Ady Endre köztudottan sok verset írt az első világháború idején, ezekből született meg 1918-ban A halottak élén című kötete, amelyet Hatvany Lajos szerkesztett. Ebben az időszakban Ady már nagyon beteg volt, a világégést pedig nagy tragédiaként élte meg. A kötet négy év hallgatást követően jelent meg.
De ha mégis? című versét a feleségének, Csinszkának ajánlotta, az összekapaszkodás verse ez. A központi gondolata, hogy amikor úgy tűnik, hogy minden elveszik és eltűnik, amikor „mindenek futnak, hullnak”, akkor maradjon, tartson ki mellette „a gyilkos vad dulásban”. A vers beszélője a múlttal, a tanú szereppel azonosítja, „tegnapi embernek” nevezi magát, aki a társában keresi a támaszt és a megnyugvást a bizonytalan, félelmetes jövővel szemben.
Ady Endre: De ha mégis?
(kicsi feleségemnek küldöm.)
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Mikor mindenek vesznek, tünnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bünnek.
Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Tarts meg engem igérő Multnak.
Tarts meg engem, mig szögek vernek,
Véres szivemmel, megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.
Karolsz még drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj ezerszer is jaj
Ebben a véres ájulásban.
De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán oda-adta,
A te tűrő, igaz kezeddel.
