Látványosnak ígérkezik a netflixes Meggyőző érvek

Látványosnak ígérkezik a netflixes Meggyőző érvek

ro | 2022. június 15. |

Július 15-én debütál a Netflixen a legújabb Jane Austen-adaptáció, a Meggyőző érvek, amelynek megérkezett az első előzetese. Ez alapján igazán parádés filmre számíthatunk, olyan színészek főszereplésével, mint Dakota Johnson vagy Henry Golding.

A Meggyőző érvek Jane Austen utolsó befejezett regénye, amely 1817-ben, már a szerző halála után posztumusz jelent meg. Sokan ezt tartják Austen legérettebb és legkiforrottabb művének, amelynek témaválasztása, szemléletmódja és hősnője is eltér a korábban megszokottaktól. A regény főszereplője, Anne Elliott (őt játssza Dakota Johnson), a nagy múltú Kellynch kastély urának második lánya, 19 éves korában egy végzetesnek tűnő döntést hozott, amikor hallgatva mások tanácsára felbontotta eljegyzését és lemondott szerelméről. A családjára kényszerített hatalmas változásoknak - és a történelemnek - köszönhetően nyolc évvel később alkalma nyílik tisztázni érzelmeit, csak kérdés, hogy egyáltalán megkapja-e rá a lehetőséget.

A kötetet kitárgyaltuk Az Austen-projekt podcast-sorozatunkban is, ezt itt tudjátok visszahallgatni:

A Meggyőző érvek egy romantikus bosszú krónikája [Az Austen-projekt]
A Meggyőző érvek egy romantikus bosszú krónikája [Az Austen-projekt]

Jane Austen utolsó befejezett könyvét, a Meggyőző érveket tárgyalja ki Az Austen-projekt hatodik adása, melyben szó esik családi befolyásolásról, előre nem látott társadalmi mobilizációról, és persze a napoleóni háborúk hatásáról is.

(A nyitókép a Netflix legújabb, még bemutatás előtt álló adaptációjából származik, amelyben a főhőst Dakota Johnson alakítja.)

Tovább olvasok

Ha kedvet kaptál, Az Austen-projekt többi részét ITT találod.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Mr. Darcy fehér ingét most egy Jane Austen-kiállításon láthatod

Colin Firth egyébként részben unta a szerepet.

...
Hírek

Jane Austen tűket használt a kézirata szerkesztéséhez

Hogyan javítsd át a szöveget, ha nem maradt semmi hely a lapon? Jane Austen befejezetlen regénye, a The Watsons kézirata megmutatja nekünk, hogyan lehetett régen átlathatóan átdolgozni egy írást. 

...
Nagy

Joviális vénkisasszony vagy 19. századi Carrie Bradshaw – Milyen is volt valójában Jane Austen?

Jane Austen regényei után most három olyan könyvet ajánlunk, amelyekben Austené a főszerep.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Tóth Krisztina: A mesterséges intelligencia soha nem helyettesítheti az emberi alkotást

Bemutatták Tóth Krisztina új, Ahonnan látni az eget című kötetét. A novellák az elmúlt öt év lenyomatai, olyan aktualitásokra reflektálnak, mint hogy milyen helyzetben vannak a melegek, hogyan írnak majd az írók a jövőben, vagy elveheti-e a művészek munkáját a mesterséges intelligencia. 

...
Nagy

Kafkánál a valóság az igazi rémálom, az élet pedig maga a reménytelenség

Franz Kafka az idegenség írója, aki a létezésben nem talál semmiféle otthonosságot – az ember létét a világban kiúttalan, elidegenedett, szorongással és félelemmel teli állapotként jeleníti meg, elsősorban a groteszk és az irónia segítségével, egy szürreális, mégis ismerős világ megteremtésével. Újraolvasó rovatunk májusi könyve Kafka talán leghíresebb műve, A per

...
Nagy

Az izlandi Dan Brownt keresték, ezért megírta első krimijét Lilja Sigurðardóttir

Lilja Sigurðardóttir az izlandi krimi fontos szerzője, Csapda című regényét most fordították magyarra. Az éppen Budapesten tartózkodó szerzőt a regény kapcsán kérdeztük többek között a skandináv krimiről, írói rutinjáról, az izlandi társadalomról, kokaincsempészetről és homoszexualitásról. 

...
Panodyssey

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

"A szépirodalom persze az ember, nem a környezet nagy kérdéseit taglalja – mindazonáltal környezetünk nemcsak hogy nem elhanyagolható, hanem sok esetben minket meghatározó dolgok összessége, amelyek funkcióval való megtöltése képes színesíteni, mélységgel megtölteni az irodalmi alkotásokat. Elvégre tárgyaink és tereink mi magunk vagyunk: nincs civilizáció, ha mi, emberek nem alakítjuk környezetünket." Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának következő részében azt vizsgálja, hogyan és miért hiányzik a materialitás irodalmunkból.

...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Kőr Dáma

Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a harmadik része.

A Felhőkakukkvárban ősi szövegek élnek tovább az emberi civilizációt mentő generációs űrhajón

...

Nincs idő arra várni, hogy a tölgyfa megnőjön, mert az nem most hoz profitot

...

A jövő embere ma már megszerkeszthető - csak az a kérdés, meddig mehet el

...

Az embert tartjuk nagy művésznek, aztán egyszer csak egy gép kapja a festészeti díjat?

...
A hét könyve
Kritika
A háború bennünk lakik, és túl fog élni mindannyiunkat
...
Nagy

Milbacher Róbert jobb sorsot ír nagymamájának az új regénye lapjain

Milbacher Róbert negyedik prózakötetének, a Keserű víznek az emlékezés a mestermotívuma, és a Magvető Caféban megtudhattuk, kit neveztek cseláknak a nagybajomiak, de az is kiderült, hogyan tárult fel a szerző számára a felmenői mindennapjainak Atlantisza.