltem, fogalmam sem volt arról, hogy a másodikról látszik a Carlisle–Lancaster vasútvonal. Komolyan, mi van veled mostanában? Már azon voltam, hogy fogok neked még egy istenverte rovart – rázkódott össze a fiú. Violet a kezére pillantott: a szitakötő már nem volt ott.

– Minden rendben. Csak az utóbbi időben elég fáradt vagyok.

Kérlek, mondd, hogy nem Frederick unokabátyánk törte össze a szívedet! Vagy, gondolom, te is inkább Freddie-nek hívod, nem? Drága Freddie! Miről pusmogtatok azokon a sétákon? Még több hülyeséget fecsegett össze arról, mekkora vadász? Meg kell mondanom, nem gondoltam, hogy bedőlsz egy ilyen dögunalmas alaknak.

– Ennek semmi köze Frederickhez – vágta rá kissé túl gyorsan Violet.

Graham egy pillanatig rámeredt, és kétkedve felvonta egyik sápadtvörös szemöldökét.

– Ha te mondod… én a magam részéről örülök, hogy megszabadultunk a drága Freddie-től. Az egyik idióta jutott eszembe róla, aki eggyel felettem jár a Harrowban. Egyformán arrogáns mindkettő. Tavaly ősszel kirúgták, mert teherbe ejtett egy lányt, ráadásul a professzor egyik lánya volt. Szegény egy zárdában szülte meg a gyermekét.

– Tényleg? – kérdezte Violet érdeklődést színlelve. Spermatofór, futott át az agyán a gondolat. – Szörnyű lehetett.

– Az volt – felelte az öccse. – Amúgy is jobb, ha vigyázol az ilyen fickókkal. Ugye, nem próbálkozott nálad? Aznap, amikor bowlingoztunk. Apával elaludtunk, és mire felébredtünk, eltűntetek. Apa valójában még örült is neki.

– Nem történt semmi – válaszolta Violet színtelen hangon. – Csak sétáltunk, megmutattam neki az erdőt.

– Hmm… még jó, hogy csak ennyit mutattál neki. Nézd… mindegy, késő van. Idáig arra vártam, hogy Metcalfe dadus egy percre levegye rólad a szemét, és bejöhessek a biológiakönyvemért. Nálad van, ugye? Nyár végére meg kellett volna tanulnom az ízeltlábasak alfajait, ki fogok futni az időből.

– Mármint az ízeltlábúakra gondolsz? Amiknek külső vázuk van.

– Ööö, igen, azokra. Mindegy, visszakaphatom a könyvet?

Violetnek eszébe jutott, hogy a kötet a véres alsóneműjével együtt a matraca alatt rejtőzik.

– Sajnos elvesztettem.

Elvesztetted? Hogy az ördögbe veszthettél el egy tankönyvet?

– Beleesett a patakba.

– El tudod képzelni, milyen képet vág majd a professzor, ha előadom ezt neki? „Sajnálom, uram, azért nincs nálam a könyvem, mert az ostoba nővérem a patakba ejtette.” Hát, ez nagyszerű, igazán köszönöm, Violet. Most hozathatok másikat, ami nyilván csak akkor fog ideérni, amikor már rég visszamentem a nyavalyás Harrow- ba. Tényleg nagyon köszönöm! – ezzel Graham kiviharzott, és becsapta maga mögött az ajtót.

Miután lépteinek hangja elhalt a folyosón, Violet gondolkodóba esett: mihez kezdjen a búcsúlevéllel? Nem égetheti el, Metcalfe dadus biztos megérezné a füstöt, olyan a szaglása, mint egy vérebnek. Kérdezősködni kezdene. Ráadásul Violet még nem döntötte el, szüksége lesz-e rá a jövőben.

De aztán eszébe jutott a szitakötő, és olyan erősen mart belé a bűntudat, hogy a gyomra is megfájdult. Graham. Tényleg képes lenne magára hagyni őt Apával? Felkapta az ágya mellett heverő Grimm-kötetet, és belerejtette a levelet. Elalvás előtt ismét az anyjára gondolt.

Ha most meghal, sosem tudja meg, mi történt vele valójában.

Gondosan maga mellé fektette Morg tollát a párnára, remélve, hogy így az anyjáról fog álmodni, de helyette Frederickről álmodott. Arról, ami az erdőben történt. Az álomban lenézett saját sápadt, meztelen testére, a hasa alja sötétségbe veszett, ahogy az izmai elernyedtek a férfi keze alatt. Szitakötők nyüzsögtek körülöttük, szárnyaik vadul szikráztak végtelen, brutális táncuk közben.

Másnap reggel füstölt hering illatára ébredt. Metcalfe dadus állt az ágya mellett, tálcával a kezében.

– Tessék megenni – jelentette ki. – Ez parancs!

A hal sárga volt és ráncos, mint a nyári hőségben mumifikálódott kukactetem, amelyet Violet egyszer régebben látott. Nagy nehezen felült, és átvette a tálcát. Még mindig kavargott a gyomra, és újra meg újra megborzongott az álom emlékétől.

– Jól vagy, Violet? – kérdezte a dadus.

– Köszönöm, jól – felelte a lány hallal teli szájjal. Lassan rágott, a hal zselatinszerű, puha húsa ocsmány réteget vont a nyelvére és a szájpadlására.

Még egy falatot sikerült lenyelnie, de aztán a gyomra még erősebben tiltakozott, a szoba pedig ismét forogni kezdett. Érezte, hogy valami felfelé nyomakszik a torkán, a szájába édeskés sav tolult.

Elhányta magát. Aztán még egyszer. Újra és újra.

Miután Metcalfe dadus szivaccsal letörölte a hányadékfoltokat az arcáról, és tiszta hálóingbe öltöztette, egy darabig némán ültek egymás mellett.

Odakint egy varjú sikolya harsant fel.

Violet az ablak felé nézett, és látta, ahogy egy fekete árnyék cikkan át a kék égen.

– Azt hiszem, jobb lesz orvost hívni – mondta végül Metcalfe dadus.

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

A fantasy, ami női szemszögből írja át a kalózok elkoptatott sztereotípiáját

Shannon Chakraborty fordulatos történelmi fantasyje a 12. századba, az Indiai-óceánhoz kalauzol. Kritika.

...
Nagy

5 varázslatos fantasy, amire csapj le a Könyvhéten

Kalózok és bűbájosok, elrendezett házasságok és politikai játszmák, a végtelen jég és a sötétség birodalmai. A Könyvhétre megjelenő fantasyk közül válogattunk.

...
Nagy

6 romantikus fantasy, mely a tiltott szerelem körül forog

Könyvek, melyek hősei a szerelem tilalmával is szembeszállnak egymásért.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ezért érdemes edzened a képzeleted „izmait”

Egy új könyv szerint a gazdag képzelet nem valami isteni adottság, hanem fejleszthető tulajdonság. Le is írja, hogyan.

...
Zöld

Klímaváltozás helyett „halálos klímapusztítás”: ez a csere téged rávenne a cselekvésre?

Nem elég hatékonyak a jelenlegi kifejezéseink, amikor a klímaváltozás fenyegetéseiről beszélünk, állítja az ELTE PPK kutatója. Forgács Bálint új nyelvhasználatot javasol, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát. Mi könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

Kreatívabbak a babák, mint eddig gondoltuk + 5 könyv a kreativitásról

Magyar babák vettek részt abban a kutatásban, melyből kiderült, hogy a babák elég korán képesek kreatív módon kombinálni különböző fogalmakat. Könyvek hírek mellé.

Olvass!
...
Beleolvasó

Amikor a fiú zavaró tényezővé válik az apa szemében – Olvass bele a Kis világok című regénybe!

Caleb Azumah Nelson egy Londonban élő, ghánai-brit fiú érzékeny, zenével és ízekkel teli felnövéstörténetét írta meg. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Zöld

Kannibál kapitalizmus: Mind megyünk a levesbe?

Nancy Fraser instant klasszikus könyvében bemutatja, hogyan vezetett a falánk kapitalizmus a világunkat megmérgező, igazságtalanságokból fakadó sokféle krízisért. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.

...
Beleolvasó

A Gucci-örökös végre elmondja az igazságot apja meggyilkolásáról – Olvass bele!

Allegra Gucci évekig némán hallgatta a családjáról szóló különféle, igazságot nélkülöző pletykákat. A hollywoodi film aztán annyira felháborította, hogy megírta saját igazságát a botrányos történetről. Mutatunk egy részletet a könyvéből.

Kiemeltek
...
Hírek

Ez a 21. század 10 legjobb könyve a New York Times szerint

A dobogó mindhárom fokán nők állnak, ráadásul európai szerző az első. Mutatjuk az első tízet a legjobb könyvek közül.

...
Nagy

Rossz anya és jó író: hogyan olvassunk ezután Alice Munrót?

Mennyit tudott a kanadai irodalmi élet Alice Munro és lánya szakításának valódi okáról? Hogyan olvassuk ezek után Munro írásait a nők elfojtott érzéseiről és a családi drámákról?

...
Kritika

A Tom Lake két nyár történetén keresztül mesél egy egész életről

A Tom Lake, Ann Patchett csodálatos érzékenységgel megírt regénye egy nyári színházba és egy cseresznyéskertbe repíti olvasóit, hogy feltárja a főszereplő Lara fordulatokban gazdag, reményteli életét.

Listák&könyvek
...
Nagy

7 író, aki nem szerette saját, mára klasszikussá vált könyveit

...
Nagy

Íme a 21. század legjobb könyvei Knausgård, Sarah Jessica Parker és Stephen King szerint

...
Szórakozás

9 legendás lény, ami nem maradhat ki a Harry Potter-sorozatból