„A legnagyobb katasztrófák gyakran apró léptekkel lopakodnak felénk." [zsebró]

„A legnagyobb katasztrófák gyakran apró léptekkel lopakodnak felénk." [zsebró]

A szemfényvesztés, terelés, blöffölés évszázadok (évezredek) óta fontos és szerves része hétköznapjainknak. Egy szépen megkomponált Instaposzt, gusztára photoshoppolt hamburger, kihagyhatatlannak tűnő ajánlat, ügyesen kitalált szlogenek, hangzatos hívószavak, látványos kampányok, hangulatos image-filmek, gondosan szerkesztett újságok – akár kicsiben, akár nagyban –, folyamatosan ámítanak minket. A terelés művészetét, aminek a legfőbb lényege elvonni a figyelmet a kínos részletekről és meghatározni, diktálni, mi legyen a téma, miről és miként szóljon a diskurzus, a politika fejlesztette tökélyre. Ennek egyik iskolapéldáját meséli el Éric Vuillard Napirend című fekete komédiája arról, hogyan sodorta az 1930-as években egy maroknyi nagyhatalmú férfiú a háború küszöbére a világot. A könyvbe ITT lehet beleolvasni.

Szeder Kata | 2020. november 04. |

Ma már nehéz elhinni, de az Újvilágból importált burgonya nagyon nehezen tudott meghonosodni Európában. Franciaországban egy ügyes trükknek köszönhetően terjedt el és vált egyre népszerűbbé a 18. században. Az emberek ugyanis sokáig gyanakodva tekintettek a krumplira: az ördög eledelének tartották (mivel ehető része a föld alatt terem), így fogyasztása csakis bűnös dolog lehet. Másrészt azt is tudni vélték, hogy szifiliszt, leprát, korai halált, vad szexuális gerjedelmet és ezzel együtt sterilitást is okoz, ráadásul tönkreteszi a termőtalajt és mellékhatásként még mérgező is.

A fordulat az 1770-es évek elejéig váratott magára, amikor is Besançon város akadémikusai pályázatot írtak ki egy olyan élelmiszer megtalálására, „amely csökkenti az éhínség okozta csapásokat”. Egy Antoine Augustin Parmentier nevezetű vegyész nyerte el a kitűzött díjat „A burgonya vegyi elemzése” című munkájával. Permentiernek sikerült magát XVI. Lajost is meggyőznie a krumpli hasznosságáról és rábeszélte a királyt, hogy némi fortéllyal hozzák meg az emberek kedvét a burgonyafogyasztáshoz. Először is, nagy műgonddal kiválasztottak, majd elkerítettek 40 hektárnyi földet, amin krumplitermesztésbe fogtak, de mindezt látványosan nagy titkolózás és szigorú katonai őrizet mellett. A környéken élők kíváncsiságát, naná, hogy felkeltette, micsoda üzelmek folyhatnak a birtokon, amit ennyire védeni kell. Egy alkalommal, amikor – persze szándékosan – őrizet nélkül hagyták a kertet, a helyiek belopóztak, ellopták és otthon elültették a krumpligumókat. Ezzel mondhatni el is volt terjesztve a burgonya Franciaországban. (Parmentier külön érdeme, hogy nem csak úgy, magában reklámozta a krumplit, hanem különféle, ízletes recepteket is komponált hozzá. A francia konyhában máig jó pár krumplis fogás őrzi nevét.)

Parmentier blöffje nemcsak egy érdekes gasztrotörténeti lábjegyzet, de jó példa arra is, hogy némi trükközéssel és persze jó kommunikációs stratégiával milyen sikereket érhet el egy látszólag kudarcra ítélt vállalkozás.

A történelem tele van ilyen példákkal, és bár vannak pozitív kicsengésű esetek is, rengetegnek rossz lett a vége. A döbbenet viszont az, hogy újra és újra képesek vagyunk bedőlni a látszatnak, dacára annak, hogy tényleg nincs új a nap alatt, többszörösen bevált recept alapján épül fel mind. 

Éric Vuillard
Napirend
Ford.: Tótfalusi Ágnes, 21. Század Kiadó, 2020, 

Történelem érettségin az egyik legnagyobb mumus a második világháborúra és annak előzményeire rákérdező tétel volt (talán nem is csak egy, hanem két-három kérdést is kitett ez a téma). Ugyan össz-vissz alig 25 évről kellett számot adni, de annyi minden történt benne, annyi évszám, név, egyezmény és csata, hogy nagy volt a tévesztés lehetősége. Szerencsére nem ezt húztam. Bár már akkor is sejthető volt, hogy jóval több ez az időszak, mint száraz adatok halmaza, igazán csak az egyetemi diplomáciatörténet órákon lett egyértelmű, micsoda izgalmas játszmák folytak a háttérben: önös érdekek vezérelte kicsinyes alkuk, sorozatos huzavona és meghunyászkodás, illetve a látványos csinn-bumm cirkusz, konfetti és tűzijáték árnyékában egy hihetetlen „meri vagy nem meri” hazardírozás. A maga módján igazi fekete komédia, csak tudva, hogy mi lett a vége – világégés, több millió ember halála és a háborút követően egy új, bipoláris világrend –, soha nem olvastuk annak. Megmaradt történelemnek, ami már elmúlt, tantárgynak, amit meg kellett tanulni, felelni belőle, és aztán szívbaj nélkül el is lehetett felejteni. Pedig ha regényként olvasnánk a történteket és karakterként tekintenénk a történelmi szereplőkre – kinek mi a motivációja, mik az ok-okozati összefüggések –, nem csupán az élmény lenne személyesebb, de a jelenre is más perspektívából néznénk. Erre tesz kísérletet Éric Vuillard pár hete magyarul is megjelent Napirend című regénye. A könyv alig 100 oldalban nemcsak az 1930-as évek egyik legnagyobb átverését meséli el, hanem azt is, hogyan lehetett Hitlerből Führer, egyszerre államfő és kormányfő, de egyben a Harmadik Birodalom legfőbb bírója, a hadsereg főparancsnoka, a törvényhozó és végrehajtó hatalom feje. Egyszóval ő lett maga a HATALOM, akit aztán sem megkérdőjelezni, sem megkerülni nem lehetett. 

Charlie Chaplin – A diktátor (1940)

A Napirend című könyvéért Éric Vuillard 2017-ben megkapta a francia próza legrangosabb elismerésének számító Goncourt-díjat. A filmrendezőként és íróként is alkotó Vuillard az eredményhirdetést követően azt nyilatkozta az őt kérdező újságíróknak, hogy a történet megírásához a legfőbb inspirációt a hatalmi ágak szétválasztásának klasszikus elméletét kidolgozó Montesquieu gondolata adta (A törvények szelleméről, 1748): ha pénz és a hatalom csupán kevesek kezében koncentrálódik, az mindenki számára komoly veszélyt jelent. 

A regényről szerencsére spoiler-veszély nélkül lehet mesélni, hiszen tudjuk jól, mi lett Hitler és kortársai ténykedésének a vége, mégis tartogat újdonságokat, és nem azért, mert féltve őrzött titkokról rántja le a leplet, hanem egyszerűen csak máshova helyezi a nagyítót akkor, amikor górcső alá veszi a ‘30-as éveket és elkezdi bogozgatni a korszakot meghatározó diplomáciai maszlagot.

„Ha félrehúzzuk a történelem ocsmány rongyait, a következőt találjuk: a hierarchiát az egyenlőséggel szemben, és a rendet a szabadsággal szemben."

Kislányként nagy kedvencem volt A muzsika hangja – kedves történet, fülbemászó dalok, szép táj, Salzburg, igazi idill. De ebben a filmben találkoztam először a horogkereszttel, karlendítéssel, hogy van olyan, hogy már nem a tiéd az országod, és a tehetetlenség szorongató érzésével is, amit ez az egész kiváltott belőlem. A regény fő cselekményszála – bár a Napirend nem is igazi regény – Ausztriában és pont ebben a pár hétben, napban játszódik. A külvilág számára, és így tanultuk mi is, 1938. március 12-én Hitler hadserege látványos csinnadratta közepette bevonult Ausztriába, majd rá egy napra törvényben is szentesítették a rég áhított nagy német egység létrejöttét. A világ meg csak nézte, de mivel úgy tűnt, az osztrákok cseppet sem bánják a történteket, a Wehrmacht jól felfegyverzett csapataival, tankjaival meg ki az a bolond, aki nekiáll packázni, nem történt semmi. 

Csakhogy igazából nem ment ez annyira zökkenőmentesen. Az évek óta tartó nyomasztás dacára az osztrákok még az utolsó utáni pillanatban is kekeckedtek. A nácik hiába ültették kulcspozícióba embereiket, végül mégis sajátkezűleg kellett megírniuk azt a táviratot, ami kvázi a megszállásért könyörög: vonuljatok már be légyszi Ausztriába. A látszat ugyanis fontos, nem szerették volna megijeszteni a mit sem sejtő nemzetközi közösséget.

„Érdekes, hogy még az igazán meggyőződéses zsarnokok is próbálják a legvégső pillanatig tiszteletben tartani a formákat, mintha azt a benyomást akarnák kelteni, hogy nem veszik semmibe a jogi eljárásokat, miközben durván belegyalogolnak mindenki jogaiba." 

Egy nappal később, az osztrák-német határ német oldalán operettoffenzívázó hadsereg (napokig úgy csináltak, mintha bármelyik percben lerohannák Ausztriát, de mindezt csak játszásiból, hogy az osztrák vezetés kellően megszeppenjen és belemenjen mindenbe, amit „kérnek” tőle), március 12-én végre megindulhatott Bécs felé. A tavaszi napsütésben csillogó páncélos karaván azonban Linznél elakadt. Kicsit elhamarkodva kapták le a gyártósorról a járműveket, még nem volt tökéletes a széria, pár kilométer után lerobbant az összes, ritka forgalmi dugót okozva ezzel. A Führer persze dühöngött egy sort az árokparton, majd végül az éj leple alatt vonatra pakolták a páncélosokat és elindultak újra Bécs felé, immár vasúton. A kellemetlen intermezzo után mehetett minden tovább az eredeti forgatókönyv szerint, a kínos részeket meg úgyis ki lehet szerkeszteni.

A történelem Joseph Goebbels-filmként forog a szemünk előtt. Ez elképesztő. A német filmhíradók válnak a történetmesélés mintájává. Ezért aztán az anschluss csodálatos sikernek látszik.”

Sikernek könyvelte el a Harmadik Birodalom is, és a náci katonai gépezet erejétől lenyűgözve vették tudomásul a diplomáciai partnerek is az egyesítést. Senkiben fel sem merült, hogy közbe lehetne lépni, holott a Wehrmacht akkor még meglehetősen sebezhető volt, viszont remek PR-ral, Goebbels addigra már tökélyre fejlesztette a propagandát. Az időzítés is jó volt, Franciaországban épp belpolitikai krízis volt, állt a bál, Anglia pedig makacsul tartotta magát a megbékélés politikájához és a béke fenntartása érdekében folyamatosan szemet hunytak afelett, hogy Hitler Németországa sorra megszegi az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződésben foglaltakat és még terjeszkedik is. A belpolitikai intézkedésekről nem is beszélve – kezdve azzal, hogy az 1933-as választásokon szerzett szerény többségüket hatalmas győzelemként kürtölték világgá, majd jött a nagytőke lekenyerezése és beszervezése, Reichstag és könyvégetés, szabadságjogok felfüggesztése, likvidálások, hatalmi ágak koncentrációja, nürnbergi törvények, progromok, annektálások.

„A legnagyobb katasztrófák gyakran apró léptekkel lopakodnak felénk."

Hitler ráadásul nem árult zsákbamacskát, évekkel korábban, majd 800 oldalban felvázolta jövőbeni terveit, politikai és stratégiai céljait. A Mein Kampf alapján pontosan tudni lehetett, mire megy ki a játék, ő pedig játszotta is – sorra bepróbálkozott, hátha sikerül, felfújta magát, hogy nagyobbnak, erősebbnek tűnjön, és mindig bejött neki. „Ami igazán meglepő ebben a háborúban, az a vakmerőség hihetetlen sikere, amiből egyetlen dolgot lehet megtanulni: a világ vígan enged a blöffnek. Még a legkomorabb, legmerevebb, legódivatúbb rendszerek is, ha nem is engednek soha az igazság követelésének, ha nem is futamítja meg őket a fellázadt tömeg, meghajolnak a blöff előtt.”

A könyv témájából adódóan a happy end sajnos elmarad. És hiába az újbóli megerősítés, hogy minden mindennel összefügg,  még csak bizakodni sem lehet abban, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló többé nem fordulhat elő. 

„Senki sem zuhanhat kétszer ugyanabba a szakadékba. De mindig egyformán zuhanunk, a nevetségesség és a rémület keverékével."

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Huszonnégy számológép a pokol kapujában

Éric Vuillard Goncourt-díjas fekete komédiája a második világháborúhoz vezető sorsdöntő tárgyalásokat beszéli el, bemutatva azt a tragédiát, amelynek során egy maroknyi nagyhatalmú férfiú a háború küszöbére sodorta az egész világot. Olvass bele!

...
Nagy

Országomat egy nőért [zsebró]

Gyerekként nem kérdés, hogy ha valakinek, egy királynak biztos, hogy aranyélete van. Neki aztán senki sem parancsolhat, azt csinálhatja, amihez csak kedve van, palotában él, szép ruhákban szép kocsival jár, rajong érte a fél világ – van ennél jobb? Igen. Az, ha nem vagy király. 

...
Nagy

„Ha az időutazás lehetséges, hol vannak a jövőből érkező turisták?” [zsebró]

Az idő szalad, rohan, repül, netán meg se moccan, széttöredezik, elmúlik, vagy az idő egyszerűen csak VAN. Továbbá az idő relatív, az idő lineáris, körbe-körbe jár, most pedig mintha egyszerre produkálná mindezt – egy fapados időutazást...

...
Gyerekirodalom

Jean-Claude Mourlevat: Ritkán teszem fel a kérdést, vajon tetszeni fog-e

Az Astrid Lindgren-emlékdíjas Jean-Claude Mourlevat olyan szerző, aki mindig mindenben a maga útját járja, akárcsak a szereplői, akik szintén öntörvényű figurák és gyakran kilógnak az átlag mesehősök sorából. A francia írót olvasásról, vizualitásról, meghatározó könyvekről faggattuk.

Szerzőink

...
Rezek Bori

Závada Péter egy kastélyban keresi a választ hatalom és művészet viszonyára

...
Valuska László

Cinikusak vagyunk mind, ez köt össze - Gyurcsány és Orbán hatása a kortárs fiatal lírára

...
Jakobovits Kitti

Könyvek arról, hogy miért fontosak nekünk a könyvek

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Hírek

Bereményi Géza, Grecsó Krisztián, Spiró György, Závada Péter, Csoóri-est és Rájátszás a Margó Irodalmi Fesztiválon

...
Nagy

Závada Péter egy kastélyban keresi a választ hatalom és művészet viszonyára

...
Hírek

Új Stephen King-adaptáció érkezik, itt a Lisey története első előzetese

...
Nagy

Versterápia: „kézfogás, visszatérés, ölelés”

...
Nagy

Három könyv, amiből jobban megismerheted Adyt, Aranyt vagy Szendrey Júliát

...
Hírek

Bookline top 50: Orvos-Tóth Noémi, Robert Galbraith és Matthew McConaughey az élmezőnyben

...
Alkotótárs

Tóth Krisztina: Aki ír, az fejben állandóan ezzel foglalkozik

...
Alkotótárs

Mastercard® Alkotótárs: új alkotói ösztöndíj indul el

Olvass!
...
Beleolvasó

Nyolcvanéves nyomozók fejtik meg a nyugdíjasotthon gyilkossági ügyét

Az utóbbi idők egyik legnagyobb krimi szenzációja Richard Osman könyve, A csütörtöki nyomozóklub. A regény csak Angliában több mint egymillió példányban kelt el, Steven Spielberg pedig már le is csapott a filmjogokra. Olvass bele! 

...
Beleolvasó

Agatha Christie előtt tiszteleg debütáló krimijében Pavesi

Minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul: kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal. Olvassatok bele Alex Pavesi új regényébe!

...
Beleolvasó

A partizánnők története gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képet

Lengyel női ellenállók történetét meséli el Judy Batalion elképesztő könyve, amely teljesen új szemszögből mutatja be a holokauszt történetének egyik kevésbé ismert részét. Kik voltak a partizánnők? Miért felejtettük el őket? Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ki írja majd meg a nagy járványverset?

Vida Kamilla első kötete, a Konstruktív bizalmatlansági indítvány friss és izgalmas, ráadásul a versektől nem idegen az önirónia. Olvassátok el a Nagy járványverset a közetből!

...
Beleolvasó

Yasmina Reza felfedi a hajszálrepedéseket az unalmasnak tűnő hétköznapokon

Yasmina Reza Renaudot-díjas regénye, a Babilon arról szól, mi történik, ha valaki a következményekkel nem számolva ki meri mondani a véleményét. Mutatunk egy részt belőle!

...
Beleolvasó

Houellebecq unortodox tippeket ad a bulizáshoz

Michel Houellebecq esszéit, publicisztikáit, interjúit gyűjti egybe az Intervenciók 2020: a gyakran provokatív,  melankolikus, elgondolkodtató szövegek a provence-i nyugdíjasoktól a világjárványon át az ünnepek megéléséig a legváltozatosabb témákat érintik.

A hét könyve
Kritika
Cinikusak vagyunk mind, ez köt össze - Gyurcsány és Orbán hatása a kortárs fiatal lírára
...
Kritika

Cinikusak vagyunk mind, ez köt össze - Gyurcsány és Orbán hatása a kortárs fiatal lírára

A Konstruktív bizalmatlansági indítvány Vida Kamilla első kötete, amelyben Majka és Gyurcsány járják a táncot. Nosztalgia nincs. Értsük meg egy generáció cinizmusát. A hét könyve.

Film / Színház / Muzsika
...
Nagy

Zavarba ejtő és megkapó személyesség az online színházi térben

...
Nagy

Mások bőrébe bújt a Kígyó: egy sorozatgyilkos felemelkedése és bukása

...
Nagy

A Babilon Berlin még úgyis izgalmas, ha kivonjuk belőle Berlint