Magyar rendezőért is szoríthatunk Cannes-ban

Magyar rendezőért is szoríthatunk Cannes-ban

Számos hollywoodi sztár és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendező részvételével startol kedd este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 21 film versenyez az Arany Pálmáért, köztük Wes Anderson, Aki Kaurismaki, Ken Loach, Wim Wenders új filmjei, valamint Martin Scorsese David Grann bestselleréből készített háromórás eposza. A világ egyik legrangosabb filmes találkozóján Magyarországot három női alkotó képviseli: Buda Flóra Anna 27 című animációja a rövidfilmes programban versenyez, amelynek Enyedi Ildikó a zsűrielnöke, míg Elek Judit 1969-ben készült Sziget a szárazföldön című filmje a felújított alkotásokat bemutató Cannes Classics válogatásába kapott meghívást.
Vass Norbert | 2023. május 16. |

A vörös szőnyeget alighanem kiterítették már a Croisette körúton található Fesztivál- és Kongresszusi Palota elé, és az előttünk álló napokban olyan hírességek sétálnak majd végig rajta, mint az Indiana Jones és a sors tárcsája premierjére odautazó Phoebe Waller-Bridge és Harrison Ford, a Maiwenn rendezte kosztümös drámában látható Johnny Depp, a Todd Haynes May/December című alkotásának főszereplőiként Cannes-ba érkező Julianne Moore és Natalie Portman, az Asteroid City című Wes Anderson-film világpremierjét megtekintő Tilda Swinton, Adrien Brody és Margot Robbie vagy a kedd esti nyitóünnepségen az életművéért tiszteletbeli Arany Pálmában részesülő Michael Douglas.

A kétszeres Arany Pálma-díjas svéd Ruben Östlund vezette zsűri 21 film közül választja ki 2023 fődíjasát.

A jelöltek közül Wim Wendersnek, Nanni Morettinek, Koreeda Hirokazunak, Nuri Bilge Ceylannak van már Arany Pálmája, a 86 éves Ken Loach pedig kétszeres fődíjas. A filmművészet egyik legértékesebb szobráért versenybe szálló filmek harmadát ‒ vagyis összesen hét alkotást ‒ jegyzik idén női rendezők. Ilyenre még nem volt példa a seregszemle történetében.

Ott lesz a versenyprogramban Martin Scorsese Killers of the Flower Moon című mozija is, amely az amerikai bűnüldözés egyik legsötétebb fejezetét, illetve az FBI születését viszi színre.

A Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével készült mozi David Grann Megfojtott virágok címmel 2018-ban magyarul is megjelent bestsellerét adaptálta filmvászonra.

A történet az 1920-as években, Oklahomában játszódik, akkoriban, amikor kiderült: az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik az őslakos osszázs törzs földjei alatt. A hír hallatán kalandorok és vállalkozók tömege érkezett a meggazdagodás reményében a prérire, ahol nemsokára egy rejtélyes gyilkosságsorozat vette kezdetét. Ennek a felgöngyölítését ígéri a maratoni hosszúságú film.

david grann
Megfojtott virágok - Az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete és az FBI születése
Ford. Babits Péter, Bookline Könyvek, 2019, 353 oldal
David Grann: Megfojtott virágok könyv

Bemutatnak Cannes-ban egy másik jelentősnek ígérkező adaptációt is. Jonathan Glazer The Zone of Interest című, egy náci parancsnok és felesége álmaira fókuszáló, Martin Amis regénye alapján készült moziját.

A koronavírus-járványt követően idén először térnek vissza a fesztivál hivatalos programjaiba kínai és iráni alkotások, és Cannes történetében először fognak bemutatni mongol filmet. Valamennyi nagy amerikai stúdió igent mondott a szervezők meghívására, és a részvételi feltételeknek megfelelően először moziban mutatják be a versenyfilmjeiket, mielőtt azok hozzáférhetővé válnak az interneten. Egyedül a Netflix vitatja ezt a szabályt, így a platform által gyártott filmek nem indulhatnak az Arany Pálmáért idén.

A fesztivál kedd este, a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film versenyen kívüli díszbemutatójával nyílik meg, a záróünnepséget pedig – amelynek keretében Enyedi Ildikó adja majd át a legjobb rövidfilm rendezőjének járó Arany Pálmát – május 27-én rendezik.

Forrás: MTI / Indiewire  Fotó: imbd.com

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A feleségem történetét szeretik a francia kritikusok, Enyedi IIdikó elemezte is a filmjét

A franciák mintha más filmet láttak volna, mint az amerikaiak. Enyedi Ildikó pedig hosszasan elemezte a fimjét a sajtótájékoztatóján.

...

Enyedi Ildikót és a filmet állva tapsolták meg Cannes-ban, a kritikusok nincsenek elájulva

Szerdán bemutatták Enyedi Ildikó új filmjét a Cannes-i Filmfesztiválon. Elolvastuk az első kritikákat.

...

Murakami novellája vihart kavart, most film készült belőle

Egyetlen japán film száll versenybe a cannes-i Arany Pálmáért, ez pedig nem más, mint Hamagucsi Rjuszuke Drive My Car című filmje, amely Murakami Haruki Vezesd az autóm - férfiak nők nélkül című új novelláját dolgozta fel.

SZÓRAKOZÁS
...

Ez a fantasy sorozat lehet a következő Trónok harca az Apple TV-n

Az Apple TV Brandon Sanderson több regényének jogait is megvásárolta.

...

Erről a fiatal íróról fantáziál Rachel Weisz a Netflix új sorozatában

A sorozat március 5-én jön a Netflixre.

...

Kiderült, ki lesz A sógun 2. évadának főszereplője

Újabb hírek érkeztek a 18 Emmy-díjas, nagysikerű sorozatról.

...

Tóth Marcsi: Nézed, hogy a pályatársaid elhúznak melletted, te pedig még mindig az első köteteden dolgozol

...

Barnás Ferenc: Az önfeledt állapotról idővel kiderül, hogy hazugság

...

18 kényelmetlen, de velünk maradó olvasmány: véget ért a Margó Könyvek sorozat

Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?

Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?

„Bosch nincs sehol. Ott maradt üzekedni egy hortenziával, míg én az irodai mailjeimet olvasgatom.”

Szerzőink

sza
sza

Nosztalgiáznál? Mutatunk öt meghatározó könyvet 2016-ból!

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Frankenstein megalkotóját nem a horror érdekelte, hanem a tudomány – 175 éve halt meg Mary Shelley