A holló sötét, erőszakos indie-film lesz – ígéri a rendező

A holló sötét, erőszakos indie-film lesz – ígéri a rendező

Rupert Sanders egy interjúban arról beszélt, hogy a James O'Barr képregényéből készült adaptációját nem a Brandon Lee-film remake-jeként kell elképzelnünk. Azt mondta, az augusztusban érkező A holló passzol a képregény sötét és komor világához.

vn | 2024. július 05. |

Az Empire magazinnak adott interjúban Sanders elárulta, hogy az általa rendezett A holló más lesz, mint egy megszokott hollywoodi újragondolás. „Roppant szikár indie filmet készítettünk” ‒ hangsúlyozta a rendező.

Kis pénz, nagy szabadság

Hozzátette, hogy paradox módon az alacsonynak számító, 50 millió dolláros költségvetés is hozzájárult ahhoz, hogy hűek maradjanak James O’Barr 1989-es kultképregényének szelleméhez. A nagyobb büdzséből készülő filmek esetében ugyanis rendszerint

több kreatív kompromisszumot kell vállalni az alkotóknak.

A Screenrant egy inflációs kalkulátor segítségével kiszámolta, hogy az 1994-es feldolgozás 23 milliós keretének értéke nagyjából megegyezik a mostanival, szóval, ha csak a számokon múlik, minden adott ahhoz, hogy az Alex Proyas rendezte változathoz hasonlóan sötét legyen a Bill Skarsgård főszereplésével készült adaptáció.

Az alapanyag

James O'Barr kultikus képregénye (aminek a történetét egy podcastban jártuk körül a magyar fordítóval) a menyasszonyával együtt meggyilkolt Eric Draven történetét meséli el, akit egy holló éleszt fel,

hogy bosszút állhasson a gyilkosaikon.

A holló tehát, ahogy korábban írtuk alighanem a legtökéletesebb halloweeni olvasnivaló, hiszen akkor is a legsötétebb képregények között lenne a helye, ha sem az előzményeit, sem pedig a filmadaptáció forgatásán történteket nem ismerné valaki. Ezek ugyanis, ha lehet, még félelmetesebbé teszik a sztorit.

Tragédia, terápia és megint tragédia

O'Barr terápiaként fogott A holló megrajzolásához, ugyanis nem sokkal az esküvőjük előtt egy ittas sofőr halálra gázolta a menyasszonyát. Az 1994-es filmadaptáció forgatása során pedig, egy baleset következtében a főszereplő Brandon Lee kapott halálos lövést. Ezek után már szinte tényleg alig hihető, hogy O'Barr művének első füzetét 1989-ben

egy Caliber Comics nevű kiadó jelentette meg.

A holló ’24

Sanders filmjében Bill Skarsgård alakítja Ericet, míg menyasszonyát az eddig énekesként ismert Tahliah Debrett Barnett, azaz FKA Twigs. Az már az első képek alapján látszott, hogy az új változatban nem spóroltak az erőszakkal és az előzetes is aláhúzza a rendező fentebb idézett szavait.

A holló a világpremierrel egy időben, augusztus 22-én kerül a hazai mozikba.

Forrás: Empire, Screenrant

Nyitókép: Lionsgate

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kiderült, mikor érkezik A holló a magyar mozikba

Nézd meg a kultikus képregény, A holló új filmfeldolgozásának szinkronizált előzetesét!

...

A holló egy giccsbe hajló legenda, de a kamaszkorunkat idézi

James O’Barr képregénye kultikussá vált alapmű, magyarul mégis csak 30 éves késéssel jelent meg. Juhász Viktorral, a kötet fordítójával beszélgettünk. Podcast.

...

Hallgasd meg A hollót száz híresség hangján!

Edgar Allan Poe verse inspirálta Nabokovot és Malamudot, megihlette Ravelt és Gauguint, és egy amerikaifoci csapatnak is nevet adott. Megmutatjuk, hogy hangzik A holló, ha Neil Gaiman, Lou Reed, Stan Lee, netán Balsai Móni, David Bowie vagy Miki egér olvassa fel a sorait.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Csepelyi Adrienn: Csorbul az önbizalmunk, ha szégyenérzet kapcsolódik a tájszólásunkhoz

Csepelyi Adrienn: Csorbul az önbizalmunk, ha szégyenérzet kapcsolódik a tájszólásunkhoz

„Ez a kötet visszaad valamit azoknak is, akiknek már nincs nagymamájuk, aki magyarázhatna” – interjú Csepelyi Adriennel.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Tudsz annyira mérges lenni, hogy megváltoztasd a világot? Stephen King szerint igen!

SZÓRAKOZÁS
...

Elkezdődött a Dűne: Prófécia második évadának forgatása

És új szereplőket is hoz magával. 

...

Cserhalmi György visszatér a színpadra

Őszinte visszatekintés lesz az emberi élet törékenységére és humorára.

...

A gyászoló Benedict Cumberbatch-et egy varjú kísérti Max Porter könyvének adaptációjában

Erős, pörgős előzetes érkezett A bánat egy tollas állathoz.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!