Bukta Imre-katalógus készül közösségi finanszírozásból

Bukta Imre-katalógus készül közösségi finanszírozásból

sa | 2023. május 17. |

Az elmúlt évek kiemelkedő jelentőségű hazai kortárs kiállítása meghosszabbítva, augusztus 27-ig látogatható a Godot Intézetben. A Brancs piactéren pedig akár egy egyedi Bukta katalógushoz, illetve egyéb ajándék- és élménycsomaghoz is juthatunk. A limitált példányszámú Műveljük kertjeinket! művészeti katalógus a mester válogatott alkotásairól készült művészi, reprodukciós fotóiból áll össze, tartalmi része Bukta Imre elképzelése szerint, az Intézet szakembereivel együttműködve készül el.

Bukta Imre, a kortárs képzőművészet kiemelkedő alkotójának kiállítása 2022. novembere óta látogatható a Godot Kortárs Művészeti Intézet gyárépületében. Ehhez fogható komplex és tartalmilag mély kiállítással Magyarországon az elmúlt évtizedben nem találkozott a hazai közönöség. „Mostanra már több mint tízezezer látogató pozitív visszajelzése, valamint rengeteg konkrét kérés erősített meg minket abban, hogy van igény a kiállítást megörökítő Bukta Imre – Műveljük kertjeinket! művészeti katalógus kiadására” - mondta Laczkovich Borbála, az Intézet művészeti vezetője.

A komoly témák feszültségét finom képi humor, szarkazmus és mélyen hangulatteremtő műalkotások oldják és teszik feldolgozhatóvá.

A tárlatot a Műegyetem fotósa, Darabos György örökíti meg, a katalógus képeit pedig olyan elismert alkotók írásai egészítik ki, mint German Kinga, Széplaky Gerda, Tasnádi József és természetesen Gulyás Gábor a kiállítás kurátora.

A tárlat és katalógus egységeit is hat ismert személyiséggel készült interjú tematizálja. Az interjúkban elhangzott fontos mondatok színesítik és építik fel a katalógus szerkezetét. Krasznahorkai László a vidéki élet tapasztalásáról, Sebestyén Márta a természetről és a fákról, Barabási Albert László társadalmi változásokról, Keserü Katalin a szakralitásról, Mészáros Blanka a vidékiség személyes tapasztalatairól és Korniss Péter az öregségről mesél.

A szöveges tartalmak mellett a kiállításon szereplő összes alkotásról (70db) művészi reprodukciós fotó készül, valamint 50 db enteriőr fotó. A katalógus szerzői a képzőművészeti életet meghatározó írók, kurátorok, egyetemi tanárok, akik a kiállítás különböző egységeiről írnak.

A készülő katalógusról minden infót itt találsz.

Nyitókép: Bukta Imre/Godot Galéria

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Magyar rendezőért is szoríthatunk Cannes-ban

Számos hollywoodi sztár és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendező részvételével startol kedd este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

...

A Sátántangó és a Sorstalanság is a franciák tíz kedvenc magyar filmje között

A franciák kedvenc magyar rendezője egyértelműen Tarr Béla, akitől négy alkotás is szerepel egy filmes listán.

...

A Holle anyó befogadhatóvá teszi a gyerekeknek az operák nyelvét

Miért modernizálták a mesét, és miben változtak a szereplők? Hogyan lehet megszólítani a mai gyerekeket az operával? És ez hogyan jelenik meg a zenében? Csengery Dániel válaszolt a kérdéseinkre.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről