A német Paul von Hartmann és a brit Hugh Legat Oxfordban tanuló diákok az 1930-as évek elején. A két fiatalember jelleme tűz és víz. Hartmann előszeretettel ugratja angol barátját hidegvére és zárkózottsága miatt, miközben vad szenvedéllyel veti bele magát hazája, Németország feltámadó nacionalizmusába. Legat ezzel szemben képtelen felülemelkedni a német nemzeti öntudat mögé rejtett antiszemitizmuson és faji ideológián. Velük együtt emberek milliói vakok az Európa egén gyülekező viharfelhőkre. Az élet és a politika a két jóbarát közé áll, akik elsodródnak egymástól.
1938: Németország bekebelezte Ausztriát. Most a Szudétavidék következik. Hitler háborúra készül, míg az angolok, Chamberlain miniszterelnök vezetésével, a békéért dolgoznak. A helyzet pattanásig feszült, és úgy tűnik, semmi sem tudja visszatartani Európát egy újabb háborútól. Olvass bele a könyvbe!
Tovább olvasokHat évvel később Legat az Egyesült Királyság miniszterelnökének, Neville Chamberlainnek a titkárságán dolgozik, Hartmann pedig tolmács Adolf Hitler stábjában. A Führer sárba tiporta a versailles-i békeszerződést: felállított egy hadsereget, a Wehrmachtot, visszaszerezte az ásványkincsekben gazdag Saar és a demilitarizált zónaként funkcionáló Rajna-vidéket, valamint elérte az Anschlusst, Ausztria és Németország egyesülését. Figyelmét most a Németországba ékelődő Csehszlovákia vonja magára. A németek lakta Szudétavidék jó ürügy az indulatok felkorbácsolásához. A cseheknek azonban érvényes katonai szerződése a franciákkal és az oroszokkal. Franciaországnak pedig az Egyesült Királysággal. A világ még soha nem állt ilyen közel egy újabb Nagy Háború kitöréséhez.
A kiábrándult Hartmann összeesküvést sző számos, a nácizmusra igent mondani képtelen, magas rangú katonai vezetővel. Ahhoz azonban, hogy felléphessenek a Führer ellen, az kell, hogy Hitler háborúba sodorja az országot. Mert „bűncselekmény nélkül nincs letartóztatás.” A fonák helyzet megoldását pont a britek torpedózhatják meg: a végletekig békepárti Chamberlain Münchenben készül tárgyalóasztalhoz ülni Hitlerrel, Mussolinivel és a francia miniszterelnökkel, Daladier-vel, hogy előmozdítsák a békés megoldást. Hartmann birtokába kerül egy dokumentum, amely bizonyítja, hogy a békekonferencia eredményétől függetlenül Hitler hódító háborút tervez. Kész átadni az iratot a briteknek, ha olyan személyt küldenek, akiben ő is megbízik. Hartmann és Legat ismét találkoznak Münchenben.
A történelem menetének ismeretében is letehetetlenül izgalmas Robert Harris története, amely mindössze négy napot ölel föl, mégis korrekt képet fest a pattanásig feszült háborús hisztériáról. Bár két főhőse kitalált karakter, az író sokat merített Adam von Trott és A.L. Rowse valódi alakjaiból. Trott német jogász és diplomata volt, aki tevékenyen részt vett az ellenállásban, többek közt Stauffenberg ezredes Hitler elleni meghiúsult merényletében. Oxfordban ismerkedett össze a brit író Rowse-zal, aki plátói érzelmeket táplált iránta.
A cselekmény történelmi háttere viszont mellőzi a fikciót: a Hitler ellenzékét tömörítő Oster-összeesküvés szálai, a titkos Hossbach-memorandum a „németfaji közösség életterének növeléséről”, a müncheni békekonferencia, Chamberlain és Hitler földerengő alakjai adnak hitelességet a történetnek. Egyben bepillantást nyújt a Downing Street 10. szám alatt, a miniszterelnök rezidenciáján és a szomszédos Kabinetirodában folyó lázas diplomáciai munkába éppúgy, mint a német külügyminisztériumban a berlini Wilhelmstrassén. Harris egy perc üresjáratot sem enged.
Chamberlain Harrisnél idealista, aki kétségbeesetten küzd a békéért, mert félti a Brit Birodalmat a többfrontos háborútól (Európában Németország, a Földközi-tengeren Olaszország, a Távol-Keleten pedig Japán veszélyezteti a határait). A Hossbach-memorandummal a kezében is mindent alárendel a békének. Tisztában van vele, hogy
a diplomácia kétélű fegyver. Nem csak előmozdíthat, hanem gúzsba is köthet.
Ahogy azt legutóbb Ken Follett Sohájában is olvashattuk. Hitler pedig szörnyetegként tűnik föl.
A Netflix adaptációja elsősorban a szereposztás terén kiemelkedő: George MacKay már Sam Mendes 1917 című háborús drámájában is játszott, a brit Legat karót nyelt figurájaként most is hiteles. A német Jannis Niewöhner Hartmannként pedig ezer fokon lángol hol Hitlerért, hol ellene – amerről éppen a történelem szele fúj. A főszereplőkön kívül azonban a mellékszereplők is remekelnek: Jeremy Irons naiv Chamberlainje vagy épp a Becstelen brigantyk Hellstrom őrnagya, August Diehl, aki ügyes dramaturgiai húzásként – szemben a regénnyel – Hartmann régi cimborájaként bújik az SS-egyenruhájába.
Christian Schwochow rendező patikamérlegen adagolja a feszültséget, és sajnos az érzelmeket is. Legat családi drámája a mozgóképen elsikkad; csupán annyit kapunk belőle, ami épp feltétlenül szükséges a karakter megértéséhez. Harris a regényben kevésbé szigorúbb: a brit titkárt a nejével való kapcsolatán keresztül, a német tolmácsot pedig heves vérmérsékletén át árnyalja. Sem a könyv, sem a film nem időz el magán a négyhatalmi megegyezésen, ahol a cseheket beáldozzák az illékony békéért cserébe. Az adaptációból az is kimarad – a könyvből szerencsére nem –, hogy a cseh küldöttség egy szobába zárva kibiceli végig a hazájukat felkoncoló békeegyezményt.
Schwochow viszont jól megragadja a történet mozgalmasságát, és ülteti át feszült thrillerré a képernyőre.
Robert Harris regényeit előszeretettel adaptálják mozgóképre: legutóbb Roman Polanski mutatta be Alfred Dreyfuss kapitány meghurcoltatását a Tiszt és kém: A Dreyfuss-ügyben, de említhetnénk az Enigmát Kate Winslettel, a Sztálin titkait kutató Arkangyalt Daniel Craiggel vagy az alternatív történelemben megmerülő Harmadik Birodalmat Rutger Hauerrel. A München szépen illeszkedik a sorba.