Cannes-ban mutatják be a legszebb francia szöveg új adaptációját

Cannes-ban mutatják be a legszebb francia szöveg új adaptációját

A három testőr alkotóinak új kosztümös filmjét a 77. Cannes-i Filmfesztiválon láthatja először a közönség. A Monte Cristo grófja várhatóan ősszel kerül a hazai mozikba, a magyar előzetes viszont már most megérkezett.

vn | 2024. május 18. |

Alexandre Dumas regényét az a Matthieu Delaporte és Alexandre de la Patellière adaptálta nagyvászonra, akik A három testőr: D'Artagnan (2023) és A három testőr: Milady (2023) című filmek forgatókönyvét is jegyzik. A Monte Cristo grófját versenyen kívül vetítik Cannes-ban.

Hamis vádak alapján

A friss Monte Cristo adaptáció főszereplője egy fiatal tengerész, Edmond Dantès, akit hamisan vádolnak árulással, majd tárgyalás nélkül bebörtönzik If várába, egy Marseille melletti erődítménybe. Sok évnyi fogság után sikerül megszöknie, hogy Monte Cristo grófjaként bosszút álljon azokon, akik hamisan vádolták meg.

A Monte Cristo grófja legújabb feldolgozását a közönség a május 16-án kezdődött 77. Cannes-i Filmfesztiválon láthatja először, versenyen kívül. Cannes-ban egyébként olyan alkotásokat vetítenek, mint a Furiosa: Történet a Mad Maxből,

a legnagyobb érdeklődéssel azonban Francis Ford Coppola Megalopolisát várják a rajongók.

A legszebb francia irodalmi szöveg

Az írópáros igazi mítoszként jellemezte a Monte Cristo grófját, amelyben a kaland és a thriller műfaja egy szenvedélyes szerelmi történettel keveredik.

A nagyszabású film közel 50 millió euróból készült, ami kiemelkedően magasnak számít európai filmek esetében. A Pathé vezérigazgatója, Ardavan Safaee elmondta, hogy a vállalat büszke arra, hogy „vászonra viheti a legszebb francia irodalmi művet, egy olyan történetet és karaktert,

amely oly sokakat inspirált Franciaországban és szerte a világon”.

A Monte Cristo grófja várhatóan 2024 őszén kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában.

Fossás: ADS, MTI

Nyitókép: ADS / YouTube

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Cserna-Szabó András: A túlfűszerezett Dumas

...

6 adaptáció, amivel a Ghibli stúdió elrabolta a szívünket

Kedden indul a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, amin tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap a Ghibli animációs filmstúdió. Cikkünkben összegyűjtöttük a kedvenc adaptációinkat a Ghiblitől.

...

Magyar rendezőért is szoríthatunk Cannes-ban

Számos hollywoodi sztár és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendező részvételével startol kedd este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

A hét könyve
Kritika
Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?
Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia új regénye három generáció női tagjain keresztül beszél nagyon érzékeny családi dinamikákról. Interjú.

Az ember több évezreddel ezelőtt megtanult okosan gyilkolni, és ma is jól alkalmazza - Olvass bele Rachel Kushner politikai thrillerébe!

Az ember több évezreddel ezelőtt megtanult okosan gyilkolni, és ma is jól alkalmazza - Olvass bele Rachel Kushner politikai thrillerébe!

Hogyan maradhatott életben az emberi faj, ha volt egy magunknál is nagyobb ellenségünk? 

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Nem értenünk, hanem érzékelnünk kell a természetet – Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjéről

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!