Neil Gaiman adaptálja a cyberpunk ősszövegét

Forgatókönyvíróként már szerzett tapasztalatot a Sandmannel és az Elveszett próféciákkal, most Samuel Delany Nova című regényéből készít sorozatot a Prime-nak.

sa | 2023. július 14. |

Mindez úgy derült ki, hogy a New Yorker portrét írt a 81 éves irodalomkritikus, író és esszéista Delanyról, amihez meginterjúvolták Gaimant is, az író pedig megemlítette a projektet (a Prime viszont még nem erősítette meg). A brit szerző szerint Delany munkái olyanok, mintha tenne egy lépést a költészet felé, ez pedig nagyban inpirálta Gaimant például a Sandmanben. 

Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot
Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot

Szép Eszter képregénykutatóval beszélgettünk Gaiman képregényéről, a netflixes sorozatról és a Sandman-világ szimbolikájáról. Spoileres kibeszélő.

Tovább olvasok

A Nova 1968-ban jelent meg, és a cyberpunk korai előfutárának tartják. A cselekmény a távoli jövőben játszódik, ahol csillagközi birodalmak küzdenek az Illyrion nevű anyagért, ez ugyanis az űrutazás és a terraformálás alapja. Egy kapitány a csapatával veszélyes küldetésre indul, hogy egy nóvából szerezze meg az Illyriont.

A Nova gazdagon mozgatja a kultúrtörténeti rétegeket (Grál, Tarot stb.) és témákat, beszél az alkotási folyamat kihívásairól, rasszkérdésekről, ember és gép viszonyáról, elidegenedésről. A regényt jelölték Hugo-díjra, és Gaiman mellett olyan szerzőket inspirált, mint William Gibson és Octavia Butler (aki egy rövid ideig Delany írói műhelyébe is járt).

(CBR)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Neil Gaiman egy ausztrál vonósnégyessel közösen készítette el első albumát

A Sandman szerzője több olyan regényt és képregényt írt, melyekből sorozatokat, filmeket készítettek. Most azonban a zenére fókuszál.

...

Neil Gaiman beszélő mongúz lesz a Fodor Nándorról szóló filmben

A filmet valamikor 2023-ban mutatják be, egyelőre annyit lehet róla tudni, hogy vígjáték lesz. És mivel lesz benne beszélő mongúz, Simon Pegg és Neil Gaiman is, mi valami jóféle őrült elborulásra számítunk.

...

Neil Gaiman is aláírta az írók petícióját, hogy a műveik e-könyvként is elérhetőek legyenek a könyvtárakban

Több mint háromszáz író írt alá egy petíciót, amiben azért állnak ki, hogy az olvasók e-book formájában is kikölcsönözhessék a könyveiket a könyvtárból. A levelet a digitális jogokkal foglalkozó nonprofit szervezet, a Fight for the Future adta ki. 

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

SZÓRAKOZÁS
...

Jacob Elordi a Föld egyik utolsó túlélője Ridley Scott posztapokaliptikus filmjében

Kijött a Ridley Scott-féle Kutya csillagkép előzetese.

...

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

Hogyan lehetett egy menő és társadalmilag érzékeny sorozatot ennyire elrontani? Mi köze van a vallásnak az öntörvényű gyilkoláshoz? Kritika. 

...

5 évadosra nyúlhatna a Hét királyság lovagja, és ez még csak Egg gyerekkoráról szólna

Ira Parker, a showrunner összesen 15 évadról álmodozik.

...

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor?

...

Így ír történelmi regényt a Z generáció – Kibeszéltük a Lázár című bestsellert!

...

„A sorsszerűségről beszél” – Biró Zsombor Aurél kedvenc regényéről mesél az Alkotótárs podcastben

Jó szívvel ajánljuk
Zöld
A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve
...
Zöld

A Microsoft-vezér szerint bármi szabad préda, ami a netre felkerül

A Microsoft AI csoportjának vezetője sommás véleményt fogalmazott meg az internetes szerzői jogokról. Egy interjúban azt mondta, szerinte bármi, amit a felhasználók közzétesznek a weben, az bárki számára szabadon másolható és továbbgondolható.

Kiemeltek
...

Szabó T. Anna: A legbátrabb a pályakezdő, aki leírja az első sort

Bemutatjuk a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj 2026-os zsűrijét: Szabó T. Anna beszél alkotásról, magányról és bátorságról.

...

Tompa Andrea: A testek csak együtt tudnak felszabadulni

Hogyan lehet írni a homoszexualitásról, ha a hatalom kisajátítja a nyelvet? És mi kell a testek felszabadításához?

...

Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi: A 90-es évek eleje nagyon hasonlított ahhoz, ami most van

Hogyan írhat két író egy regényt? És miért hasonlít a 30 évvel ezelőtti Magyarország a maira? Beszámoló Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi Hullámzó horizont című kötetbemutatójáról.