Megérkezett az Ahol a folyami rákok énekelnek első előzetese

Az idei év egyik legjobban várt irodalmi adaptációja az Ahol a folyami rákok énekelnek. A Delia Owens bestselleréből készült film kicsit később kerül a mozikba, mint tervezték, július végére ígérik az alkotók a premiert. Tegnap pedig végre megérkezett hozzá az első előzetes, ami alapján izgalmas, pörgős és szenvedélyes feldolgozásra számíthatunk.

fk | 2022. március 23. |

A népszerű regényt Reese Witherspoon produkciós cége adaptálta. A főszereplőt, Kyát a Normális emberek című minisorozatból ismert  (mi is nagyon szerettük, ITT írtunk róla) Daisy Edgar Jones alakítja. A főbb szerepekben Garrett Dillahunt, David Strathairn, Taylor John Smith, Harris Dickinson, Michael Hyatt és Sterling Macer, Jr. lesznek láthatók. A filmet Olivia Newman rendezte, a forgatókönyvet Lucy Alibar írta. 

A történet Kyáról szól, akinek életét 1952 és 1970 között követhetjük nyomon, nagyjából hattól huszonöt éves koráig. Kislányként hagyja magára az anyja, aki egy átlagosnak induló reggelen felhúzza krokodilbőr mintás magassarkúját, és búcsú nélkül maga mögött hagyja népes családját. Az anya nélkül maradt gyerekek aztán sorra útra kelnek, csak a kicsi Kya és részeges apja marad a fűrészpálmák alatt álló kis viskóban, de egy nap a férfi is eltűnik, így a lánynak egyedül kell megtanulnia túlélnie ebben a cseppet sem veszélytelen környezetben. 

DELIA OWENS
Ahol a folyami rákok énekelnek
Ford.: Csonka Ágnes, Libri, 2021
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Ezt írtuk kritikánkban Delia Owens könyvéről: 

„Egy kis létszámú, zárt közösség felszínes és fojtogató előítéleteit, és előítéleteinek következményeit is kiválóan megvilágítja az Ahol a folyami rákok énekelnek. Sok szálat fűz egybe, hiszen krimi, váratlan fordulattal a végén, társadalomkritika, és a természethez címzett óda is egyben, de felbukkan benne a feketék és fehérek társadalmi konfliktusa, és a szerelem különböző arcainak bemutatása is. A legerősebb, legsikerültebb összetevője ezek közül a természet és a benne élő magányos ember összefonódásának bemutatása.”

Az előzetes alapján Daisy Edgar Jones ismét nagyon alakíthat, a krimiszál pedig sok feszültséget ígér:

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Később kerül a mozikba az Ahol a folyami rákok énekelnek adaptációja

Bár nagyon sok rajongó várja már a Delia Owens regényéből készült filmet, csak július vége felé kerül majd a képernyőkre.

...
Hírek

Megvan az Ahol a folyami rákok énekelnek főszereplője!

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Reese Witherspoon produkciós cége fogja adaptálni Delia Owens népszerű regényét, most pedig már azt is, hogy ki játssza az Ahol a folyami rákok énekelnek női főszerepét.

...
Hírek

Minden, amit tudni lehet az Ahol a folyami rákok énekelnek adaptációjáról

Reese Witherspoon Delia Owens elképesztően népszerű debütáló regényéből, az Ahol a folyami rákok énekelnekből fog feldolgozást készíteni. Mutatjuk, mit kell tudni az adaptációról!

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

...

„Eldöntöttem: ősszel, aki ott lesz, ott lesz, én ezt elkezdem!” – Kiss Heni szülővé válásának útja

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.

Polc

Edith Eva Eger a testen keresztül meséli el a holokauszt borzalmait

...

Jón Kalman Stefánssonnak a Beatles segít a gyász feldolgozásában

...

Sally Rooney új regénye megindító történet a gyászról, nem csak milleniáloknak

...

Kurva nagy kert Magyarország, nem győzi a személyzet – magyarságtrip Cserna-Szabó Andrással

...