Shannon Chakraborty történelmi fantasyje abba a vonulatba illeszkedik, mint korábban például a szintén nagyon sikeres Kirké Madeline Millertől: az író fog egy elég jól ismert figurát a régmúltból, és a feje tetejére állítja. (Itt beleolvashatsz.) Amína asz-Sziráfi ugyan nem mitológiai alak, hanem az író képzeletének szülötte, de azért a kalóznak is megvan a maga archetípusa – nem kis részben a Pán Péternek, később pedig A Karib-tenger kalózainak köszönhetően.
Utazás a középkorba
A regény a 12. században, az Indiai-óceán vizein, illetve afrikai és közel-keleti partjainál játszódik. Sziráfi elmeséli az életét és egyik legnagyobb kalandját egy írnoknak, aki néha közbekotyog.
A kalózkodás és kicsapongás évei után a Marávati nevű hajó egykori kapitánya visszavonultan él kislányával és anyjával, amikor felbukkan egy gazdag asszony és megbízást ad neki, hogy egymillió dinárért cserébe kerítse elő 16 éves unokáját, akit elrabolt egy frank kalandor.
Amína, akinek a nagyapja is híres kalóz volt, vívódik, mert nem akarja magára hagyni a lányát. Végül belemegy, mondván:
most az egyszer, utoljára tengerre száll, a pénzből pedig gondok nélkül élhetnek majd a családjával.
Összeszedi egykori legénységének fő tagjait, a kormányos Tinbut, a méregkeverő Dalílát, a térképész Mádzsidot, és felkerekednek. Természetesen elég hamar kiderül, hogy minden sokkal veszélyesebb és bonyolultabb, mint ahogy első látásra tűnt, és az asszony sem mondta el a teljes igazságot.
Közben előkerül Ráks, Amína káoszszellem férje is, aztán együtt mindenféle rémséges tengeri szörnyeteggel és mágiával kell felvenniük a harcot. Nem tudják, kiben bízhatnak, sokáig azt sem, hogy valójában milyen hatalommal állnak szemben, közben pedig számtalanszor járnak a halál küszöbén.
A tökéletlen kalóz
Chakraborty ez esetben a kalózt egy középkorú, gyerekes, nagyon is tökéletlen női kapitányként ábrázolja, aki rengeteget marcangolja magát.
Küzd a bűntudatával, a saját vágyaival, álmaival, de a felelősséggel és az anyasággal is.
Egy időre háttérbe szorítja és elhazudja maga elől azt is, hogy mi okoz neki igazán örömet, mert úgy gondolja, anyaként úgy helyes. Néha úgy tűnik, mintha Amína önmagának nagyobb ellensége lenne, mint a különböző természetfölötti lények.
„Elvégre hogyan is élvezhetném, hogy a Marávati fedélzetén vagyok, amikor éppen ezért nem tudok Mardzsánával lenni? Főleg, hogy ilyen veszélyes feladatom van?
Pedig így történt. (...) Imádtam, hogy büszke vagyok, amiért fegyelem van a hajómon, és rátermett a legénységem, hogy tréfálkozhatom a társaimmal, és hajnalonként arra ébredek, hogy az óceán újabb része nyúlik egészen a látóhatárig.
A hajózás réges-rég beleégett a lelkembe, és semmivel nem lehetett kiirtani belőle.”
Amína al-Sziráfi nem egy helyes kis fehér nő, mint Keira Knightley, hanem magas, amazoni termetű, sebhelyes és arab. Remek harcos és hajós, de már fájós a térde, és a földi hívságok, mint az alkohol vagy a testi vágy könnyen megszédíti, annak ellenére, hogy visszavonulása után fontos lett számára a vallás.
Egyszerre erős és esendő, egy szerethető karakter,
aki az időnként már-már kínos jellemhibái miatt elég szórakoztató is.
Amína alakjában az író tehát egy mai szemmel is modern gondolkodású, felszabadult, a saját életét irányító karaktert helyezett egy olyan történelmi korba, amikor a nők nemigen jutottak hatalomhoz, és ritkán szerepeltek a történetírók krónikáiban.
Modern eszmék
Emellett a könyv másik erőssége az elképesztő részletgazdagság és a történelmi hitelességre való törekvés, a ruháktól kezdve a hajók leírásán át a fegyverekig. Izgalmas, ahogy
Chakraborty bemutatja ezt a nyüzsgő, népek és kultúrák keveredéséből létrejött, szó szerint is sokszínű és sokvallású világot, a nyugat fénytörése nélkül.
A fantasztikus része ehhez képest kevésbé erős, leginkább a különböző félelmetes (többnyire büdös) lényekre, képességekre és varázslatokra korlátozódik.
A könyv stílusa elég gördülékeny és olvasmányos, még úgy is, hogy sok a helyszín, a szereplő és az arab kifejezés. Az egy kicsit zavaró, hogy ezeknek a szavaknak csak a töredékéhez tartozik magyarázat a könyv elején. Meg lehet persze érteni így is, de azért jó lett volna, ha néha odalapozhat az ember, ha épp nem emlékszik egy-egy szó jelentésére.
A történet során a feminista nézőpont mellett fel-felvillan a queer téma is: végül is, ha a kapitány eleve nő, ami ritkaság, akkor talán nem véletlen, hogy más marginalizált helyzetű karakterek is mellé csapódnak. Ez azonban közel sem olyan kidolgozott, mint a férfi-női szerepek átírása, és számomra nem is igazán tett hozzá a történethez.
Bár az Amína al-Sziráfi kalandjai hivatalosan nem YA könyv, simán olvashatják tizenévesek is, kérdés persze, hogy az idősebb, gyerekes főhős mennyire érdekelné őket.
Ijesztőnek mindenesetre nem túl ijesztő, a szex pedig többnyire kimerül körülírásban és célozgatásban.
És mivel a regény végét az író nyitva hagyta, biztosak lehetünk benne, hogy Amína asz-Sziráfi kalandjai hamarosan más szörnyekkel és kihívásokkal folytatódnak.
