„A legnagyobb katasztrófák gyakran apró léptekkel lopakodnak felénk." [zsebró]

„A legnagyobb katasztrófák gyakran apró léptekkel lopakodnak felénk." [zsebró]

A szemfényvesztés, terelés, blöffölés évszázadok (évezredek) óta fontos és szerves része hétköznapjainknak. Egy szépen megkomponált Instaposzt, gusztára photoshoppolt hamburger, kihagyhatatlannak tűnő ajánlat, ügyesen kitalált szlogenek, hangzatos hívószavak, látványos kampányok, hangulatos image-filmek, gondosan szerkesztett újságok – akár kicsiben, akár nagyban –, folyamatosan ámítanak minket. A terelés művészetét, aminek a legfőbb lényege elvonni a figyelmet a kínos részletekről és meghatározni, diktálni, mi legyen a téma, miről és miként szóljon a diskurzus, a politika fejlesztette tökélyre. Ennek egyik iskolapéldáját meséli el Éric Vuillard Napirend című fekete komédiája arról, hogyan sodorta az 1930-as években egy maroknyi nagyhatalmú férfiú a háború küszöbére a világot. 

Szeder Kata | 2020. november 04. |

Ma már nehéz elhinni, de az Újvilágból importált burgonya nagyon nehezen tudott meghonosodni Európában. Franciaországban egy ügyes trükknek köszönhetően terjedt el és vált egyre népszerűbbé a 18. században. Az emberek ugyanis sokáig gyanakodva tekintettek a krumplira: az ördög eledelének tartották (mivel ehető része a föld alatt terem), így fogyasztása csakis bűnös dolog lehet. Másrészt azt is tudni vélték, hogy szifiliszt, leprát, korai halált, vad szexuális gerjedelmet és ezzel együtt sterilitást is okoz, ráadásul tönkreteszi a termőtalajt és mellékhatásként még mérgező is.

A fordulat az 1770-es évek elejéig váratott magára, amikor is Besançon város akadémikusai pályázatot írtak ki egy olyan élelmiszer megtalálására, „amely csökkenti az éhínség okozta csapásokat”. Egy Antoine Augustin Parmentier nevezetű vegyész nyerte el a kitűzött díjat „A burgonya vegyi elemzése” című munkájával. Permentiernek sikerült magát XVI. Lajost is meggyőznie a krumpli hasznosságáról és rábeszélte a királyt, hogy némi fortéllyal hozzák meg az emberek kedvét a burgonyafogyasztáshoz. Először is, nagy műgonddal kiválasztottak, majd elkerítettek 40 hektárnyi földet, amin krumplitermesztésbe fogtak, de mindezt látványosan nagy titkolózás és szigorú katonai őrizet mellett. A környéken élők kíváncsiságát, naná, hogy felkeltette, micsoda üzelmek folyhatnak a birtokon, amit ennyire védeni kell. Egy alkalommal, amikor – persze szándékosan – őrizet nélkül hagyták a kertet, a helyiek belopóztak, ellopták és otthon elültették a krumpligumókat. Ezzel mondhatni el is volt terjesztve a burgonya Franciaországban. (Parmentier külön érdeme, hogy nem csak úgy, magában reklámozta a krumplit, hanem különféle, ízletes recepteket is komponált hozzá. A francia konyhában máig jó pár krumplis fogás őrzi nevét.)

Parmentier blöffje nemcsak egy érdekes gasztrotörténeti lábjegyzet, de jó példa arra is, hogy némi trükközéssel és persze jó kommunikációs stratégiával milyen sikereket érhet el egy látszólag kudarcra ítélt vállalkozás.

A történelem tele van ilyen példákkal, és bár vannak pozitív kicsengésű esetek is, rengetegnek rossz lett a vége. A döbbenet viszont az, hogy újra és újra képesek vagyunk bedőlni a látszatnak, dacára annak, hogy tényleg nincs új a nap alatt, többszörösen bevált recept alapján épül fel mind. 

Éric Vuillard
Napirend
Ford.: Tótfalusi Ágnes, 21. Század Kiadó, 2020, 

Történelem érettségin az egyik legnagyobb mumus a második világháborúra és annak előzményeire rákérdező tétel volt (talán nem is csak egy, hanem két-három kérdést is kitett ez a téma). Ugyan össz-vissz alig 25 évről kellett számot adni, de annyi minden történt benne, annyi évszám, név, egyezmény és csata, hogy nagy volt a tévesztés lehetősége. Szerencsére nem ezt húztam. Bár már akkor is sejthető volt, hogy jóval több ez az időszak, mint száraz adatok halmaza, igazán csak az egyetemi diplomáciatörténet órákon lett egyértelmű, micsoda izgalmas játszmák folytak a háttérben: önös érdekek vezérelte kicsinyes alkuk, sorozatos huzavona és meghunyászkodás, illetve a látványos csinn-bumm cirkusz, konfetti és tűzijáték árnyékában egy hihetetlen „meri vagy nem meri” hazardírozás. A maga módján igazi fekete komédia, csak tudva, hogy mi lett a vége – világégés, több millió ember halála és a háborút követően egy új, bipoláris világrend –, soha nem olvastuk annak. Megmaradt történelemnek, ami már elmúlt, tantárgynak, amit meg kellett tanulni, felelni belőle, és aztán szívbaj nélkül el is lehetett felejteni. Pedig ha regényként olvasnánk a történteket és karakterként tekintenénk a történelmi szereplőkre – kinek mi a motivációja, mik az ok-okozati összefüggések –, nem csupán az élmény lenne személyesebb, de a jelenre is más perspektívából néznénk. Erre tesz kísérletet Éric Vuillard pár hete magyarul is megjelent Napirend című regénye. A könyv alig 100 oldalban nemcsak az 1930-as évek egyik legnagyobb átverését meséli el, hanem azt is, hogyan lehetett Hitlerből Führer, egyszerre államfő és kormányfő, de egyben a Harmadik Birodalom legfőbb bírója, a hadsereg főparancsnoka, a törvényhozó és végrehajtó hatalom feje. Egyszóval ő lett maga a HATALOM, akit aztán sem megkérdőjelezni, sem megkerülni nem lehetett. 

Charlie Chaplin – A diktátor (1940)

A Napirend című könyvéért Éric Vuillard 2017-ben megkapta a francia próza legrangosabb elismerésének számító Goncourt-díjat. A filmrendezőként és íróként is alkotó Vuillard az eredményhirdetést követően azt nyilatkozta az őt kérdező újságíróknak, hogy a történet megírásához a legfőbb inspirációt a hatalmi ágak szétválasztásának klasszikus elméletét kidolgozó Montesquieu gondolata adta (A törvények szelleméről, 1748): ha pénz és a hatalom csupán kevesek kezében koncentrálódik, az mindenki számára komoly veszélyt jelent. 

A regényről szerencsére spoiler-veszély nélkül lehet mesélni, hiszen tudjuk jól, mi lett Hitler és kortársai ténykedésének a vége, mégis tartogat újdonságokat, és nem azért, mert féltve őrzött titkokról rántja le a leplet, hanem egyszerűen csak máshova helyezi a nagyítót akkor, amikor górcső alá veszi a ‘30-as éveket és elkezdi bogozgatni a korszakot meghatározó diplomáciai maszlagot.

„Ha félrehúzzuk a történelem ocsmány rongyait, a következőt találjuk: a hierarchiát az egyenlőséggel szemben, és a rendet a szabadsággal szemben."

Kislányként nagy kedvencem volt A muzsika hangja – kedves történet, fülbemászó dalok, szép táj, Salzburg, igazi idill. De ebben a filmben találkoztam először a horogkereszttel, karlendítéssel, hogy van olyan, hogy már nem a tiéd az országod, és a tehetetlenség szorongató érzésével is, amit ez az egész kiváltott belőlem. A regény fő cselekményszála – bár a Napirend nem is igazi regény – Ausztriában és pont ebben a pár hétben, napban játszódik. A külvilág számára, és így tanultuk mi is, 1938. március 12-én Hitler hadserege látványos csinnadratta közepette bevonult Ausztriába, majd rá egy napra törvényben is szentesítették a rég áhított nagy német egység létrejöttét. A világ meg csak nézte, de mivel úgy tűnt, az osztrákok cseppet sem bánják a történteket, a Wehrmacht jól felfegyverzett csapataival, tankjaival meg ki az a bolond, aki nekiáll packázni, nem történt semmi. 

Csakhogy igazából nem ment ez annyira zökkenőmentesen. Az évek óta tartó nyomasztás dacára az osztrákok még az utolsó utáni pillanatban is kekeckedtek. A nácik hiába ültették kulcspozícióba embereiket, végül mégis sajátkezűleg kellett megírniuk azt a táviratot, ami kvázi a megszállásért könyörög: vonuljatok már be légyszi Ausztriába. A látszat ugyanis fontos, nem szerették volna megijeszteni a mit sem sejtő nemzetközi közösséget.

„Érdekes, hogy még az igazán meggyőződéses zsarnokok is próbálják a legvégső pillanatig tiszteletben tartani a formákat, mintha azt a benyomást akarnák kelteni, hogy nem veszik semmibe a jogi eljárásokat, miközben durván belegyalogolnak mindenki jogaiba." 

Egy nappal később, az osztrák-német határ német oldalán operettoffenzívázó hadsereg (napokig úgy csináltak, mintha bármelyik percben lerohannák Ausztriát, de mindezt csak játszásiból, hogy az osztrák vezetés kellően megszeppenjen és belemenjen mindenbe, amit „kérnek” tőle), március 12-én végre megindulhatott Bécs felé. A tavaszi napsütésben csillogó páncélos karaván azonban Linznél elakadt. Kicsit elhamarkodva kapták le a gyártósorról a járműveket, még nem volt tökéletes a széria, pár kilométer után lerobbant az összes, ritka forgalmi dugót okozva ezzel. A Führer persze dühöngött egy sort az árokparton, majd végül az éj leple alatt vonatra pakolták a páncélosokat és elindultak újra Bécs felé, immár vasúton. A kellemetlen intermezzo után mehetett minden tovább az eredeti forgatókönyv szerint, a kínos részeket meg úgyis ki lehet szerkeszteni.

A történelem Joseph Goebbels-filmként forog a szemünk előtt. Ez elképesztő. A német filmhíradók válnak a történetmesélés mintájává. Ezért aztán az anschluss csodálatos sikernek látszik.”

Sikernek könyvelte el a Harmadik Birodalom is, és a náci katonai gépezet erejétől lenyűgözve vették tudomásul a diplomáciai partnerek is az egyesítést. Senkiben fel sem merült, hogy közbe lehetne lépni, holott a Wehrmacht akkor még meglehetősen sebezhető volt, viszont remek PR-ral, Goebbels addigra már tökélyre fejlesztette a propagandát. Az időzítés is jó volt, Franciaországban épp belpolitikai krízis volt, állt a bál, Anglia pedig makacsul tartotta magát a megbékélés politikájához és a béke fenntartása érdekében folyamatosan szemet hunytak afelett, hogy Hitler Németországa sorra megszegi az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződésben foglaltakat és még terjeszkedik is. A belpolitikai intézkedésekről nem is beszélve – kezdve azzal, hogy az 1933-as választásokon szerzett szerény többségüket hatalmas győzelemként kürtölték világgá, majd jött a nagytőke lekenyerezése és beszervezése, Reichstag és könyvégetés, szabadságjogok felfüggesztése, likvidálások, hatalmi ágak koncentrációja, nürnbergi törvények, progromok, annektálások.

„A legnagyobb katasztrófák gyakran apró léptekkel lopakodnak felénk."

Hitler ráadásul nem árult zsákbamacskát, évekkel korábban, majd 800 oldalban felvázolta jövőbeni terveit, politikai és stratégiai céljait. A Mein Kampf alapján pontosan tudni lehetett, mire megy ki a játék, ő pedig játszotta is – sorra bepróbálkozott, hátha sikerül, felfújta magát, hogy nagyobbnak, erősebbnek tűnjön, és mindig bejött neki. „Ami igazán meglepő ebben a háborúban, az a vakmerőség hihetetlen sikere, amiből egyetlen dolgot lehet megtanulni: a világ vígan enged a blöffnek. Még a legkomorabb, legmerevebb, legódivatúbb rendszerek is, ha nem is engednek soha az igazság követelésének, ha nem is futamítja meg őket a fellázadt tömeg, meghajolnak a blöff előtt.”

A könyv témájából adódóan a happy end sajnos elmarad. És hiába az újbóli megerősítés, hogy minden mindennel összefügg,  még csak bizakodni sem lehet abban, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló többé nem fordulhat elő. 

„Senki sem zuhanhat kétszer ugyanabba a szakadékba. De mindig egyformán zuhanunk, a nevetségesség és a rémület keverékével."

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Országomat egy nőért [zsebró]

Gyerekként nem kérdés, hogy ha valakinek, egy királynak biztos, hogy aranyélete van. Neki aztán senki sem parancsolhat, azt csinálhatja, amihez csak kedve van, palotában él, szép ruhákban szép kocsival jár, rajong érte a fél világ – van ennél jobb? Igen. Az, ha nem vagy király. 

...
Nagy

„Apa mosdik, anya főz”[zsebró]

A szokás nagy úr. De mi van akkor, ha ezek a szokások sokkal inkább korlátoznak, mintsem támogatnak, segítség helyett csak elvárások és igazából semmi közük ahhoz, aki te vagy?

...
Nagy

„Ha az időutazás lehetséges, hol vannak a jövőből érkező turisták?” [zsebró]

Az idő szalad, rohan, repül, netán meg se moccan, széttöredezik, elmúlik, vagy az idő egyszerűen csak VAN. Továbbá az idő relatív, az idő lineáris, körbe-körbe jár, most pedig mintha egyszerre produkálná mindezt – egy fapados időutazást...

...
Kritika

Tor Ulven sikolyköltészete lehúz a föld alá

Tor Ulven norvég költő verseiről elsőre Edward Munch A sikolya juthat eszünkbe: van bennük valami kísérteties, szorongató, és rémisztően halálközeli. A Türelem című kötet ennek a „sikolyköltészetnek” a kiteljesedése: olyan, mint egy hátborzongató kiáltás az élet és a halál határán.

Szerzőink

...
Bányász Attila

Munkásosztály nélkül melodrámázik a Vidéki ballada az Amerikai Álomért

...
Forgách Kinga

Ferenc pápa: A koronavírus a mi Noé-pillanatunk

...
Valuska László

Woody Allen fröcsögve védi életét és családi döntéseit

Hírek
...
Promóció

A Tarandus Kiadó idén még három új könyvvel jelentkezik!

...
Hírek

Ulickaja: A történelemben először az egész bolygó beteg

...
Hírek

David Attenborough elhagyta az instát, marad az olvasás

...
Hírek

Peer Krisztián és Tóth Krisztina is megkapta az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjat

...
Hírek

Ők voltak 2020 leginspirálóbb és legbefolyásosabb női

...
Hírek

Erdős Virág versét tanuld meg és segíts a hajléktalanokon

...
Hírek

Poketben is olvasható Molnár Ferenc karácsonyi története 

...
Hírek

Könyvekből húztak kerítést Üllőn

...
Podcast

Maros András: Elkezdett foglalkoztatni negyven pluszosan, hogy mi a harminc pluszos barátság [PODCAST]

Olvass!
...
Beleolvasó

Madison Culver három éve tűnt el, most nyolcéves lenne

Madison Culver évekkel ezelőtt eltűnt, de a szülei nem akarják feladni a keresését. Felfogadnak egy elveszett gyerekek felkutatására specializálódott magánnyomozót. Olvass bele Rene Denfeld megrázó regényébe!

...
Beleolvasó

A cégvezető a te életed könyve

Háy János új regénye egy sikeres cégvezetőről szól, aki lelép a családjától, hogy a titkárnőjével kezdjen új életet. Története a pénz hatalmáról, az értékek hiányáról, a család széteséséről és egy társadalom kisiklásáról is mesél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Kolosi Tamás: Kádár-idézetet nem fogok a szövegbe beleilleszteni

A Tények és Tanúk sorozatban jelent meg a Kolosi Tamással készített életútinterjú, amiből egy részletet közlünk: 70-es évek, szociológia és Kádár-rendszer és a nem létező szegénység.

...
Beleolvasó

J. D. Barker misztikus thrillerében egy laboratóriumban nevelt kisfiú hozza ránk a frászt

J. D. Barker új krimijében egy titokzatos kislány, egy sikátorban talált holttest és egy laboratóriumban nevelt kisfiú története kapcsolódik össze. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Csáth Gézát az apja alaposan lekapta a tíz körméről

Csáth Géza levelezéséből megismerhetjük a családtagjaihoz fűződő viszonyát, irodalmi és művészeti kapcsolati hálóját. A Smaragd asztal levelei között van az is, amelyet idősebb Brenner József írt fiának.

...
Beleolvasó

Ulickaja harmincöt évesen megírta, hogyan kezeli egy autoriter állam a járványveszélyt

Ljudmila Ulickaja új könyve arról szól, mekkora tragédiát okozhat egy rosszul viselt maszk, hogyan kezeli egy autoriter állam a járványveszélyt, és hogyan ismétli a történelem folyamatosan önmagát. Olvass bele! 

A hét könyve
Kritika
Woody Allen fröcsögve védi életét és családi döntéseit
...
Nagy

Közös élettársunk: a szorongás

Az elmúlt hónapokban a szorongás a mindennapjaink része lett, de alapvetően miért szorongunk, mihez kezdhetünk vele, és milyen könyvekkel segíthetünk a gyerekeknek és a kamaszoknak a feldolgozásban? A Yelon és a Könyves Magazin közös cikkében erre keressük a választ.

Film / Színház / Muzsika
...
Kritika

Nem vagyunk mi állatok, pedig mi vagyunk a medvék

...
Kritika

Munkásosztály nélkül melodrámázik a Vidéki ballada az Amerikai Álomért

...
Nagy

Sophia Loren miatt fogunk emlékezni a legújabb Előttem az életre