Kosztolányi Dezső: A szőke nő portréja
Csitt – fel ne keltsétek. Hisz alszik, alszik.
Bús boldogságát eltemette rég.
Fekete csipkéin pici aranyszív.
Úgy nyújtja ki sápadtarany fejét.
Alvó szemében megholt, régi átok.
Békébe fáradt bánat borúja.
Miért ezek a halk szomorúságok?
Ki tudja, mért a fátylas gyászruha?
Csitt, csitt – a kacagása oly merengő,
a szava halk, ezüstös mise-csengő,
nincs szívtelenebb és nincs szomorúbb.
Ha cseng, ha zeng, térdére hull a szépség
s ő mint hatalmas aranykoszorút,
némán viseli gőgös szőkeségét.
Pablo Picasso: Le Rêve (Az Álom), 1932
Vasárnapi liezon című sorozatunkban kommentár nélkül egy-egy irodalmi szöveget hozunk és hozzá képeket, bízva abban, hogy egy futó, de annál izgalmasabb viszony kerekedik ki belőle.