Lesznai Anna élete során többször is emigrációba kényszerült: 1919-től tizenegy évig Bécsben élt, majd pár évnyi magyarországi tartózkodás után ismét mennie kellett, 1939-től Amerikában, New Yorkban telepedett le, aztán ott is halt meg később, 1966-ban.
A Napló című ciklus első versében Lesznai Anna azt a történelmi pillanatot örökítette meg, amikor megint minden bizonytalanná vált. Ezt a bizonytalanságot, a jelen és a jövő rémisztő homályosságát fejezi ki a köd motívuma, amely minden versszakban vissza-visszatér. Számvetés ez a vers a kanyargós életúttal, a gyökerekkel, a sebekkel és a veszteségekkel. Egy kényszerű vándorsors lenyomata, és egy visszapillantás még azelőtt, mielőtt újból el kell indulni.
Lesznai Anna: Napló
1938
Köd alattam, köd felettem,
rég volt, hogy világra jöttem.
Születésem óta fáj:
egyszer meghalni muszáj!
Azt, mi közben történt velem,
nem írja meg történelem.
Kanyargós úton haladtam,
kedv fölöttem, kín alattam.
Köd mögöttem, köd előttem...
Száz batyuból szedelődtem,
szász lány tején nevelődtem,
zsidó vérrel magyar lettem,
tótok közé keveredtem,
földjükön leheveredtem...
Sok gyökérből eggyé nőttem,
vád mögöttem, vágy előttem.
Sejtlit viselt a szépanyám,
díszmagyart az édesapám,
rokonságom pálinkát mért,
bátyám meghalt a hazáért,
egy pajtásom négyesen járt,
a másikra börtönőr várt...
Furcsa álmuk összeszőttem,
had mögöttem, harc előttem.
Felem örül, felem búsul,
tartogatom magam túszul
- mindenik vér az én vérem -
el ne áruljam testvérem.
Ezt szeretem, azt megértem,
ezt lázítom, azt meg kérem,
ezt csitítom, azt meg szánom...
Sír mögöttem, seb utánam.
Felrettenek pihenőben,
visszanézek elmenőben:
itt is haltam, ott is voltam,
sajátomon vándorsorban.
Szülötteim elszéledtek,
idegen kenyeret szelnek...
Házam forog kacsalábon,
láp alattam, éj utánam.
Nincs templomom, csak keresztem,
nem találom, mit kerestem,
nem azt kapom, amit kérek,
nem érem el, amit érek.
Azt a csóvát, aki voltam,
tarlótűzre pazaroltam.
Görbe sorsom mégse bánom,
köd előttem, köd utánam.
