A gyászlobogót bearanyozzák a harag verse. Egy olyan világ képe sejlik fel benne, amely teljesen kifordult magából, amelyben a rosszat, a hamisat, a fájdalmasat úgy mutatják be, mintha érték lenne. A halálról szól ez a vers, fiatalok, tömegek haláláról, akiket beáldoznak méltatlan vezérek a saját diadalukért cserébe.
A törpe cézárok dicsőítésével mintha minden hamissá válna, mindazok, amik korábban valódi értékek voltak, most beszennyeződnek. Erre a dühítő, értelmetlen visszásságra utal a vers címe is, és az utolsó, nagy betűkkel írt sora is: „A GYÁSZLOBOGÓT BEARANYOZZÁK”.
Szécsi Margit: A gyászlobogót bearanyozzák
Láttam a végzetet ragyogó hollószárnyakon lezuhanni,
fiatalok halálát - láttam magát a halált,
nagy tereket, ahol az élő tömeg meghalni lefekszik,
láttam a Cézár diadalmenetét, koszorús méltatlan fejét.
Láttam a törpe cézárok diadalvonulását
bíboros hordszéken, méltatlan fejüket koszorúban,
papucsaikat amint illetik csókkal a kisebb királyok.
S igaz orcánkat igaztalan fényben: láttam az írást
amint hamisan, visszás szikrákat vetve kibomlik.
A bunda, a tüll, a ridikül zsibpiacán
zászlók vásárát, Rómeó létráján stricit,
májusi aranyágból virgácsot - láttam az új Aranykort
antennáját-leszúrni független sátraink elé.
S kívántam akkor haragomhoz tündér hatalmat,
magamnak: tündér heroldnak szentségtöréshez erőt,
kürtöt a Hírnek:
A GYÁSZLOBOGÓT BEARANYOZZÁK
