Stephen King szerint ezek voltak a legjobb filmek 2025-ben: horror és vígjáték is van közöttük

Stephen King szerint ezek voltak a legjobb filmek 2025-ben: horror és vígjáték is van közöttük

Stephen King ezekről az új filmekről nyilatkozott elismerően az idén. Horror, thriller és vígjáték is akad közöttük, és az író saját könyveiből készült adaptációk is előkelő helyen szerepelnek a listán.

chk | 2025. november 27. |

Akár saját műveinek adaptációiról, akár teljesen eredeti produkciókról van szó, amelyekben ő személyesen nem vett részt, Stephen King mindig szívesen osztja meg véleményét a legújabb filmekről. A horror koronázatlan királya számos filmet dicsért ebben az évben, többek között kevésbé népszerű címeket is. Az író kedvenceit a Collider.com gyűjtötte össze. 

A King saját könyveiből készült adaptációk előkelő helyen szerepelnek

A magazin szerint az első helyen King Richard Bachman álnéven írt,1982-ben megjelent azonos című regénye, A menekülő ember alapján készült film áll. Az adaptációban Edgar Wright rendezésében Glen Powell alakítja a menekülő Ben Richardsot, aki a disztópikus történetben a totalitárius kormány uralta Amerika egy őrült tévéműsorában igyekszik túlélni 30 napot. Nyomában a mindenre kiterjedő, mindent átszövő Hálózat vadászai. A film novembertől a magyar mozikban is látható.

Tudsz annyira mérges lenni, hogy megváltoztasd a világot? Stephen King szerint igen!
Tudsz annyira mérges lenni, hogy megváltoztasd a világot? Stephen King szerint igen!

Stephen King hősei eddig gyalogoltak, most már futnak! Új adaptáció!

Tovább olvasok

A második legjobb filmnek King a Feszült helyzet (House of Dynamite) című thrilllert tartja. A Kathryn Bigelow rendezésében és Noah Oppenheim forgatókönyve alapján készült apokaliptikus politikai thriller az Egyesült Államok reakcióját követi nyomon, amikor egy ismeretlen ellenség nukleáris rakétát lő ki Chicagóra. A nem kronologikus történet különböző kormányzati és katonai tisztviselők szemszögéből vizsgálja az eseményeket. A film, aminek szereplőgárdájában Rebecca Ferguson, Idris Elba és Gabriel Basso látható, a 2025-ös Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol Arany Oroszlán-díjra jelölték.

A Killing Faith című paranormális western thriller (forgatókönyvírója és rendezője Ned Crowley) került a harmadik helyre. A filmben 1849-ben járunk, egy nemrég szabadult rabszolga meg van győződve arról, hogy fehér bőrű lányát megszállták vagy átok sújtja, és egy híres hitgyógyítóhoz fordul. Az alacsony költségvetésű produkció a klasszikus western képvilágát és archetípusait használja fel egy spirituális és pszichológiai dimenziókban gyökerező történethez.

Ezt követi a listán a King regénye alapján készült A hosszú menetelés (az adaptációról itt írtunk). A további szereplők: 

5. Fegyverek (Weapons)

6. Együtt (Together)

7. Our Hero, Balthazar

8. Hozd vissza őt (Bring Her Back)

9. The Rule of Jenny Pen (2024)

10. Farkasember (Wolf man)

11. Társ (Companion)

A horroróriás korábban az X-en hozta nyilvánosságra abszolút kedvenc filmjeinek listáját, amelyből természetesen saját adaptációit kihagyta. Arról, hogy miért készül mostanában ennyi filmadaptáció King regényeiből, itt írtunk.

 (Collider.com)

Nyitókép: Paramount Pictures

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Stephen King egyik kedvenc regényét viszi filmre a Netflix

A szerző a déli noir műfajának mestere, Stephen King egyik kedvence.

...

Tudsz annyira mérges lenni, hogy megváltoztasd a világot? Stephen King szerint igen!

Stephen King hősei eddig gyalogoltak, most már futnak! Új adaptáció!

...

Stephen King az elmúlt évek legtöbbet betiltott írója Amerikában

Akár egyetlen szülő is el tudja érni, hogy több száz könyvet tiltsanak be. 

SZÓRAKOZÁS
...

5 kihagyhatatlan adaptáció júniusban – sárkányok, szerelem és egy félelmetes pszichopata

Új Sárkányok háza évad, nyári kalandot ígérő szerelmes sorozat és feszült krimi-horror.

...

Megvan, ki rendez az Evelyn Hugo hét férjéből Netflix-filmet

A Netflixre készül adaptáció Taylor Jenkins Reid népszerű regényéből.

...

Még a szakállas Martin Scorsesét is bevetették a Dante kezében Netflix-filmben

Kijött a Dante kezében (In the Hand of Dante) Netflix-feldolgozásának első hosszú előzetese.

Kiemeltek
...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Titok

Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségben férfiaknál címen ír tárcasorozatot a Könyves Magazinra. Ez a negyedik rész.

...

Krasznahorkai László: Tudtam, hogy megkaptam a Nobel-díjat, de nem hittem el

Krasznahorkai László Marosvásárhelyen lépett fel, ahol utazásról, kudarcról és gyerekkori emlékekről mesélt.

...

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

Hogyan lehetett egy menő és társadalmilag érzékeny sorozatot ennyire elrontani? Mi köze van a vallásnak az öntörvényű gyilkoláshoz? Kritika. 

Hírek
...

Szép Magyar Könyv díjak: Krasznahorkai-kötet is a győztesek között

...

5 évadosra nyúlhatna a Hét királyság lovagja, és ez még csak Egg gyerekkoráról szólna

...

Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét

...

Ezen a könyvön zokog a fél BookTok – az Egy kis élet magyarul is megjelenik

...

Meghalt Marjane Satrapi, a Persepolis című képregény szerzője

...

A Netflix nagy lépést tesz a könyvek szerelmesei felé

Olvass!
...

A felnőttkor szükségszerűen magányos? – Részlet Adorjáni Panna első regényéből

Felnőttnek lenni nem egyszerű, főleg ha úgy érezzük, hogy semmit nem ad az élet a magányon kívül. Olvass bele! 

...

„Ha el akarom mesélni a barátságunk történetét, a szerelemről is beszélnem kell” – Olvass bele Schein Gábor új kötetébe!

Hogyan függ össze Schein Gábor, egy dél-amerikai teológus és egy bibliai kutya története? Olvass bele!

...

Olvass bele a könyvbe, amiből az Off-Campus sikersorozat készült!

Mit lát a másikban a jó tanuló, traumatizált Hannah és az idegesítő hokis kapitány, Garrett?