Ken Follett legújabb regénye, a Soha egy sokszereplős kalandregény, amely lerántja a leplet az önpusztító hajlamú emberiségről, amely tüzelésre készen tart tömegpusztító fegyvereket. Follett hat ember nézőpontjából meséli el a történetet: a titkosügynökök és magas rangú állami tisztviselők közt megtalálható a kisember is. A regény helyszínei politikai thrillerhez méltón sokszínűek: az Amerikai Egyesült Államok, Afrika, Kína és Észak-Korea állnak a történet fókuszában. A sztori az afrikai Csádban veszi kezdetét, ahol az amerikaiak terroristákat üldöznek, a franciák, volt gyarmatukról lévén szó, védik az érdekeltségeiket. Csád eközben mérgesen feszül a szomszédos Szudánnak, és vice versa, a politikai szálak pedig messze kígyóznak nyugatra és keletre.
Az író erre az egész világot egybefonó nemzetközi hálóra hívja föl a figyelmet, amelyet, ha bármely kis állam megrángat, abba az egész világ belerezdül.
A törékeny egyensúly felbomlásához pedig nem sok kell. Az elsőnek eldőlő dominó további pusztító politikai folyamatokat idézhet elő, amelyeket csak diplomáciával lehet megzabolázni. Vagy ha nem, a konfliktus elsöpörheti a világot.
Milyen tanulságokkal szolgálhat az első világháború napjaink politikusainak? A novemberben megjelenő Neverről árult el részleteket Ken Follett egy online sajtótájékoztatón.
Tovább olvasokFollett regénye éppen azért jó, mert hősei nem személytelen, kétdimenziós karakterek,
hanem saját kultúrközegükben élő, lélegző figurák. Mint Tamara Levit CIA elemző, aki éppoly otthonosan mozog a terepen, akárcsak a diplomáciai körökben. Jöjjön megállítandó terrortámadás vagy fájjon a fogunk bizalmas információkra a csádi kormányzatból, rá biztosan számíthatunk. Tamara az erős, független nő megtestesítője, aki ott keresi a boldogságát, ahol nem lenne szabad. Gyengéd érzelmeket táplál a francia titkosszolgálat tisztje, Tabdar Sadoul iránt, akivel közösen ügyködnek azon, hogy stabilizálják az afrikai térséget. Amit persze rendre ellehetetlenítenek diktátorok, terroristák, drogkereskedők, embercsempészek vagy hímsoviniszta feljebbvalók.
Abdul libanoni-amerikai, a CIA beépített terepügynöke, aki a Szaharában követi a kábítószer útját. A drog a terroristák legfőbb bevételi forrása. A sokat megélt Abdul sorsa akaratlanul is összefonódik egy özvegyasszonyéval, Kiával, aki Franciaországba igyekszik kétéves fiával a jobb élet reményében. Általuk bepillantást nyerhetünk Afrika kevésbé ismert oldalába: a drog, az embercsempészet és a terrorizmus összefonódásába, ahol a túlélés záloga, ha az ember szemet huny, és csak a saját dolgával törődik.
Ken Follett ma egyike a világ legsikeresebb bestseller-szerzőinek, történelmi regényeiből és thrillereiből több mint 150 millió példányt értékesítettek szerte a világon.
Tovább olvasokEz a férfiközpontú világ olykor nem sokban különbözik az elnyomó nyugati civilizációtól: az egyenjogúság – faji, nemi vagy vallási alapon – névleges vagy megtűrt csupán. Szerencsére erre időnként rácáfol maga az egyén. Itt van mindjárt az Amerikai Egyesült Államok első női elnöke, Pauline Green személyében. Határozott, okos asszony, akinek a vérében van a diplomácia. Ezt bizonyítja egy látszólag mellékes fiaskó fantasztikus megoldása a regényben: Green kamasz lánya összekülönbözik a tanárával, amikor egyenlőségjelet merészel húzni a náci holokauszt és az amerikai őslakosok legyilkolása közé. Az elnök elképesztő diplomáciai érzékkel vezeti rá a lányát a konfliktus megoldására úgy, hogy pusztán kérdéseket tesz fel neki.
Ugyanakkor az empatikus megközelítés elé akadályt gördíthet a politikai szükségszerűség,
amelyet kőbe vésnek az előre gyártott protokollok. Mikor vetne be az Egyesült Államok atombombát egy konfliktusban? Green szerint:
- Ha minden más békés megoldással megpróbálkoztak, és azok kudarcot vallottak.
- Ha a konfliktus minden más, nem nukleáris fegyverrel sem oldható meg.
- Ha amerikai életek kerülnek veszélybe.
Amikor a lánya szembesíti vele az elnököt, hogy mindezek teljesülése esetén az anyja azt kockáztatja, hogy kiirtja az emberiséget, a válasz több, mint meglepő: „Igen, azt, és ha nem lennék képes igennel válaszolni erre a kérdésre, akkor nem lehetnék elnök.” Fölmerül a kérdés, hogy miért összpontosulhat ekkora hatalom egyetlen ember kezében?
Egy gyorsan kibontakozó nemzetközi válság könnyen oda sodorhatja Greent, hogy ezt az elkötelezettségét megmérettesse. Politikai ellenfelei ki is használják a helyzetet, ráadásul az asszonyt magánéleti gondok is nyomasztják: érzelmi eltávolodása a First Gentlemantől, és lánya kamaszos lázadásai megnehezítik az életét.
Kína a történelmi hagyományok és a kommunista múlt közt őrli föl a mai ifjúságot. Csang-kaj igazi bíborban született, ám elsősorban gyors észjárása és diplomáciai érzéke repítette a külföldi hírszerzés miniszterhelyettesének posztjáig. Reformgondolkodása azonban célponttá is teszi a régi vágású kommunisták szemében. Mindenki veszélyes, aki az országhoz hű, és nem a Párthoz. Miközben Csang egyre elkeseredettebben próbálja képviselni a józan ész hangját a kormányban, bármire hajlandó, hogy megvédje Kínát a külső, és legfőképp a belső, fanatikus ellenségeitől.
Fájóan ismerős képet kapunk az önmagát felfaló kommunizmusról, egy saját kísérteteivel árnyékharcoló világhatalomról, amely képtelen megbékélni a múltjával.
Mi köze van két, egymással torzsalkodó afrikai országnak a messzi Kínához és Észak-Koreához? Hogyan eszkalálódhat egy helyi csetepaté világméretű konfliktussá? Van-e joga bárkinek is atomfegyverhez nyúlni? Milyen következményekkel járhat egy atomháború? Ken Follett megfelelően árnyalt karaktereivel válaszolja meg ezeket a kérdéseket és kissé didaktikus módon, de logikusan, közérthetően és üresjáratok nélkül vezet minket kalandregényében az apokalipszis kapujáig.
Borítókép: Ken Follett egy hidegháborús bunkerben Kelvedon Hatch-ben, London északkeleti részén. Fotó: Peter Ritson
