Újranyitják Tolkien és Lewis kedvenc pubját

Újranyitják Tolkien és Lewis kedvenc pubját

Jóváhagyták a 20. század világhírű szerzői, J. R. Tolkien és C. S. Lewis által is gyakran látogatott kocsma újranyitásának terveit.

bs | 2025. november 10. |

Az Oxfordban található The Eagle and Child körülbelül 1840-ben épült, ma az amerikai techmilliárdos, Larry Ellison cégének a tulajdona. A műemlékvédelem alatt álló épület 2020 óta zárva tart, most azonban engedélyt adtak a felújításra. Az Inklings irodalmi kör tagjai – köztük Tolkien és Lewis – gyakran találkoztak itt.

Technológiai cég találkozóhelye lesz a pubból

A kocsma nagy része „könnyű átalakításokon” megy majd keresztül, beleértve a híres Rabbit Roomot is, ahol A Gyűrűk Ura és a Narnia krónikái szerzői sokszor megfordultak.

Egy új étkezőt is kialakítanak majd, míg a két szomszédos épület alsó szintjéből kávézó lesz.

Az értesülések szerint a terv „megőrzi a The Eagle and Child egyedi jellegét, és tiszteletben tartja annak sokrétű történetét”. A kocsma és a kávézó fölötti területet ugyanakkor a tulajdonos cége fogja birtokba venni, és a vendéglátóegységeket is vélhetően sűrűn látogatni fogják.

„A tervhez tartozik egy újonnan parkosított kert, illetve egy felújított átjáró is a kávézó és a kocsma között – új közösségi terek, amelyek könnyedén átváltoznak a nappalból az éjszakába” – olvasható a BBC oldalán.

(BBC)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Képregényben tér vissza Tolkien, látványos újrakiadást kap A hobbit

Szép illusztrációkon keresztül élhetjük újra a kalandot. 

...

Most megtudhatod, Tolkien hogyan írta meg a Helm-szurdoki csata jelenetét

Mindig is kíváncsi voltál, hogyan alkothatta meg Tolkien A Gyűrűk Ura-világát? Ez a könyvsorozat minden kérdésedre választ ad.

...

A háború pokla nyomot hagyott Tolkienben

Ha szeretnél többet tudni A Gyűrűk Ura legendás szerzőjének életéről, akkor itt a tökéletes alkalom.

Kiemeltek
...

Egy kisváros, ami még az öngyilkosokból is hasznot húz és meglincseli a hősét

Kritika Gerard Donovan regényéről.

...

„A klímaaggodalom egy teljesen racionális reakció” – interjú Solveig Roepstorff dán pszichológussal

Mennyire számítanak a kis lépések, ha a klímaváltozásról van szó? Solveig Roepstorff pszichológus elárulja.

...

Mágneses terek – a szlovák Lukaš Cabala könyvéről

Lukaš Cabala Emlékszel majd Trencsénre? című regényéből kedvet kapsz megnézni a várost.

A regény, amely megváltoztatja, ahogyan egy festményre tekintesz – interjú Thomas Schlesser francia íróval

A regény, amely megváltoztatja, ahogyan egy festményre tekintesz – interjú Thomas Schlesser francia íróval

„Az olvasók érzik, hogy ez a könyv több, mint bevezetés a művészettörténetbe.”

Szerzőink

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Egy kisváros, ami még az öngyilkosokból is hasznot húz és meglincseli a hősét

Hírek
...

Hogyan mondható el a középkorúság története? – Jövőre érkezik az új Grecsó-kötet!

...

Barnás Ferenc regénye megjelent angolul

...

2025-ben ezek voltak Barack Obama kedvenc könyvei

...

„Több mint egy milliót buktam” – Grecsó Krisztián a pályája elejéről mesélt