Ken Follett legújabb regénye, a Soha egy sokszereplős kalandregény, amely lerántja a leplet az önpusztító hajlamú emberiségről, amely tüzelésre készen tart tömegpusztító fegyvereket. Follett hat ember nézőpontjából meséli el a történetet: a titkosügynökök és magas rangú állami tisztviselők közt megtalálható a kisember is. A regény helyszínei politikai thrillerhez méltón sokszínűek: az Amerikai Egyesült Államok, Afrika, Kína és Észak-Korea állnak a történet fókuszában. A sztori az afrikai Csádban veszi kezdetét, ahol az amerikaiak terroristákat üldöznek, a franciák, volt gyarmatukról lévén szó, védik az érdekeltségeiket. Csád eközben mérgesen feszül a szomszédos Szudánnak, és vice versa, a politikai szálak pedig messze kígyóznak nyugatra és keletre.
Az író erre az egész világot egybefonó nemzetközi hálóra hívja föl a figyelmet, amelyet, ha bármely kis állam megrángat, abba az egész világ belerezdül.
A törékeny egyensúly felbomlásához pedig nem sok kell. Az elsőnek eldőlő dominó további pusztító politikai folyamatokat idézhet elő, amelyeket csak diplomáciával lehet megzabolázni. Vagy ha nem, a konfliktus elsöpörheti a világot.
Follett regénye éppen azért jó, mert hősei nem személytelen, kétdimenziós karakterek,
hanem saját kultúrközegükben élő, lélegző figurák. Mint Tamara Levit CIA elemző, aki éppoly otthonosan mozog a terepen, akárcsak a diplomáciai körökben. Jöjjön megállítandó terrortámadás vagy fájjon a fogunk bizalmas információkra a csádi kormányzatból, rá biztosan számíthatunk. Tamara az erős, független nő megtestesítője, aki ott keresi a boldogságát, ahol nem lenne szabad. Gyengéd érzelmeket táplál a francia titkosszolgálat tisztje, Tabdar Sadoul iránt, akivel közösen ügyködnek azon, hogy stabilizálják az afrikai térséget. Amit persze rendre ellehetetlenítenek diktátorok, terroristák, drogkereskedők, embercsempészek vagy hímsoviniszta feljebbvalók.
Abdul libanoni-amerikai, a CIA beépített terepügynöke, aki a Szaharában követi a kábítószer útját. A drog a terroristák legfőbb bevételi forrása. A sokat megélt Abdul sorsa akaratlanul is összefonódik egy özvegyasszonyéval, Kiával, aki Franciaországba igyekszik kétéves fiával a jobb élet reményében. Általuk bepillantást nyerhetünk Afrika kevésbé ismert oldalába: a drog, az embercsempészet és a terrorizmus összefonódásába, ahol a túlélés záloga, ha az ember szemet huny, és csak a saját dolgával törődik.
Ken Follett ma egyike a világ legsikeresebb bestseller-szerzőinek, történelmi regényeiből és thrillereiből több mint 150 millió példányt értékesítettek szerte a világon.
Tovább olvasokEz a férfiközpontú világ olykor nem sokban különbözik az elnyomó nyugati civilizációtól: az egyenjogúság – faji, nemi vagy vallási alapon – névleges vagy megtűrt csupán. Szerencsére erre időnként rácáfol maga az egyén. Itt van mindjárt az Amerikai Egyesült Államok első női elnöke, Pauline Green személyében. Határozott, okos asszony, akinek a vérében van a diplomácia. Ezt bizonyítja egy látszólag mellékes fiaskó fantasztikus megoldása a regényben: Green kamasz lánya összekülönbözik a tanárával, amikor egyenlőségjelet merészel húzni a náci holokauszt és az amerikai őslakosok legyilkolása közé. Az elnök elképesztő diplomáciai érzékkel vezeti rá a lányát a konfliktus megoldására úgy, hogy pusztán kérdéseket tesz fel neki.
Ugyanakkor az empatikus megközelítés elé akadályt gördíthet a politikai szükségszerűség,
amelyet kőbe vésnek az előre gyártott protokollok. Mikor vetne be az Egyesült Államok atombombát egy konfliktusban? Green szerint:
- Ha minden más békés megoldással megpróbálkoztak, és azok kudarcot vallottak.
- Ha a konfliktus minden más, nem nukleáris fegyverrel sem oldható meg.
- Ha amerikai életek kerülnek veszélybe.
Amikor a lánya szembesíti vele az elnököt, hogy mindezek teljesülése esetén az anyja azt kockáztatja, hogy kiirtja az emberiséget, a válasz több, mint meglepő: „Igen, azt, és ha nem lennék képes igennel válaszolni erre a kérdésre, akkor nem lehetnék elnök.” Fölmerül a kérdés, hogy miért összpontosulhat ekkora hatalom egyetlen ember kezében?
Egy gyorsan kibontakozó nemzetközi válság könnyen oda sodorhatja Greent, hogy ezt az elkötelezettségét megmérettesse. Politikai ellenfelei ki is használják a helyzetet, ráadásul az asszonyt magánéleti gondok is nyomasztják: érzelmi eltávolodása a First Gentlemantől, és lánya kamaszos lázadásai megnehezítik az életét.
Kína a történelmi hagyományok és a kommunista múlt közt őrli föl a mai ifjúságot. Csang-kaj igazi bíborban született, ám elsősorban gyors észjárása és diplomáciai érzéke repítette a külföldi hírszerzés miniszterhelyettesének posztjáig. Reformgondolkodása azonban célponttá is teszi a régi vágású kommunisták szemében. Mindenki veszélyes, aki az országhoz hű, és nem a Párthoz. Miközben Csang egyre elkeseredettebben próbálja képviselni a józan ész hangját a kormányban, bármire hajlandó, hogy megvédje Kínát a külső, és legfőképp a belső, fanatikus ellenségeitől.
Fájóan ismerős képet kapunk az önmagát felfaló kommunizmusról, egy saját kísérteteivel árnyékharcoló világhatalomról, amely képtelen megbékélni a múltjával.
Mi köze van két, egymással torzsalkodó afrikai országnak a messzi Kínához és Észak-Koreához? Hogyan eszkalálódhat egy helyi csetepaté világméretű konfliktussá? Van-e joga bárkinek is atomfegyverhez nyúlni? Milyen következményekkel járhat egy atomháború? Ken Follett megfelelően árnyalt karaktereivel válaszolja meg ezeket a kérdéseket és kissé didaktikus módon, de logikusan, közérthetően és üresjáratok nélkül vezet minket kalandregényében az apokalipszis kapujáig.
Borítókép: Ken Follett egy hidegháborús bunkerben Kelvedon Hatch-ben, London északkeleti részén. Fotó: Peter Ritson
