A brit konzervatív szerző a rá jellemző alapossággal és száraz humorral tárja fel a progresszió és egyenlőség terén létfontosságú eredményeket elérő polgárjogi mozgalmak önmaguk ellen fordulását és szétesését. A klasszikus liberális eszméktől a posztmarxista filozófián át a kortárs szórakoztatóiparig terjedő nagy ívű elemzésében tüzetesen szemügyre veszi napjaink bolondériáit és az azokat tápláló, kártyavár stabilitású eszmerendszereket.
A tömegek tébolya provokatív mű, provokációja pedig abban rejlik, hogy ellentmondást nem tűrően kiáll a gondolat- és szólásszabadság, illetve a szabad vita joga mellett. Erősen ajánlott olvasmány mindenkinek, aki nem csak Twitter-kompatibilissé butított szólamokból kíván tájékozódni a világról.
Douglas Murray: A tömegek tébolya (részlet)
A magánnyelv eltűnése
A dán számítógéptudós Morten Kygnek, illetve az amerikai jövőkutató Roy Amarának tulajdonítják azt a mondást, miszerint az új technológiák eljöveteléről egyetlen dolgot lehet kijelenteni: rövid távon felül-, hosszú távon pedig alulbecsülik a hatásukat. Mostanra világosnak tűnik, hogy a kezdeti izgalom elmúlása után borzalmasan alulbecsültük az internet és a közösségi média társadalmunkra gyakorolt hatását.
A rengeteg, annak idején előre nem látott, ám ma már nyilvánvaló következmény egyike, hogy az internet – főleg a közösségi média – eltörölte a nyilvános és a magánnyelv között húzódó határvonalat. A közösségi média az új dogmák beágyazásának és az ellenvélemények lesöprésének tökéletes terepévé vált – épp akkor, amikor az ellenvélemények meghallgatása egyébként nagyon fontos lenne.
A 21. század első éveit eme óriási kommunikációs forradalom megértésével töltöttük, amihez képest a nyomtatás felfedezése nem tűnik többnek történelmi lábjegyzetnél. Egy olyan világban próbálunk boldogulni, amelyben bármikor szólhatunk egy emberhez vagy akár egyszerre milliókhoz. Megszűntek a magán- és a nyilvános terek között húzódó határok.
Amit valahol kijelentünk, az más felületre is kikerülhet, az egész világ szeme elé tárjuk az idők végezetéig.
Szóval meg kell találnunk annak a módját, hogy úgy beszéljünk és viselkedjünk a neten, mintha mindenki előtt tennénk mindezt – és eközben tisztában vagyunk vele, hogyha megbotlunk, akkor azt mindenhol és mindörökké elérhető marad.
A jelenség egyik áldozata, hogy szinte lehetetlenné vált az elvek fenntartása a nyilvános térben: hiszen amennyiben egy adott elv nem ugyanannyira kedvező mindenki számára, mindig lesznek olyanok, akik számára ez előnyös, míg másokat ezzel szemben hátrányosan érint. Míg régebben az adott elv által hátrányosan érintettek valahol biztonságos távolságban voltak, most mindenki egy helyen lehet. A nyilvános megszólaláshoz meg kell találni annak a módját, hogy az emberek minden lehetséges csoportját és minden lehetséges követeléssel rendelkezőt – köztük a képzelt jogokat követelőket – is egyszerre szólítsuk meg. Bármikor megkérdezhetnek minket, hogy miért feledkeztünk el, miért ástuk alá, sértettük meg, avagy tagadtuk le egyes egyének és a hozzá hasonlóak létezését. Érthető, hogy ebben a túlzottan összekapcsolt társadalomban felnövő generációk aggódva válogatják meg, hogy mit mondjanak, és ugyanezt várják el a többiektől is. Szintén érthető, hogy az egész világ lehetséges kritikája fényében szinte végtelen mennyiségű önreflexió – közte saját „privilégiumaink” és jogaink” az egyike azon kevés dolognak, amelyet sikeresen megvalósíthatunk.
A nehéz és vitás ügyek sok gondolkozást igényelnek. És a sok gondolkozás gyakran dolgok kipróbálásával (és eközben elkerülhetetlen hibákkal) jár. Ám a legellentmondásosabb ügyeken való hangos gondolkodás annyira kockázatossá vált, hogy egész egyszerűen nem éri meg belevágni. Amennyiben egy férfi közli, hogy ő valójában nő, és azt szeretné, hogy nőként hivatkozzunk rá, akkor a következő eshetőségeket kell mérlegelünk. Egyrészt megvonhatjuk a vállunkat, eleget tehetünk a kérésének, és békében tovább élhetjük az életünket. Másrészt mindenféle „fóbnak” kiálthatnak ki minket, és tönkretehetik az életünket és a karrierünket.
Ki tudja, hogy melyik válik valóra?
Bár napjaink viharos időjárásáért sokat tettek bizonyos gondolkodók, a legádázabb szelek nem a filozófia és társadalomtudományi tanszékek felül fújnak, ezek a közösségi médiában keletkeznek. Ide ágyazódtak be a feltételezések. Itt lehetséges a tények felsorolására tett kísérleteket morális határáthágásként, avagy egész egyszerűen erőszakként jellemezni. A társadalmi igazságosság és interszekcionalitás követelése jól illik ebbe a környezetbe, hiszen bármennyire is mesterkélt egy-egy követelés vagy ügy, az emberek azt állíthatják, hogy ezekkel kívánnak foglalkozni. A közösségi média olyan ideák rendszere, amely azt állítja magáról, hogy mindennel, közte minden egyes sérelemmel képes foglalkozni. Eközben ráadásul arra bátorítja az embereket, hogy szinte kizárólag csak magukra koncentráljanak – és a közösségi média használóit sokszor nem is igazán kell erre bátorítani. És ha esetleg nem lennénk teljes egészében elégedettek az életünkkel és a körülményeinkkel, ez a teljességre törekvő rendszer mindent megmagyaráz, minden bennünket gátló tényezőre fényt derít.
A Szilícium-völgy nem semleges morálisan
Aki valamennyi időt eltöltött már a Szilícium-völgyben, tudhatja, hogy az ottani politikai légkört a bölcsészkarokra jellemzőktől balosabb eszmék járják át. A társadalmi igazságosság-aktivizmus az összes nagy cég dolgozójának– helyesen – alapértelmezett beállítás, és a legtöbb vállalat – köztük a Google – teszteknek veti alá a jelentkezőket, hogy kiszűrje a helytelen ideológiai elhajlással rendelkezőket. A teszteken átesők elmondása szerint több kérdés is a sokszínűséggel összefüggő témákra – szexuális, faji/etnikai és kulturális – vonatkozik, és ezek „helyes” megválaszolása az alkalmazás előfeltétele.
Könnyen lehet, hogy valamiféle bűnös lelkiismeret áll ennek a hátterében, hiszen a technológiai vállalatok ritkán képesek az általuk prédikáltakat a gyakorlatban is megvalósítani.
Például a Google dolgozói állományának csupán négy százaléka spanyolajkú, és összesen két százaléka afroamerikai. 56 százalékukkal a fehérek túlreprezentálnak számítanak az ország lakosságának egészéhez képest. Ám az ázsiaiak teszik ki a Google dolgozóinak 35 százalékát, és hiába alkotják csupán az Egyesült Államok populációjának 5 százalékát, arányuk folyamatosan növekszik a fehér dolgozók rovására.5
Miután saját magát képtelen megreformálni, talán az ezáltal okozott kognitív disszonancia miatt próbálkozik a Völgy az egész világgal. Mára az összes meghatározó technológiai vállalat hat számjegyű fizetésért alkalmaz több ezer dolgozót a tartalom formálására és ellenőrzésére, akik tevékenysége ismerős lehet a történelem tanulmányozóinak. Egy közelmúltbéli, tartalommoderálásról szóló konferencián a két cég meghatározó alakjai arról beszéltek, hogy a Google mintegy10 ezer, míg a Facebook 30 ezer embert alkalmaz a tartalom moderálására.6 És ezek a számok minden bizonnyal tovább nőnek majd. Természetesen indulásuk idején sem a Twittertől, sem a Google-től, sem a Facebooktól sem várták volna, hogy ilyen feladatokat lássanak el. Ám miután nekiláttak, nem meglepő módon a Szilícium-völgy világról alkotott képét erőltették rá az online világ egészére (leszámítva Kínát, miután a Szilícium-völgy tisztában van vele, hogy Kínára nem terjed ki a hatásköre). Napjaink kényes témái kapcsán nem a helyi szokások, sőt még nem is csak a legalapvetőbb társadalmi értékek érvényesülnek, hanem azok a speciális nézetek, amelyek a Szilícium-völgyben honolnak.
Korunk összes tébolyító problémája kapcsán – nemek, szexualitás, faj/etnikum és transzneműek – a Völgy pontosan tudja a helyes utat, és mindenkit csatlakozásra bátorít.
Ezért tiltja ki a Twitter azokat a női felhasználókat, akik azt tweetelik, hogy a „Férfiak nem nők”, illetve „Mi a különbség egy férfi és egy transznő között?”7 Amennyiben egyes emberek „helytelen” véleménnyel rendelkeznek a transzkérdés kapcsán, úgy a Szilícium-völgy tesz róla, hogy ne szólalhassanak meg ezeken a platformokon. A Twitter állítása szerint például a fent idézett posztok „gyűlöletkeltő viselkedésnek” minősültek. Eközben az úgynevezett TERF-eket (transzokat kirekesztő radikális feministákat) támadó felhasználók maradhatnak a Twitteren. Miközben a Twitter arra utasította a feminista Meghan Murphyt, hogy törölje a két fenti tweetet, Tyler Coates (az Esquire magazin szerkesztője) faék egyszerűségű „Baszódjanak meg a TERF-ek!” tweetjét minden gond nélkül több ezerszer megoszthatták.8 2018 végén a Twitter megváltoztatta „gyűlöletkeltő viselkedés meghatározását”, így permanensen kitilthat olyan felhasználókat, akik olyan kifejezéssel illetik a transzokat, mint „holtnevű” vagy „félrecsúszott nemű”.9 Azaz ha valaki kijelenti, hogy transz, és új nevet vesz fel, bárki, aki a korábbi nevét használja, vagy a korábbi nemére hivatkozik, kitiltásra kerül. A Twitter eldöntötte, hogy mi számít gyűlöletkelő viselkedésnek, és mi nem, és úgy döntött, hogy a transzoknak nagyobb védelemre van szüksége a feministáktól, mint a feministáknak a transz aktivistáktól.
A technológiai cégek újra és újra különböző szakkifejezések bevetésével védik a mindig egy bizonyos politikai irányba mutató döntéshozatalukat. A különböző projektek finanszírozására szolgáló Patreon „bizalmi és biztonsági csapattal” rendelkezik, amelynek feladata a Patreont tömegfinanszírozásra felhasználó „alkotók” megfelelőségének vizsgálata. Ahogy azt a cég vezérigazgatója, Jack Conte elmagyarázta:
A tartalom ellenőrzésnek és valamilyen alkotóoldal eltávolításának semmi köze nincs a politikához és az ideológiához, ám annál több köze van a „Manifeszt, Megfigyelhető, Viselkedés” koncepciójához.
A „Manifeszt, Megfigyelhető, Viselkedés” célja a személyes értékrend és hitrendszer figyelmen kívül hagyása a tartalom ellenőrzése során. Az ellenőrzés teljes egészében a megfigyelhető tényeken alapul. Mit látott egy kamera? Mit rögzített egy hangfelvevő? Nem fontos, hogy mik a szándékaid, a motivációid, hogy ki vagy, mi az identitásod és az ideológiád. A bizalmi és biztonsági csapat csak a „Manifeszt, Megfigyelhető, Viselkedést” figyeli.
Mint Conte fogalmaz, mindez „kijózanító felelősség”, mivel a Patreonnál jól tudják, hogy egy egyén bevételét veszik el, amikor kitiltják az oldalról. Ám ettől függetlenül a cég mindezt újra és újra megteszi, amennyiben úgy ítélik meg, hogy az illetők „helytelen” manifeszt megfigyelhető viselkedéssel rendelkeznek annak köszönhetően, hogy nem a Völgy álláspontját osztják az épp aktuális új dogmák kapcsán. A technológiai cégeket folyamatosan ilyen dogmákat tesznek magukévá – nem egyszer a lehető legbizarrabb módon.
