Sok feszültséget ígér az Ahol a folyami rákok énekelnek új előzetese!

Július közepén érkezik az idei év egyik legjobban várt irodalmi adaptációja, az Ahol a folyami rákok énekelnek. Az első rövid előzetes után most végre megérkezett a hivatalos trailer, amelyből már látszik, hogy szép és izgalmas feldolgozást láthatunk majd, a Normális emberekből ismert Daisy-Edgar Jones pedig ezúttal is erős alakítást fog nyújtani.

fk | 2022. május 18. |

A Delia Owens bestselleréből készült filmet Olivia Newman rendezte, Lucy Alibar forgatókönyvéből. A rendező éppen a napokban adott interjút a Screen Rantnek, amelyben mesélt az adaptálás folyamatáról és arról, hogyan próbálták megőrizni a regény hangulatát.

DELIA OWENS
Ahol a folyami rákok énekelnek
Ford.: Csonka Ágnes, Libri, 2021
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Newman elmondta, hogy a pandémia alatt érkezett hozzá a felkérés, hogy rendezzen filmet az Ahol a folyami rákok énekelnekből. Két nap alatt elolvasta a könyvet és úgy érezte, ebben a produkcióban részt kell vennie, ezért egyszerűen fejest ugrott a projektbe. Daisy-Edgar Jones elmondása szerint ekkor még nem volt a képben, de ő volt az első színész, akit meghallgattak, és meg is kapta a főszerepet. A rendező arról is beszélt, hogy úgy érzi, személyes kötődése is van a történethez, mert amikor gyerek volt, az apja gyakran járt vadászni, később pedig volt is a családnak egy faháza, ahová gyakran elmentek hétvégékre, így sok időt töltött a természetben. Kya karakterében őt az fogta meg leginkább, hogy mennyire reziliens, hogy minden helyzetben feltalálja magát, hogy egyszerre sebezhető és érzékeny, mégis tele van erővel. Az interjúban hangsúlyozta, nagyon fontos volt számára, hogy hűen mutassák be a mocsári világot, és hogy megőrizzék a könyv hangulatának esszenciáját.

A népszerű regényt Reese Witherspoon produkciós cége adaptálta. Daisy-Edgar Jones mellett Garrett Dillahunt, David Strathairn, Taylor John Smith, Harris Dickinson, Michael Hyatt és Sterling Macer Jr. látható majd a főbb szerepekben. A történet Kyáról szól, akinek életét 1952 és 1970 között követhetjük nyomon. Kritikánkat Delia Owens könyvéről ITT találjátok:

Egy gyermek magányos harca a mocsárvilágban
Egy gyermek magányos harca a mocsárvilágban
Tovább olvasok

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Megérkezett az Ahol a folyami rákok énekelnek első előzetese

Az idei év egyik legjobban várt irodalmi adaptációja az Ahol a folyami rákok énekelnek. A Delia Owens bestselleréből készült film kicsit később kerül a mozikba, mint tervezték, július végére ígérik az alkotók a premiert. Tegnap pedig végre megérkezett hozzá az első előzetes.

...

Később kerül a mozikba az Ahol a folyami rákok énekelnek adaptációja

Bár nagyon sok rajongó várja már a Delia Owens regényéből készült filmet, csak július vége felé kerül majd a képernyőkre.

...

Jövő júniusban érkezik az Ahol a folyami rákok énekelnek adaptációja

A Sony Pictures a napokban bejelentette, mikorra várható az Ahol a folyami rákok énekelnek filmváltozata: 2022. június 24-én lesz a premier.

„Ha gyereket csinálsz, vedd komolyan a dolgot” – könyv a gyerekeikkel otthon maradó apákról

„Ha gyereket csinálsz, vedd komolyan a dolgot” – könyv a gyerekeikkel otthon maradó apákról

Egy könyv azokról a férfiakról, akik vállalták, hogy huzamosabb időre ők maradnak otthon a kisgyerekükkel. 

Szerzőink

Széles-Horváth Anna
Széles-Horváth Anna

Csányi Vilmos utópiájában már beszélnek a kutyák – de élnénk ilyen jövőben?

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

A hét könyve
Kritika
Sötét mese a furcsa lányról, aki elégette az apját
Csányi Vilmos utópiájában már beszélnek a kutyák – de élnénk ilyen jövőben?

Csányi Vilmos utópiájában már beszélnek a kutyák – de élnénk ilyen jövőben?

Csányi Vilmos A Látogató című regényéből képet kapunk arról, mit gondol a 91 éves biológus az emberiség lehetséges hibáiról és esélyeiről.

Olvass!
...

A felnőttkor szükségszerűen magányos? – Részlet Adorjáni Panna első regényéből

Felnőttnek lenni nem egyszerű, főleg ha úgy érezzük, hogy semmit nem ad az élet a magányon kívül. Olvass bele! 

...

„Ha el akarom mesélni a barátságunk történetét, a szerelemről is beszélnem kell” – Olvass bele Schein Gábor új kötetébe!

Hogyan függ össze Schein Gábor, egy dél-amerikai teológus és egy bibliai kutya története? Olvass bele!

...

Olvass bele a könyvbe, amiből az Off-Campus sikersorozat készült!

Mit lát a másikban a jó tanuló, traumatizált Hannah és az idegesítő hokis kapitány, Garrett?

Kiemeltek
...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Titok

Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségben férfiaknál címen ír tárcasorozatot a Könyves Magazinra. Ez a negyedik rész.

...

Krasznahorkai László: Tudtam, hogy megkaptam a Nobel-díjat, de nem hittem el

Krasznahorkai László Marosvásárhelyen lépett fel, ahol utazásról, kudarcról és gyerekkori emlékekről mesélt.

...

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

Hogyan lehetett egy menő és társadalmilag érzékeny sorozatot ennyire elrontani? Mi köze van a vallásnak az öntörvényű gyilkoláshoz? Kritika.