Neil Gaiman elegáns osztással reagált A hatalom gyűrűit kritizáló Elon Muskra

Gaiman a rá jellemző humorral reagált a techvállalkozó kritikáira.

sa | 2022. szeptember 08. |

Elon Musknak nem tetszik az Amazon gyártásában készült A hatalom gyűrűi sorozat, ennek pedig egyre-másra hangot is ad Twitteren. Írt már például annak kapcsán, hogy sok néző szerint a sorozatban túl sok a színes bőrű karakter - Musk úgy véli, hogy aki szerint az ezt kritizálók rasszisták, az saját magát leplezi le rasszistaként. Majd legutóbb arról értekezett, hogy Tolkien forog a sírjában, mert a sorozatban minden férfi karakter gyáva, seggfej vagy mindkettő, csak Galadriel bátor és okos.

A 24.hu írt róla, hogy Twitteren most nagy sebességgel osztják Gaiman reakcióját minderre. Egy követője kérdezte meg az írótól, hogy mit szól Musk véleményéhez, mire Gaiman a rá jellemző humorral tette helyre a techzseni vállalkozót:

Elon Musk nem kéri ki a tanácsomat, hogyan bukja el a Twitter felvásárlását, és én nem fordulok hozzá filmes, tévés vagy irodalmi kritikáért.

Gaiman válaszának apropója az is, hogy augusztus elején startolt el az ikonikus képregénye, a Sandman feldolgozásának első évada. Az író pedig aktívan közreműködött az adaptációs folyamatban is.

És a történetnek még nincs vége: egy láthatóan csalódott Tolkien-rajongó - teljesen félreértve az író posztját és kihagyva a tények ellenőrzésének lépését (azaz, hogy Gaiman nem vett részt az amazonos projektben) - Gaiman szemére hányta, hogy mennyire elrontotta A hatalom gyűrűi feldolgozását, ami leginkább egy paródiaként értelmezhető, és ezzel ő, mármint Gaiman okozott neki kárt, nem Musk. Gaiman a válaszában bocsánatot kért az illetőtől, és megígérte, hogy soha többé nem készít semmilyen Gyűrűk Ura-adaptációt:

A hatalom gyűrűivel egyébként itt a Könyvesen behatóbban is foglalkozunk, mert a Magyar Tolkien Társasággal közösen ötrészes podcastsorozatot indítottunk. Ebben Tolkien-szakértőkkel beszélgetünk arról, hogy milyen az Amazon műsora tolkienita szemmel, hogy sikerült az adaptáció, és milyen mélységei vannak a cselekménynek a tolkieni mitológiában. Az első részt itt tudod meghallgatni, hamarosan pedig érkezik a második is.



Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Így beszélget Neil Gaiman és George R. R. Martin a Sandmanről

A Netflix időről időre összeültet hírességeket, hogy beszélgessenek egy-egy filmről, adaptációról. Most nem mást, mint George R.R. Martint és Neil Gaimant kérték fel, hogy tárgyalják ki a Sandmant.

...

Neil Gaiman: Amióta az eszemet tudom, író akartam lenni

Olvasásról, kedvenc könyveiről és szerzőiről, valamint íróvá válásáról is mesélt a Guardiannek Neil Gaiman, többek között a Sandman, a Csillagpor, az Amerikai istenek szerzője.

...

Hallgasd meg A hatalom gyűrűi zenéjét, és már most Középföldén érezheted magad!

Az albumot megtalálod valamennyi streaming-szolgáltatónál.

A hét könyve
Kritika
A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról
A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról

A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról

Fel lehet készülni a halálra? És van olyan, hogy valaki túl öreg a szerelemhez? Oravecz Imre második Alkonynaplója a hét könyve.

Krusovszky Dénes: Nem a kiszámíthatóság felé halad a világ

Krusovszky Dénes: Nem a kiszámíthatóság felé halad a világ

Krusovszky Dénes legújabb kötetének bemutatóján az idegenségről és a változó világról is szó esett.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Az Üvöltő szelek volt kora Heated Rivalry története?

Bakó Sára
Bakó Sára

A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

SZÓRAKOZÁS
...

Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

A világ megmentése egy barátságon múlik Andy Weir regényének adaptációjában.

...

Itt vannak az első fotók a Dűne 3-ról: Timothée Chalamet visszatér!

Kíváncsi vagy, hogy fest Timothée Chalamet és Zendaya a készülő Dűne-filmben? Megérkeztek az első képek.

...

Chicken Road Online áttekintés: legális és biztonságos-e a Chicken Road játék a Betmatch oldalon? (x)

A továbbiakban megtudhatja, hogyan működik ez a játék a Betmatch-en, milyen jellemzői és kockázatai vannak, valamint megértheti, hogy ez a játék alkalmas-e az Ön játékmeneteihez. (x)

...

„Az életre szóló szerelem nem biztos, hogy kapcsolatként is működik” – László Viktória a TBR podcastben

...

Zilahi Anna: Kimozdulni abból a meggyőződésből, hogy az ember a világ közepe

...

Orvos-Tóth Noémi: Még mindig azt sulykoljuk a lányokba, hogy a női lét maga a szenvedés