2023-ban egy kisméretű repülőgép felszállt, hogy egy rövid utat megtegyen. A fedélzeten egy pilóta, egy anyuka és 4 gyerek tartózkodott, a legidősebb 13 éves, a legfiatalabb összesen 11 hónapos volt. Repülés közben viszont a gép meghibásodott, és minden próbálkozás ellenére orral előre csapódott a dzsungel sűrűjébe. A két felnőtt elvesztette az életét, a 4 gyerek viszont csodával határos módon túlélte. A váratlan balesetben a gyerekek teljesen magukra maradtak, hogy az őseik tudását felhasználva kiutat találjanak az őserdőből. De hogyan élték túl?
Mat Youkee latin-amerikai újságíró is ugyanezt a kérdést tette fel magának, mielőtt nekiállt a könyvnek. A 40 nap a dzsungelben a legapróbb részleteiben mutatja meg, mi vezethetett a balesethez, kik voltak ezek a gyerekek, és milyen kapcsolatuk volt a dzsungellel, és főképp, hogy mi is történt az alatt a másfél hónap alatt, ameddig a keresőcsapatok rábukkantak a túlélőkre.
Mat Youkee: Negyven nap a dzsungel fogságában - Négy gyermek csodával határos megmenekülése (részlet)
Ford. Lázár Júlia
2023 júniusában négy uitoto gyermek csodával határos módon túlélt egy repülőszerencsétlenséget az Amazonas menti áthatolhatatlan dzsungelben. A testvérek aligha menekülhettek volna meg az őserdő veszedelmeitől a tizenhárom éves Lesly, a legidősebb lány rátermettsége nélkül. Negyven napi keresés után találtak rájuk a katonákból és indián önkéntesekből álló egységek, akik egy percre sem adták fel a reményt.
Fekete bárány
Egy hónappal később, amikor azonosították a Cessna 206 roncsai között talált maradványait, Magdalena Mucutuy egyetlen fotója bejárta a helyi sajtót. Félprofilban látszott egy deszkafal előterében, fehér szegélyű piros blúzt viselt, a haját az arcából kisimítva felkötötte. Komolyan, figyelmesen nézett a kamerába, mintha a malocában elhangzó beszédre figyelne. A félénk kis alak sok kolumbiai szemében a tipikus őslakos asszonyt mintázta.
Az eltűnt gyerekek keresésének drámai eseményei elhomályosították Magdalena szerepét.
Ő volt a történet közepén a fekete lyuk, pedig az ő élete, jelleme és a kényszerűségből hozott kemény döntései idézték elő azokat a körülményeket, amelyek hatására a család 2023 májusában a Cessna fedélzetére szállt, egyben sokat elárultak az Amazonas-vidéken élő nőkre leselkedő veszélyekről.
A dzsungelben élő bennszülött közösségekben szigorúan meghatározottak a nemi szerepek. A férfiak vadászni tanulnak, házat építeni vagy kereskedni, és ők vezetik a közösséget. A malocákban férfiak hozzák a döntéseket, valamilyen szent recept alapján készült ital, például mambé hatása alatt, aminek fogyasztása a nők számára tilos. A lányok tanulhatnak, de legtöbbjük számára ez csak annyit jelent, hogy a jó feleség szerepéhez szükséges tudományokban jeleskednek, azaz az élelem előállítását és elkészítését, a házimunkát, a gyereknevelést gyakorolják.
A nyolcvanas évek óta a városban élő vagyonosabb kolumbiaiak szívesen alkalmaznak bennszülött szobalányt, mert engedelmes, és keményen dolgozik a minden vita nélkül elfogadott sovány bérért.
Ez a kép egy kicsit változott, amikor a kolumbiai nők társadalmi szerepe megnövekedett, de a kilencvenes években felnövő Magdalena tökéletesen megfelelt a korábbi sztereotípiának.
Ha az édesanyjától, Fatima Mucutuytól ma megkérdezzük, milyen volt a lánya, elsőre a szorgalmát emeli ki.
– Sosem kellett neki megmondani, mit tegyen, dolgozott az magától is mindig – mondja. – Akár mosni kellett, akár a tornácot letakarítani, nem volt neki büdös a munka. Csak nevetett, és már csinálta is.
Manuel, amikor arról kérdezték, mi vonzotta Magdalenához, azt mondta: – Mindenhez értett, keményen dolgozott. Rendben tartotta a ruháimat és engem, jól főzött.
Gyerekkori barátnője, Diana Rodriguez egy másik Magdalenát ismert, egy lobbanékony, dacos lányt, akit érdekeltek a világ dolgai és imádta a sportokat.
Egy bogotai kávézóban, a jellemzően hideg, nyirkos délutánon Diana a csészéje fölé görnyed. Ma ő is egyike annak a mintegy 20 ezer indiánnak, aki elhagyta az otthonát, és valamikor 1990 után Bogotában telepedett le. Harmincöt éves, vastag pehelykabátot visel, a haját szigorúan hátrasimítja szögletes arcából.
A jobb halántékán C alakú sebhely, tizenegy éves korában egy gerilla ütötte meg puskatussal.
Kemény nőnek látszik, de meglágyul az arca, amikor Magdalenáról és caquetai gyerekkorukról beszél.
Legjobban a ringatózó kenukban töltött délutánokon érezték magukat. Ha horgászni támadt kedvük, egy egyszerű zsineggel és horoggal bőséges zsákmányt fogtak. Máskor arra bátorították egymást, hogy evezzenek közel a zúgókhoz, nevettek, ahogy a kenu megpördült, és faágakba vagy sziklákba kapaszkodva tartották meg, hogy ne boruljon fel. Ha hírét vették, hogy feljebb felborult egy áruszállító hajó, vadásztak a vízben sodródó árukra. Egész gyűjteményük volt különböző színekben és méretekben pompázó strandpapucsokból.
Az Internadóban tanultak, a kapucinus barátok alapította iskolában. Diana bejárt, Magdalena bentlakó lett. Délelőtt tanultak, délután a kórusban énekeltek vagy sportoltak a lebetonozott iskolaudvaron. Diana a kosarazásban tűnt ki, Magdalena a négy játékossal és egy kapussal játszott futsalban.
2004 szeptemberében a játék komolyra fordult.
Araracuara arra készült, hogy kiállítson egy csapatot a paisanók által „Őslakos Olimpiának” nevezett sportjátékokra. Magdalena és Diana hajnalban kelt, hogy a közösség idősebb lányaival és asszonyaival részt vegyen az edzésen. Magdalena legfiatalabb játékosként is a focicsapat kulcsembere lett, mindent megtett, hogy ne hagyja cserben a társait.
A gond csak az volt, hogy a versenyeket La Chorrerában, egy dél felé hatvan kilométerre, a perui határ közelében fekvő, indiánok lakta városban rendezték. Hogy odajussanak, öt napon át kellett gyalogolniuk a dzsungelben, és Magdalena szülei, Fatima és Narciso hallani sem akartak a dologról. Túl veszélyesnek találták az utat egy tizenhárom éves lány számára.
Fotó: X / Mat Youkee
