Az új Ferrante-adaptáció előzetese sok feszültséget ígér

Az új Ferrante-adaptáció előzetese sok feszültséget ígér

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon nagy sikere volt Maggie Gyllenhaal új Elena Ferrante-adaptációjának, a film el is nyerte a legjobb forgatókönyv díját. Most megérkezett az új előzetese, amely alapján úgy tűnik, egy feszültségteli pszichológiai dráma született.

fk | 2021. október 20. |

Nő a sötétben című Elena Ferrante-regényt dolgozta fel The Lost Daughter címmel Maggie Gyllenhaal, aki a nyáron az adaptációval el is nyerte a legjobb forgatókönyv díját a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. A színésznő - aki nemcsak a forgatókönyvet írta, de ő is rendezte a filmet - soha nem titkolta, hogy rajong az olasz íróért, akit korábban „feminista hősének” nevezett. A Nő a sötétben hőse egy Leda nevű elvált nő, aki vakációra indul a tengerpartra. Ott megismerkedik egy családdal, amelynek egyik tagja, egy fiatal nő révén fontos szembesülésre kényszerül. Leda ugyanis karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

ELENA FERRANTE
Nő a sötétben
Ford.: Balkó Ágnes, Park Kiadó, 2021, 192 oldal
-

Már közzétették a film új előzetesét, amely alapján egy sötét pszichológiai drámával van dolgunk. Ledát Olivia Colman alakítja, a fiatal anyát, Ninát, pedig Dakota Johnson.

Közben Natalie Portmannel már forog az új Ferrante-adaptáció. Az Amikor elhagytak filmváltozata jelenleg előkészítési szakaszban van, a forgatókönyvet Maggie Betts írta, ő is fogja rendezni a filmet.

Ferrantét úgy igazán az elmúlt években fedezték fel maguknak a filmesek: az HBO sorozatot készít a Briliáns barátnőmből (állítólag már forog a harmadik évad), a Netflix és a Fandango pedig közösen gyárt sorozatot A felnőttek hazug életéből (kritikánk róla ITT olvasható, ITT pedig beleolvashattok a könyvbe).

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Művészet, anyaság és patriarchátus: beleshettünk Elena Ferrante és Marina Abramović privát levelezésébe 

A teljes anonimitásban alkotó Elena Ferrante és a világ előtt minden fájdalmát vállaló Marina Abramović a kortárs művészet két elképesztően fontos, meghatározó alakja. A nápolyi sikerregények írónőjének és a világ első számú performanszművészének emailváltásába most mi is bepillanthatunk. A levelezés összefoglalóját közöljük. 

...

Natalie Portmannel forog az új Ferrante-adaptáció

Natalie Portman lesz a főszereplője Elena Ferrante - eredetileg éppen 20 éve megjelent - regénye, az Amikor elhagytak adaptációjának.

...

Ferrante kedvencei között magyar könyv is akad

Negyven címet tartalmaz az a lista, melyet Elena Ferrante a kedvenc női szerzői által írt könyvekből állított össze. Az összeállításban vannak 20. századi klasszikusok és kortárs szerzők művei, nem mellesleg pedig egy magyar szerző könyve is.

Kiemeltek
...

12 új világirodalmi könyv, amit szerezz be júniusra

Atwood, Márquez, Palahniuk, Bolaño: csak pár név, akikre érdemes figyelni a következő hónapokban. Rengeteg izgalmas világirodalmi mű érkezik!

...

Székely Kriszta: A pályakezdés tele van tettvággyal és félelemmel

Székely Kriszta egy ösztöndíjprogram miatt döntötte el, hogy rendezéssel akar foglalkozni. 

...

Magyar színésznő játssza Jane Austent a BBC nagyszabású dokumentumsorozatában

Zsigmond Emőke bújik Jane Austen szerepébe a BBC produkciójában!

Jón Kalman Stefánsson: Semmi sem akadályozhatott meg az írásban

Jón Kalman Stefánsson: Semmi sem akadályozhatott meg az írásban

Jón Kalmann Stefánsson két magánkiadás után robbant be igazán. Ha nem fut utána egy kis kiadó, talán ma nem is ismernénk. Interjú.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A szexipar valósága: a testi piszkot le lehet mosni, a lelki megterhelést nem

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Szembenézni a halott testvérrel, akit mindig jobban szerettek

Gyerekirodalom
...

„Nem jöhetnek rá, hogy nem ember vagyok” – folytatódnak az alakváltó gyerekek kalandjai, olvass bele!

Olvass bele a Woodwalkers második részébe!

...

Amikor Hitler ellopta a rózsaszín nyuszimat: olvass bele a valaha írt egyik legfontosabb gyerekkönyvbe!

 Judith Kerr német származású brit szerző a saját és családja történetét írta meg gyerekkönyvében.

...

A gyerekek új barátai a született újrahasznosítók, a Kacatkák

Sally Gardner kétrészes könyvsorozatából sok mindent megtudunk a tengerek élővilágáról is, és arról, miért használjuk tévesen a „szemét” kifejezést.