A két kis dínó, Nyamm és Trikó járt már a zsírkréta-korban, Budapesten, Krétán, Amerikában Kolombusz Kristóffal és a középkorban is, ezúttal pedig a honfoglaló magyarok közé érkeznek. A kötetben találkozhatunk Árpáddal és a hét vezérrel, megismerkedünk a hiedelem- és mondavilággal: Emese álmával, Csaba királyfi legendájával... Megtudjuk, hogyan éltek, hol aludtak, miket ettek a honfoglaló magyarok, mindezt mesés, vicces köntösben, izgalmas történetbe ágyazva.
A könyv két olyan műfajt egyesít, melyek önmagukban is hatalmas népszerűségnek örvendenek: a meseregényt és a játékos ismeretterjesztést. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplői dinoszauruszok, ami azonnal érdekessé teszi minden gyerek számára. Ha az ovis és kisiskolás korosztállyal szeretnénk megismertetni történelmi korszakokat akkor a legfontosabb szempont, hogy szinte észre se vegyék, hogy új ismeretekre tesznek épp szert. Berg Judit új meseregénye ebben segít sok izgalommal és humorral.
Itt megismerhetitek a teljes Két kis dínó-sorozatot!
Berg Judit: Két kis dínó és a honfoglalás
Szia! Olyan régről ismerjük már egymást, hogy talán nem is kell bemutatkoznom. Ugye nem felejtettél el? Trikó vagyok, a világ legkisebb krónikása, egyesek szerint króniceratopsz, mert triceratopsz létemre minden kalandot feljegyzek. Márpedig kalandból mindig jut bőven! Ha pedig véletlenül nem történne semmi, akkor a legjobb barátom, Nyamm úgyis gondoskodik egy kis izgalomról.
A békés erdőben például biztosan rátámad a vaddínókra, úgy értve, vaddisznókra, a knósszoszi palota labirintusában feltétlenül meg akarta keresni a miniszauruszt, mármint a Minótauruszt, Kolumbusz hajóján pedig alig várta, hogy megharaphassa a ránk támadó kalózok bokáját.
Gondolom, te is észrevetted már, hogy nem a szelídsége miatt barátkozom vele!
Persze nincs miért csodálkozni, hiszen Nyamm tirex, a legvérengzőbb fajtából, és egyedül azért nem menekül előle pánikszerűen mindenki, mert semmivel sem nagyobb egy mobiltelefonnál. Sőt, az újabb fajta, nagy méretű okostelefonoknál mindketten kisebbek vagyunk. Kisebbek, de nem butábbak! Mert dínó létünkre nagyon is sokat tudunk a világról!
Legutóbb például segítettünk Kolumbusz Kristófnak felfedezni Amerikát. Igaz, ő végig abba a hitben volt, hogy India keleti partjait találta meg, de mi attól még tudtuk, hogy az Újvilágban kötöttünk ki, ahol majd ötszáz év múlva feltalálják a hamburgert, Szuperment és a Csillagok háborúját. Csak győzzük kivárni!
Addig viszont újabb kalandokra vágytunk, ezért ott hagytuk Kolumbuszt, gyorsan kerestünk egy vulkánt és a kráterbe kiáltottuk a kívánságunkat. Biztos emlékszel, miért: minden vulkán képes egy kívánság teljesítésére. Szerencsére ezt kevesen tudják, ezért a legtöbb vulkánt még nem használták el, így egész jól lehet a segítségükkel a világban.
Mivel elegünk lett a csupaszlábúak állandó ellenségeskedéséből, kapzsiságából és gonoszkodásából, Nyamm ráadásul ráunt a hajókra is,
olyan helyre akartunk menni, ahol béke és szövetség honol az emberek között, nincsenek hullámok és döcögős járművek, inkább lovak, szép erdők és vadászat.
Gondolhatod, a vadászat nem az én kérésem volt, én beértem volna két zacskó gumicukorral, de Nyamm ragaszkodott ahhoz, hogy legyen az új kalandjaink helyszínén vér, friss hús és lövöldözés is. Ja, és mivel első csupaszlábú barátunk, Matyi Magyarországon lakik, azt is kértük, hogy lassan jussunk vissza a Kárpát-medencébe.
Amikor belekiáltottuk a vulkánba a kívánságunkat, szokás szerint forogni kezdett velünk a világ, hogy aztán éhesen és kimerülten egy teljesen új vidéken, sosem látott csupaszlábúak között térjünk magunkhoz. Ahogy körülnéztünk, rengeteg lovat, sátrat, juhot és fegyveres katonát láttunk.
A csupaszlábúak íjakkal, nyilakkal és lándzsákkal voltak felszerelve, fejükön hegyes, prémmel szegélyezett nemezföveg, lovaikon csudaszép lószerszám, övtáskájukon, amiről később megtudtuk, hogy tarsolynak hívják, aranyozott-ezüstözött díszítés.
Elég tapasztalt utazók voltunk már ahhoz, hogy rögtön rájöjjünk: akárhová kerültünk is, teljesen fölösleges internetet és wifi-hálózatot keresnünk, mert már megint, vagyis még mindig a régmúlt időkben járunk. Az volt csak a kérdés, hogy mikor és hol? Amerikát 1492-ben fedeztük fel, ahhoz képest korábbra vagy későbbre csöppentünk az időben? Kik ezek a fegyveresek, akik olyan vidáman jönnek-mennek a sátraik között?
Mivel az utazástól hangosan korgott mindkettőnk gyomra, azonnal felkerekedtünk, hogy gyorsan szerezzünk egy kis harapnivalót. Mert tapasztalt időutazók lévén azt is kitanultuk már, hogy korgó gyomorral csak bajba kerülhet az ember. Meg a dínó. Még a legkisebb is.
